Találkozás Jaburek tüzérrel

Csehországi kiruccanás 2. rész – SzaSzi írása

jaburek-tuzer

Röpke csehországi átutazásunk során két jellegzetes figurával találkoztunk. Az egyikkel szándékosan egy cipészműhelyben, a másikkal véletlenül egy út menti kocsmában. Ez utóbbiról fogok most mesélni, aki nem más, mint Jaburek, a tüzér, akinek neve – mint kiderült – a königgrätzi csatával függ össze.

Mindez nem történhetett volna meg, ha nem akarunk valahol egy jó kávéra megpihenni a hosszúra tervezett utunk során. Kézenfekvő volt egy út menti vendéglátóhely felkeresése, például Sadová település határában. A bejárat felett olvasható U Kanonýra Jabůrka felirat nem sokat mondott, annál beszédesebb volt viszont a kis étterem falainak dekorációja. Nyelvtudás hiányában is világossá vált, hogy a repülő ágyúgolyók, a kivont kardok, a vágtázó lovak között felbukkanó, kicsit nagy orrú tüzér alakja némileg szatirikus csatajelenetet idéz meg. A falra kifüggesztett haditérkép a königgrätzi csata (kevésbé ismert nevén sadowai csata) felállásáról már kétségtelenné tette a gyanúmat: Itt valami izgalmas dologról van szó!

Az 1866. július 3-án lezajlott königgrätzi csata (Hradec Králové) a porosz–osztrák háború legnagyobb ütközete volt, amelyben a komoly technikai és hadvezetési fölényben lévő Porosz Királyság aratott döntő győzelmet az elavult felszereltségű és felállású Habsburg-csapatok felett. Egy gyors internetes kereséssel olyan érdekességeket fedezünk fel, amelyek a történelemkönyvekben aligha szerepelnek. Az egyik például, hogy a soknemzetiségű osztrák sereg főparancsnoka az a magyar származású, soproni születésű Benedek Lajos táborszernagy volt, akit az 1859-es solferinói csata nemzeti hőseként ismertek saját korában, mert az olasz–francia győzelem ellenére saját seregének nagy részét megmentette a megsemmisüléstől (hasonló döntéséért a königgrätzi események után viszont éppen őt tették meg a vereség felelősévé).

A csehek minden idők legnagyobb, cseh földön lezajlott ütközeteként tartják számon a königgrätzit. Mindként oldalon hatalmas haderő, több mint 200 ezer katona harcolt, de a veszteségek is nagyok voltak, közel 16 ezren haltak meg a csatatéren. A történészek egyébként 30 százalékra teszik az osztrák had magyarországi egységeinek arányát, az elesett magyarok számát pedig kétezerre becsülik. Nem annyira közismert, hogy egy légiónyi magyar önkéntes is harcolt ott az akkor emigrációban élő Klapka György vezetésével, de a porosz oldalon. A legérdekesebb, hogy a königgrätzi csatának a mai napig nagy hatása van az itt élőkre, hasonlóan a dél-morvaországi austerlitzi csatához. A számtalan halálos áldozat mellett rengeteg sebesült is volt a csatatéren, akikről gondoskodni kellett. Marie Simon szász ápolónő munkássága tulajdonképpen már a Német Vöröskereszt előfutára volt.

Ami igazán érdekes, hogy a csatatéren és környékén 475 különböző emlékművet állítottak az elesettek tiszteletére, akik gyakran közös sírokban nyugszanak. Ezeket a családoknak, ezredeknek, tiszteknek, a Szent János Rendnek és különösen az 1866-os háború emlékműveinek megőrzéséért felelős központi bizottságnak az adományaiból emelték. A csata egyébként nagyszabású, önálló és modern múzeummal is rendelkezik (Muzeum války 1866 na Chlumu) a Chlum település mellett elterülő erdő szélén. A kiállított tárgyak között korabeli magyar katonai egyenruhák, a magyar királyi hadsereg fegyverzetének és felszerelésének különféle darabjai is megtalálhatók.

jaburek-tuzer

De térjünk vissza Jaburek tüzérhez (cseh nyelven Kanonýr Jabůrek), elvégre itt most ő a főszereplő! A derék tüzér tulajdonképpen kitalált figura, egy gúnydal főszereplője, amelyet 1884-ben közzé is tettek. Olyasmi, mint nálunk a János bácsi a csatában… Jaburek dala a háború értelmetlenségét szimbolizálja, a háborús propagandában bemutatott hősi cselekedeteket parodizálja. A dal szerint Jaburek részt vesz Königgrätznél a nagy csatában, mindkét karját letépi egy ellenséges gránát, de ő rendíthetetlenül tölti tovább az ágyút a lábával. Miután a feje is lerepül, odaszáll a generálishoz, és azt mondja: Jelentem, nem tudok tisztelegni. A továbbiakban az is kiderül a nótából, hogy Jaburek bátorságáért nemesi rangot és az Edler von den Jabůrek nevet kapta. Az meg, hogy nem volt feje, nem nagy ügy, mert már így is rengeteg fej nélküli nemes létezett, úgy is mondhatnánk, nagy volt közöttük a fejetlenség. Ebből is látszik, hogy a történet biztosan nem így esett, de az is igaz, hogy az újságok akkoriban gyakran írtak az eltúlzott hősiességről, amelyet a derék tüzér remekül illusztrál.

Jaburek neve időnként fel-felbukkan, hol egy rádiójátékban, hol másutt, például Jaroslav Hašek 1921–1923-ban megjelent Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban című humoros regényében, amely az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregét gúnyolja ki. Íme a részlet:

„– Azt hiszem – mondotta az önkéntes rövid szünet után – hogy a harci szellem nálunk hanyatlóban van. Ezért azt ajánlom, bajtársam, hogy a sötét éjben kedves börtönünk csendjében, daloljuk el szépen a Jaburek tüzér dalát. Ez kitűnően tüzeli a harci szellemet. Azonban véleményem szerint ordítanunk kell, hogy az egész Mária-kaszárnya hangos legyen tőle. Azt indítványozom tehát, hogy álljunk az ajtóhoz. Nem sokkal ezután az ezredbörtönből oly rémes bömbölés hangzott ki, hogy a folyosón az ablakok rezegtek:
Az ágyúnál áll ő,
Lő, tölt és újra lő.
Az ágyúnál áll ő,
Lő, tölt és újra lő.
De gránát vág be s őt éri,
Mindkét karját letépi.
De ő csak áll és lő,
Lő, tölt és újra lő.
Az ágyúnál áll ő,
Lő, tölt és újra lő…”

Egy másik fordításban: „az ágyút odafenn csak tölti szünte-szünte... az ágyút odafenn csak tölti szüntelen. Jön egy bősz golyó sivítva, mindkét karját leszakítja. de ő nem pihen, csak tölti szünte-szüntelen, az ágyút odafenn, csak tölti szüntelen...”

Hradec Královéban és a csatatéren évente tartanak katonai bemutatókkal egybekötött megemlékezéseket.

Szöveg és fotók: SzaSzi