A Minerva Kiadó gondozásában megjelent, 8 lapos, 16*16 cm-es, kis színes gyermekkönyv az egyik legrégebbi kötet Marék Veronikától a győri könyvtár gyűjteményében, ma már antikváriumi ritkaságnak számít. Hogy a kötetet pontosan mikor dedikálta az alkotó, sajnos nincs biztos adat, talán valamelyik győri látogatása alkalmával. Az viszont tény, hogy a Boribon és Annipanni sorozat 4. részeként számon tartott mesekönyv 1974-ben jelent meg először, és azóta összesen 16 kiadást ért meg. A 2000-es évektől a Pagony adja ki újra, új borítóval, frissített formátumban. Nemcsak az egyszerű, szerethető történet, hanem a bájos illusztrációk is Marék Veronika alkotásai.

Talán éppen egyszerűségében rejlik a népszerűsége, amely immár ötven éve töretlen a legfiatalabb olvasók körében. Számos más mesefigura divatja mellett Boribon és Annipanni újra és újra meghódítja a gyerkőcöket. Ebben a kötetben például téli „kalandokról”, hógolyózásról, szánkózásról és hóemberépítésről esik szó. Annak ellenére, hogy kevésbé örülhetünk a havas időjárásnak, mint például húsz–harminc éve, a két kedves szereplő nem merült a feledés homályába.

A 2025. december 19-én 88. születésnapját ünneplő Marék Veronika számos interjúban mesélt már a kezdetekről, az alkotás folyamatáról. Szereplői, mint Boribon és Annipanni, szándékosan kortalanok, kapcsolatuk nem meghatározott, ez a mesevilág titka. Az alkotó kezdettől fogva „intuitív, asszociatív módszerrel” dolgozott, és dolgozik ma is. Az első mesekönyve is így készült. Tizenhét volt akkor. Csak rajzolgatott, firkálgatott, játszott. Apja javasolta, hogy jelentkezzen vele a kiadónál, de Veronikának nem volt ehhez mersze. Végül „Édesapám bevitte a Móra Kiadóba, de mivel akkor 1955-öt írtunk, ez a képeskönyv, amelyben minden képhez csak egy mondat társult, meglepte a kiadót, ezért véleményt kértek Gádorné Donáth Blanka gyermekpszichológustól. Ő melegen támogatta, így indult el írói pályám egy váratlan fordulattal, holott én színházi szakember akartam lenni.” A kiadóban amúgy egy kicsit kételkedtek benne, hogy egy tizenhét éves lány munkája, ezért behívták, rajzoljon ott előttük. Bement hát és rajzolt.

1956-ban jelent meg A Bem téri gyerekek, 1958-ban pedig a Boribon a játékmackó, a Boribon és Annipanni sorozat előfutára. A széria később, 1970-ben indult el. Az Iparművészeti Főiskolára egy évig járt, onnan nagy bánatára kirostálták. Bábszínésznek állt, eleve is erre készült. Gyerekkora óta bábozott, középiskolásként turnézott is egy amatőr marionett bábszínház társulattal. Elvégezte a magyar szakot is, és végül „főállású Marék Veronika lett”, gyerekkönyv-író és grafikus. Rendszeresen publikált a korszak gyermeknek szánt magazinjaiba (Dörmögő Dömötör, Kisdobos) meséket, feladványokat, kézműves foglalkoztatókat. Írt rajzfilmet, tervezett társasjátékot, ahogy ő mondja, „játszott”. Úgy fogalmazott, hogy „a mese már ott van valahol a levegőben, csak el kell kapni a csücskét és lerángatni a papírra”. Játszott, de azt mindig is a lehető legkomolyabban vette, ezért is juthatunk el a meséi által mélyebb mondanivalóhoz.

A Laci és az oroszlán című mesekönyve hatalmas siker lett még Japánban is, ahol évente 700 ezer példányban adták el, népszerűsége máig töretlen. Ki tudná pontosan megmondani, hogy a kis piros oroszlán figurája hány kisgyermeknek jelenti a bátorság szimbólumát nemzedékről nemzedékre?

Marék Veronika meséi generációknak jelent örök emléket, Kippkopp, a kis gesztenyegyerek, a Kockásfülű nyúl, és a már említettek a gyerekirodalom klasszikusaivá váltak. Kicsit furcsa, ugyanakkor jó is belegondolni, hogy a szüleink és a gyermekeink is ugyanazért lelkesednek. Az írónő pedig ma is aktívan alkot.

SzaSzi
Fotók: SzaSzi

Forrás: wikipedia, ekultura.hu, pagony.hu

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Szeretettel: Radnóti Miklós
2. rész: Tizenkét vers, tizenkét rajz… és két tintával írt név