Karácsonyi készülődés a múlt évszázad elején

Napi sajtó: Győr, 1910. december 24. − Kiss Kitti írása

karacsony-1900-eleje-fortepan

A Győri Újság 1910. december 24-i számában megjelent Karácsony hete című írás az akkori karácsonyi készülődésről és az utcák hangulatáról számol be. Az egész újságban pedig olvasható, hogy milyen ajándékokat lehetett különböző üzletekből beszerezni.

Egy hét óta egészen más az utca képe, mint egyébkor szokott lenni. Megnépesedett, hangosabb és színesebb lett. Művészetük legjavát mutatja a kirakatrendezők ilyenkor s a hálás publikum hosszan álldogál a kereskedések nagy, fényes üvegtáblái előtt. Hogy szegények volnának, szó sem lehet arról mostanában. Minden bolt tömve van és csomag nélkül senki se látható.

A játékos boltok előtt a gyerekek egész tábora sivalkodik. A jó angyal alig győzi számon tartani a folyton változó kívánságokat. Még a kocsik is mintha kíváncsiskodnának. Lépten-nyomon megállanak, csigaléptekkel másznak és mit sem törődnek azzal, hogy ilyenkor több az utas és mindegyiknek sietősebb az útja.

A cikkből idézve látható, hogy a karácsonyi készülődés több mint 100 évvel ezelőtt sem telt nagyon másképp, mint a mai 21. században.

Berán Henrik alkalmi vételáruházában mindenféle ruházati kiegészítő megtalálható volt:

gyori-ujsag-1910-december-24

Reif Samu csipkeáruházában is elindult a nagy karácsonyi vásár:

gyori-ujsag-1910-december-24

Singer varrógépet karácsonyra:

gyori-ujsag-1910-december-24

A folyóirat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből származik, a Győri Újság 1910. december 24-i lapszáma megtekinthető és letölthető a Digitális Könyvtárból.

Kiss Kitti

A képek a Fortepan gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői / tulajdonosai. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők / tulajdonosok megnevezésével itt találhatók: 1. kép: FORTEPAN / Cholnoky Tamás; 2. kép: FORTEPAN / Gyollai Jánosné.

2025.12.24