A Wim Hof-módszer: Aktiváld a benned rejlő, teljes emberi potenciált!

Egyszerű, bárki számára elérhető módszer, szó szerint bárki számára. Épp ezért Wim Hof mindannyiunkhoz fordul: „Képes vagy a lehetetlenre is. Le tudod győzni a betegségeket, képes vagy javítani a mentális egészségedet és a fizikai teljesítményedet, sőt a tested működését is irányítani tudod, hogy bármilyen megterhelő helyzetben kihozd magadból a legjobbat.”
Wim Hof, a kötet szerzője, a módszer jegyzője felfedezéseken, tragédiákon és győzelmeken át vezető személyes útja nagyon inspiráló, az pedig nagyon is elgondolkodtató, hogy az egymást követő kísérletek során a módszer gyakorlói gyakorlatilag újradefiniálták a lehetséges fogalmát. Szenvedélyes, közvetlen és őszinte, ahogy a saját tapasztalatairól, fejlődéséről és a tudomány által igazolt eredményekről mesél.
Rendkívüli állóképességével és hidegtűrésével több világcsúcsot is tart: megmászta a Kilimandzsárót rövidnadrágban és cipőben, mezítláb futott maratont az Északi-sarkkörön túl, egy jéggel megtöltött tartályban 112 percig állt, mindezt a kihűlés legkisebb jele nélkül. Fontos hangsúlyozni, hogy mindebben nincs semmi szemfényvesztés! A módszert milliók követik már, egészségre gyakorolt előnyös hatásait pedig több egyetemi kutatás igazolta. Wim Hof minden alkalmat megragad, hogy az egyszerű, bárki számára elérhető módszert tanítsa, terjessze, ezért engedi a kutatóknak, hogy vizsgálatokat végezzenek rajta, ezért szerepel elképesztő teljesítményeivel a médiában, ezért írt könyvet, tart táborokat. A Jégemberként is ismert Wim Hof küldetésként vállalja módszere tanítását, egyetlen fő cél vezérli: „Ezzel az egyszerű, mindenki számára elérhető módszerrel megváltoztathatjuk a világot, lélekről lélekre. Csak a képzelőerőnk mélysége és a meggyőződésünk ereje szabhat határt."
A könyvben részletes útmutatót kapunk mind a légzőgyakorlatok végzéséhez, mind a hidegtűrés fokozásához. Wim Hof a gyakorlás közben végbemenő folyamatokat is érthetően elmagyarázza, kiemelve annak pozitív hozadékait. Azt mondja, hogy aki a módszer gyakorlásával felébreszti az extra érzékeit, jelentős mentális és fizikai javulást érhet el, képes lesz tudatosan beindítani és aktiválni a test képességét a betegségek kivédésére, a velük szembeni ellenálló képesség fokozására. Rávilágít, hogy úgy lettünk kialakítva, hogy kezünkben a belső, akaratlagos irányítás, ezért helyre kell állítanunk ezt a fajta tudatosságot, ha szeretnénk meggyógyítani önmagunkat, fenntartani a biokémiai egyensúlyunkat és a harmóniát mélyen önmagunkban. Ez saját felelősségünk is! A jelenlegi gondolkodásunkon, hogy a gyógyszer majd megoldja, változtatnunk kell!
Már húsz-huszonöt percnyi légzőgyakorlat után megtapasztalhatjuk a légzés határtalan erejét. A légzés maga az életerő, ami lehetővé teszi, hogy megváltoztassuk a biokémiánkat, és képessé tesz bennünket a stressz kezelésére. A hideg pedig túljut az elmén, a gyengeségeinken, ezáltal erőssé tesz. A hideg víz és a légzés békéhez, pozitív energiához juttat, ezen túl segít a szervezet lúgosításában, a gyulladások csökkentésében, a stressz kezelésében, sőt számos betegséggel, például a cukorbetegség, depresszió, magas vérnyomás stb. szembeni harcban is pozitív tapasztalatokat mutat.
Légzés és hideg víz? Ilyen egyszerű lenne? Wim Hof válasza: Igen, csak csináld! Állj, neki és csináld? Végtére is mit veszíthetünk?
Wim Hof nem feltételezésekkel és csodaszerekkel kábít, komolyan veszi a küldetését, nem dogmatikus, és nem is túl puritán. Éppen ellenkezőleg! Már új tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy képesek vagyunk sokkal nagyobb ellenőrzést gyakorolni a stressz, a gyulladások, a hangulatunk és az érzelmeink felett, mint korábban gondoltuk, jobban felismerhetjük, hogy mi jó nekünk és mi nem.
Kétkedők? Kérdések? Jöhetnek! Az eredmények önmagukért beszélnek. Nem mese ez, de aki nem hiszi, jobb, ha utánajár!
Wim Hof A Wim Hof-módszer: Aktiváld a benned rejlő, teljes emberi potenciált! című könyve a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér polcain is megtalálható.
SzaSzi

