A december legvége, a szilveszteri időszak szintén excentrikus viselkedést, szokásokat, babonákat, „gondolatokat” volt képes kiváltani a világ legjobb és (átvitt értelemben) legértékesebb tollú szerzőiből. Utazzunk vissza egészen a 18. századig, nevezetesen a német irodalom egyik klasszikusához, a világirodalom egyik legnagyobb költőjéhez. Johann Wolfgang von Goethe (1749−1832) számára a szilveszter az asztrológiai és természeti megfigyelések ideje volt. 1823. december 31-én például feljegyezte, hogy pontosan milyen volt a légnyomás és a hőmérséklet, mert hitt abban, hogy az év utolsó pillanatainak atmoszférája előrevetíti a következő év szellemi minőségét. Lord George Byron (1788−1824), az angol romantikus költészet egyik legismertebb képviselője pedig állítólag egyszer egy emberi koponyából (amit ezüsttel díszíttetett fel) itta a bort a szilveszter éjjelén tartott dorbézolásai során, hogy emlékeztesse magát és vendégeit az élet mulandóságára, miközben az új évet köszöntik.

Victor Hugo (1802−1885) élete és művészete szinte teljesen átfogta a 19. századot. A francia íróóriás szilveszterkor szerette gyakorolni a „nagyvonalúság rituáléját”. Gyakran rendezett ilyenkor lakomát a környékbeli szegény gyermekeknek, ahol ő maga szolgált fel nekik, ezzel is hangsúlyozva, hogy az új év kezdetén a társadalmi különbségeknek el kell tűnniük. Lev Tolsztoj (1828−1910), a realista orosz próza mestere számára az év utolsó napjai az erkölcsi önvizsgálat időszakát jelentették. Naplójában ilyenkor pontokba szedte az év során elkövetett hibáit és bűneit, majd egy szigorú listát készített a következő évre vonatkozó „szabályokról”, amelyeket gyakran már persze január másodikán megszegett. A Tom Sawyer és a Koldus és királyfi által világhírűvé vált Mark Twain (1835−1910) híres volt arról, hogy maró gúnnyal kezelte az újévi fogadalmakat. Úgy vélte, csak arra jók, hogy az ember „kikövezze vele a poklot”. Ennek ellenére szilveszterkor gyakran tartott „nyílt házat”, ahol barátokat és ismerősöket fogadott, sőt, egy 1863-as bejegyzése szerint egyetlen nap alatt 72 hölgy látogatta meg...

Marcel Proust (1871−1922), Az eltűnt idő nyomában regényfolyamának szerzője híres volt arról, hogy szinte teljesen elszigetelte magát a külvilágtól. Szilveszterkor sem tett kivételt: parafatáblákkal bélelt szobájában maradt, és gyakran borravalót küldött a kedvenc pincéreinek és futárainak a párizsi Ritz hotelbe, de ő maga nem ment el az ünnepségekre. Számára az évforduló csak egy újabb alkalom volt az emlékezésre. P. G. Wodehouse (1881−1975), a brit „humorista” író szilveszterkor is hű maradt a stílusához: minden évben írt egy „hálalistát”, de nem komoly dolgokról. Számba vette a legjobb koktélokat, amiket az évben ivott, a legviccesebb félrehallásokat és a kutyái legbolondabb csínytevéseit. Mary Shelley (1797−1851), a Frankenstein írónője pedig szilveszterkor gyakran tartott szeánszokat vagy spiritiszta összejöveteleket. Miután elveszítette költő férjét, Percy Bysshe Shelley-t, az év utolsó napja számára a két világ közötti kapcsolatteremtésről szólt, ahol elhunyt szeretteire emlékezett egy gyertya mellett.

Az angol, feminista Virginia Woolf (1882−1941) számára a szilveszter az elmélyült önreflexió és a naplóírás ideje volt. 1931-es híres fogadalma az volt, hogy „ne tegyen fogadalmakat”, és ne kényszerítse magát társasági eseményekre, inkább maradjon otthon olvasni. Gyakran használta az év utolsó napját arra, hogy összegezze életét és baráti kapcsolatait. A 20. század egyik legjelesebb modernista regény- és novellaírója, F. Scott Fitzgerald (1896−1940) az amerikai dzsesszkorszak krónikásaként feleségével, Zeldával híresek voltak a nagyszabású, gyakran vadulásba hajló szilveszteri partijaikról, amelyek A nagy Gatsby világát idézték. Számukra ez a nap a csillogásról és a mértéktelenségről szólt. George Orwell (1903−1950) azonban éppen ellenkezőleg: 1948. december 31-én, miközben az 1984 befejezésén dolgozott a skóciai Jura szigetén, egyfajta „remeteszilvesztert” tartott. Ahelyett, hogy ünnepelt volna, a betegségével küzdve és a hideg ellenére is írt, mert úgy vélte, az év utolsó napja a legalkalmasabb a legnehezebb gondolatok papírra vetésére.

A német származású amerikai költő és író Charles Bukowski (1920−1994) halála óta is óriási hatással bír a kortárs szerzőkre. Kifejezetten gyűlölte a szilvesztert, számára ez a nap „ijesztő” volt: írásaiban gyakran emlegette, hogy ilyenkor inkább behúzódik, és megvárja, amíg a tömeg elcsendesedik, mert az idő múlása nem a naptáron, hanem az ember belső megélésén múlik. A beatnemzedék ikonja, Jack Kerouac (1922−1969) nagyjából „szintén zenész”, az Úton világhírű szerzője szilveszterkor gyakran vallásos áhítatba vonult vissza. 1954 utolsó napján például egyedül ült, buddhista szövegeket olvasott és meditált, miközben próbált ellenállni az alkohol csábításának. Számára az újév a megtisztulás iránti vágyat jelképezte. A japán Murakami Haruki (1949) bár modern író, szokásai a régi nagyokat idézik. Minden év végén tart egy „nagytakarítást”, de nemcsak a házában, hanem a lemezei között is. Szilveszter éjjelén általában jazzlemezeket hallgat egyedül vagy a feleségével, és az éjfél eltelte után azonnal lefekszik, hogy január elsején hajnalban már futni mehessen – számára az új év kezdete a fizikai és mentális frissességről szól.

És végezetül nézzünk egy magyar költőóriást: Ady Endre (1877−1919) szilveszterei gyakran teltek a pesti kávéházakban vagy Váradon, zajos társaságban. Számára a szilveszter a „mámor és a dac” ünnepe volt, ilyenkor írta meg gyakran a legfájdalmasabb, mégis legszebb év végi verseit, amelyekben az idő múlását és a magyarság sorsát siratta a pezsgődurranások közepette.

Szilvási Krisztián

Forrás: irodalmi életrajzok, naplóbejegyzések, The Writing Cooperative, biography.com, Charles Dickens Museum, The New York Public Library Archives, JSTOR Daily, pim.hu, Savvy Premed, Literary Hub, The Marginalian