Az Imbolc, amely egyszerre jelent „tejet” és „megtisztulást”, a tavasz, a bőség, a termékenység eljövetelének ígérete. Az óír kifejezés a méhen belüli létre is utal, így a tavasznak még csak a születés előtti első rezdüléseit láthatjuk, például az első hóvirágokat. Még hideg van, hiszen alacsonyan jár a nap, de az első tavaszi energiák már beindulnak. Szelíd fuvallatok ébresztgetik a természetet, és mintha lelkünkben is könnyebben éledne a remény.

Hagyományok Imbolc napján

Ha valamit szeretnénk megújítani, először megtisztítjuk – a tűz és a megtisztulás szerves része a kelta hagyománynak is. A január 31-én este kezdődő ünnep során minden háznál kitakarították a tűzhelyet, és új tüzet gyújtottak benne. A bejárati ajtó mellé egy söprűt helyeztek, ezzel jelképezve, hogy a régit kisöpörték, és üdvözlik az újat. A Nap újjászületése előtt tisztelegve minden szobában gyertyák égtek.

Az évkörnek ez a pontja több kultúrában is a fény visszatérését, a tavasz kezdetét szimbolizálja. Az óírek számára meghatározó volt, hogy a juhok ekkor adtak először tejet, ami nagy könnyebbséget jelentett a túlélésben. Ha az időjárás engedte, akkor a tavaszi munkákba is belefogtak. Ezen a napon meg szokták figyelni a kígyókat és a borzokat, hogy előjönnek-e téli fészkükből – ez alapján jósolták meg az elkövetkező időszak időjárását. És ekkor készítették el a Napot szimbolizáló „Brigid keresztjét”, amelynek védelmező erőt tulajdonítottak.

Brigid és Szent Brigitta

Az ünnephez legszorosabban kapcsolódó istennő Brigid, a legfőbb kelta istenhármasság egyik tagja. A neve ragyogót, fennköltet és erőset jelent. A zene és a költészet, a kovácsmesterség és a gyógyítás pártfogója. A szerelem három nagy istenségének egyike, a jóslatok és álmok őrzője, a nagyobb sorsok gyámja.

Szent fája a nyírfa, amely a tisztaság és újjászületés szimbóluma a kelta kultúrában, emellett az egész északi féltekén a fény és ragyogás jelképe, és kifejezi az új kezdet erejét. Az állatok közül a hattyú és a kígyók kapcsolódnak hozzá, az ősi gyógyító erő jelképei, hiszen ő a kutak, a gyógyforrások és az orvoslás istennője is. Másrészt a tűz úrnőjeként tőle jön az inspiráció, az ihlet, az „isteni szikra”. Ezért nevezik a költők és költészet védnökének. Brigid tehát az ihlet tüze (költészet), az egészség tüze (gyógyulás, termékenység) és a kovácsműhely tüze (kovácsmesterség) is egyben.

Érdekesség, hogy Skóciában is megjelenik, mint az Aranyhajú Menyasszony, a Dicsőség Királyának, a Napnak istenanyja. Az írek pedig úgy tartják, hogy forró leheletétől olvad meg és kel új életre a föld Imbolc idején. Brigid hagyománya és tisztelete annyira erős volt, hogy a keresztények Szent Brigittaként felvették a szentjeik sorába. Az egyik nézet szerint az 5–6. században élhetett, más hagyomány úgy tartja, ő volt Szűz Mária bábája Jézus születésénél. Írország egyik védőszentjeként tisztelik.

A különböző életrajzokban, mítoszokban és legendákban szereplő, korai életéről szóló beszámolók vitatottak. Egyes változatok szerint 453 körül született. Nagy hatással voltak rá Szent Patrik tanításai, szüzességet fogadott, és a vadonba vonulva egy tölgyfa alatt készített magának lakóhelyet. Ír nyelven a dhara szó tölgyet, a cill pedig templomot, szentélyt jelent. Cill Dhara jelentése tehát Tölgyfa szentély, ez a hely eredeti neve, ebből származik az angolosított Kildare.

Brigitta az élete céljául azt tűzte ki, hogy kolostort létesít Kildare-ben (valószínűleg ugyanazon a helyen, ahol korábban Brigid istennő szentélye állt). Ezt meg is valósította, és ezzel Írország első apácája lett. Itt élte le egész életét, híres volt a szegények iránti jótékonyságáról, és sok történetet jegyeztek fel gyógyító hatalmáról. Kildare-ban állítólag Szent Brigitta tiszteletére folyamatosan égett a szent tűz. Az eredeti láng a XVI. században ugyan kialudt, de – a hagyományt felelevenítve – 1993-ban újra meggyújtották. Azóta minden évben eljönnek az emberek az ország legkülönbözőbb pontjairól, hogy egy lángot vigyenek, amivel szimbolikusan Szent Brigitta fényét és melegségét éltetik. Az ünnep része a szent arcképének vagy kukoricabábujának rituális megmosdatása, amelyet utána gyertyák közé téve szárítanak meg.

A megújulás lehetősége

Az időszak jellegét a február szó etimológiájában is kutathatjuk. A latin Februarius a tisztulás hónapja, a 12 hónapos év utolsó hónapja. A latin szó forrása a latin februa (többes szám), az év utolsó hónapjában tartott évenkénti tisztulási ünnep, a februum szó pedig „tisztítószert” jelentett. A hónap régi, magyar elnevezései: böjt elő hó, gyertyaszentelő hó, fagyhó, másodhó, télutó.

Az évkörnek ez a kiemelt pontja támogatja a külső és belső megújulást és növekedést. Könnyebben megszabadulhatunk a régi, megfáradt energiáktól. A tavaszi böjt a fizikai megtisztulás kezdete, amely a jótékony lelki folyamatokhoz is hozzájárulhat. Főleg, ha elgondolkodunk néhány életünkkel kapcsolatos alapkérdésen. Mi halmozódott fel az elmúlt időszakban, amelytől jó lenne megszabadulni? Milyen belső akadályok, neheztelések, érzelmi terhek, körkörös gondolatok, lelki szokások nehezítik a megújulásunkat? Mi minden segítheti az újjászületésünket: fizikai, energetikai, érzelmi és mentális szinten? És érdemes nagyobb figyelmet szentelni az önmagunkkal való kapcsolatra is, amely nélkül nincs valódi megújulás.

„Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.”

Radnóti Miklós

Szabados Éva
Fotók: Canva

Forrás: en.wikipedia.org, mythicalireland.com, ir-kaland.hu, hu.wikipedia.org, thecelticjourney.wordpress.com, florasense.hu