Budapesten adta ki a „Révai” Márai Sándor munkái című sorozata részeként a 112 oldalas kötetet. A benne megfogalmazott gondolatok hatalmas port kavartak fel akkor, pro és kontra izzottak az indulatok. Márai olyan elméleti kérdéseket pendített meg benne, amelyek időtállósága sok tekintetben elgondolkodtató. Nem véletlen, hogy újabb kiadásokat ért meg a Röpirat! Érdekes például, hogy 2008-ban a Helikon Kiadó az Európa elrablása naplószerű kötetével együtt jelentette meg, minden bizonnyal annak okán, hogy tulajdonképpen ugyanazokat a kérdéseket feszegeti. Márai azonban nem teoretikus, inkább a lélektan, a líraiság, a drámaiság irányából közelít, és rögzíti egy magából kifordult világ történelmi pillanatát.

Legfontosabb kérdései: Kollektív vagy egyéni a felelősség a kultúráért? A modern-nyugati vagy archaikus-mitologikus kultúra legyen-e az irányadó? Általános európai vagy különös magyar nemzetnevelést kell-e szorgalmazni? A háborús pusztítás okait kutatja, azt vizsgálja, hogy beteljesedik-e a Spengler-i jóslat (a nyugat alkonya) vagy van esélye a megmaradásra. A háborúkat az emberiség legnagyobb szerencsétlenségének tartja, amely nem csak magát az embert pusztítja el, hanem mindazt az értéket, amelyet létrehozott. Kié a felelősség a kultúra megőrzésére? Az író szerint ahhoz, hogy meg tudjuk fogalmazni a nyugati civilizáció, a keresztény műveltségen alapuló értékközösség jövőjét, először identitásunkat, kultúránkat és történelmi hivatásunkat kell fedeznünk, vagyis a nemzetnevelés első lépése magunkban kezdődik. Ennek felismerésében segít Márai sajátos koncepciója és víziója, amely több mint fél évszázad elteltével még mindig számos továbbgondolásra érdemes elemet tartalmaz. Az európai polgár archetípusaként is emlegetett Márai, megelőzve korát, tulajdonképpen az európai integráció szükségességének indokait vetette papírra, ezt tartja a tartós európai béke alapjának. Ennek felismerését sürgeti: „Szembenézni a téveszmékkel, szembeszállni az előítéletekkel, ostorozni a tunyaság és a kényelmes érdekszülte illúziókat, megszabadítani magunkat és embertársainkat minden divatos, de az idő ellenőrzésén még át nem esett koreszmétől, tisztán látni a kor szellemi zűrzavarában, egy társadalmi, gazdasági és kulturális sorsforduló számumjában megőrizni az értékeket, melyeket az európai műveltség értéknek megismert; mindehhez bátorság kell.” (95. old.)

A győri könyvtár tulajdonában lévő kötetet Benda Jenőnek ajánlotta, aki munkatársa volt a Pesti Hírlapnál. Benda jogot végzett Budapesten, 1913-tól 1918-ig ügyvédként dolgozott, de már 1911-től a Pesti Hírlap munkatársa, később 1944. március 19-ig pedig felelős szerkesztője volt. Későbbi életéről még annyit tudunk, hogy újságíróként és gyorsíróként vett részt a párizsi béketárgyalások magyar delegációjában. 1944-ben, a német bevonuláskor betiltották lapját, részt vett az ellenállásban, amelynek következményeként politikai fogolyként a dachaui koncentrációs táborba került, ott is halt meg 1944 november 24-én.

Márai Röpirat a nemzetnevelés ügyében című írása jóllehet egy vékony kötet, de írója képes volt egy nagyon fontos dologra, hogy hazánk helyzetét európai távlatokban lássa, és ha nem is akart más lenni, mint egy erőteljes, „bátor" hang a szellem és politika lealacsonyodása ellen, akkor is sikerült koránál messzebbre látnia, olyan kérdéseket felvetnie, amelyek ma is átgondolásra érdemesek. A dedikált példány megtalálható a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményében. 

SzaSzi
Fotó: Canva

Forrás: wikipedia, uj-pedagogiai-szemle, delvideki_szemle, irodalomtortenet

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Szeretettel: Radnóti Miklós
2. rész: Tizenkét vers, tizenkét rajz… és két tintával írt név
3. rész: Annipanni és a többiek