Elhunyt Kiss Benedek

2026. január 2-án elhunyt Kiss Benedek Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi tagozatának tagja.
Kiss Bendek 1943. március 19-én született Akasztón. Kalocsán, a Szent István Gimnáziumban folytatott középiskolai tanulmányait követően az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar–népművelés szakán diplomázott 1967-ben. Egyetemista korában a Kilencek nevű költői csoportosulás tagja volt, már végzősként versei jelentek meg. 1967–68-ban nevelőtanárként dolgozott, 1969-től szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként tevékenykedett.
Költőként az Elérhetetlen föld (1969) című antológiában kezdődött pályafutása a Kilencekkel, mellette a Költők egymás közt címet kapott kötetben is bemutatkozott. Első önálló könyve 1970-ben jelent meg Gazdátlan évszak címmel, amit több mint 30 további követett. Nagyon hamar megtalálta a saját hangját, líráját asszociáció-gazdagság, a költői látás elevensége jellemzi. A természetes költői hangot fokozatosan egészítette ki a tárgyias és intellektualizáló törekvés. Többször járt Bulgáriában, hosszabb időt ott töltve a bolgár költészet ismerőjévé és szakavatott tolmácsolójává vált. Gazdag életművének jelentős részét teszi ki számos gyermekkönyve, nekik szóló versei a népköltészet világát idézik.
Összegyűjtött versek, 1962–2009 címmel 2010-ben látott napvilágot átfogó versgyűjteménye a Holnap Kiadó gondozásában, életútösszegzésnek szánt Napi gyász, napi vigasz című kötetét pedig 2012-ben adta ki a Széphalom Könyvműhely. Budapesten élt és alkotott, 2019-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjainak sorába választotta, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Munkásságát több állami díjjal és kitüntetéssel ismerték el, többek között Radnóti-díj (1971), József Attila-díj (1979, 1999), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994), Balassi Bálint-emlékkard (2003), Arany János-díj (2011), Prima díj (2017) és Kossuth-díj (2018). „Pályámat megfutottam…” címmel B. Révész László rendező készített róla portréfilmet.
Kiss Benedek kötetei megtalálhatók a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményében.
Szilvási Krisztián
Forrás: Wikipédia, iroszovetseg.hu

