A kereszténység felvétele előtt az ősi germán népek már megünnepelték a Fény születését. Ez egész pontosan a téli napfordulóhoz kapcsolódott, amit nagyon vártak, hiszen ezután válnak rövidebbé az éjszakák, kezdi a fény visszavenni az uralmat a sötétség felett. Ekkor még a legtöbb rituálé a sötétségben megjelenő gonosz szellemek elűzésére szolgált. Erre a célra használták a varázsköröket, amelyeket fenyőágakból fontak, szertartások alkalmával gyertyákat gyújtottak a varázskörön, fénnyel akarták a gonoszt elűzni.

Klasszikus értelemben vett adventi koszorút a források szerint a németországi Hamburg városában Johann Heinrich Wichern (1808–1881) evangélikus lelkész készített 1839-ben, aki a szárnyai alá vett utcakölykök számára (Rauhen Haus) fabrikálta azt. Arra gondolt, hogy ez majd megkönnyíti a karácsonyig tartó hosszú időszakot a gyerekek számára, amikor végre megszületik a kis Jézus, akit nagy izgalommal vártak, talán reménykedve, hogy számukra is hoz majd valamit. A jólelkű atya már 1838-ban egy tartóban elhelyezett gyertyák naponta történő meggyújtásával jelezte a nagy nap közeledését. Nagy öröm lehetett, amikor a tartóban az összes gyertya égett. 1839-ben a gyertyákat egy két méter átmérőjű, örökzölddel díszített fakerékre rögzítette. „20 piros gyertya jelképezte a hétköznapokat, 4 fehér pedig az advent vasárnapjait." (1839-ben a karácsony szerdára esett, így az adventi időszak 24 napos volt, és nem 28). A nagy izgalomban a gyerekek számolni is sebtében megtanultak. Hogy mi köze a kocsikeréknek a karácsonyhoz? Az égvilágon semmi, mégis jól társítható vele a kör forma, amely Isten végtelen szeretetének jelképe. Talán ezért is indult világhódító útra a várakozás napjait megkönnyítő leleményes ötlet.

Az adventi koszorút azonban sokáig csak evangélikus ifjúsági körökben használták, valószínűleg csak az első világháború után terjedt el a katolikus egyházban. Időközben a gyertyák száma is lecsökkent. A fenyőágakkal készült koszorú, a ráerősített négy vasárnapot jelképező gyertyával inkább az 1860-as évektől kezdve vált jellemzővé, az 1920-as évektől a templomokban is megjelent. A szokás népszerűségét jelzi, hogy egyik keresztény egyház átvette a másiktól, és az 1930-as évektől már az észak-amerikai keresztény családoknál is megjelent, azután pedig – a virágkötők ügyes kezének is köszönhetően – gyakorlatilag az egész világon. A népszerűség titka a jelképiségében rejlik. A kör szimbólum mellett az örökzöldek az örök életbe vetett hitet, a négy gyertya a meggyújtás sorrendjében a remény, a béke, az öröm és a szeretet jelképei. A katolikus egyházban a lila és rózsaszín (a harmadik, az örömvasárnapi) lett a gyertyák színe, ahol a lila a bűnbánat és a megtérés színe, a rózsaszín pedig a közelgő ünnepet jelképezi. A római katolikus szimbolika tovább bonyolítja ezt azzal, hogy a gyertyák négy meghatározott személyre, illetve népre is utalnak: a három lila gyertya Ádám és Éva, a zsidó nép és Keresztelő Szent János, a rózsaszín pedig Szűz Mária szimbóluma. A protestáns Angliában a piros gyertyák dominanciája terjedt el.

A mai modern koszorúk már nem feltétlenül jelzik a felekezeti hovatartozást, ezer színben és stílusban készülnek, nem a puritánságukról híresek, és nem is feltétlenül koszorú alakúak, de szinte minden otthon ünnepi asztalán megtalálhatók. Karácsonyig a gyertya gyarapodó fénye az ünnepi várakozás, majd a negyedik vasárnapon a karácsony elérkezésének szimbóluma.

SzaSzi
Fotók: Canva

Forrás: wikipedia, ng.24.hu/kultura, meselang.hu