Immár 14. alkalommal került sor felolvasóestre a Bezerédj-kastélyban, Sulyok Attiláné könyvtáros szervezésével és moderálásával. Korábban Arany János, Ady Endre, Devecseri Gábor, Fekete István, Galgóczi Erzsébet, Radnóti Miklós, Wass Albert, Gárdonyi Géza, Szabó Magda, Petőfi Sándor, Rejtő Jenő, Móra Ferenc, valamint Jókai Mór élete és művei szerepeltek az összejöveteleken, ezúttal pedig Márai Sándor írásaiból olvastak fel könyvtárlátogatóink.

A felolvasások között felidéztem életük legjelentősebb állomásait, valamint számos egyéb érdekességet. Lelkes olvasóink nélkül nem jöhetett volna létre ez a felolvasóest sem: Bakai Tamásné Zita, Dobay-Nagy Annamária, Fodorné Kecskés Gizella, Körmendy Mária, Németh Kálmánné Zsóka és Németh Péterné Gizike már több alkalommal vettek részt ezeken a rendezvényeken közreműködőként. Nagy örömömre szolgál az is, hogy mindig jelentkeznek újabb felolvasók is, most például Takács Péter.

A magyar írók közül az egyik legkülönösebb életpálya Márai Sándoré. 1900-ban született jómódú kassai polgárcsaládban, április 11-én, éppen öt évvel korábban, mint József Attila, akire emlékezve ezen a napon a magyar költészetet ünnepeljük. Márai korának legelismertebb írói közé tartozott, amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, kiiktatták műveit az irodalmi életből, nem jelenhettek meg, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Regényei között olyan gyöngyszemeket találunk, melyekért akár irodalmi Nobel-díjat is kaphatott volna. Legismertebb művei közé tartozik az Egy polgár vallomásai, A gyertyák csonkig égnek és az Eszter hagyatéka, de értékesek Naplói is.

Felvidéki szász származású, szülei, nagyszülei „egyszerű” emberek voltak. Anyja pedagógusnak készült. Összetartó családból származott, 3 testvére született, közülük ő volt a legidősebb. 10 éves koráig házitanítóhoz járt. Iskoláit több helyen végezte: a Premontrei Kassai Főgimnáziumban kezdte, „ahol az igazgató szigorú ukázt adott ki, hogy a növendékek semmilyen irodalmi működést nem fejthetnek ki. Nekem ez nem imponált, és Salamon Ákos néven beküldtem egy novellát a Pesti Hírlaphoz. Megjelent, és 40 aranykoronát kaptam érte. 13 éves voltam ekkor.” „Intézetbe adtak Pestre, katolikus gimnáziumba, melynek kollégiuma fiúnevelő intézet is.” Utána Eperjesre került gimnáziumba. Első írása 1916-ban jelent meg, 1918-ban pedig az első verseskötete. Lipcsébe ment egyetemre, de jobban vonzotta az újságírás. „Minden pénzem kávéházra ment el... papírról és konzervekből táplálkoztam” – írta az Egy polgár vallomásaiban (1934). Önéletrajzi regénye – amely egyben korrajz is – az egyik legjelentősebb alkotása: őseire emlékezik benne, Kassához, a polgársághoz és egy életformához való elkötelezettségéről vall. Gyermekévei tájaira, a Felvidékre, ifjúkori élményeinek színhelyeire: Berlinbe, Párizsba viszi el olvasóit. Származásán nem tudott felülemelkedni: „szemléletmódomban, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok.” Dobay-Nagy Annamária olvasott fel ebből a műből.

Márai Sándor felesége, Matzner Ilona (Lola) 63 éven át volt hű társa. Kassán ismerkedett meg vele, és klasszikus módon szöktette meg – lepedőkből összekötözött kötélen: „elkényeztetett vidéki úrileányka, dacolt a zord szülői ellenkezéssel”. 1923-ban kötöttek polgári házasságot, egyházit csak 13 évvel később. Németország után Franciaország következett számukra: „Párizsi tartózkodásunkat 3 hétre terveztük, de 6 évig maradtunk.” Legtermékenyebb írói korszaka az 1930-as évekre esett. „A munka lassan elhatalmasodott életemben. Írtam, mert valamit el akartam mondani... írtam egy könyvet, aztán még egyet...” 1937-ben látott napvilágot A féltékenyek című műve, az értékteremtés, a múlt visszahívása, a család ereje ismerős motívumai jelentek meg benne.

1939-ben megszületett a kisfia, aki csak néhány hetet élt: „Nem értem, miért tették ezt velem? Nem bocsátom meg. Senkinek, soha” – írta. Ebben az évben jelent meg az Eszter hagyatéka. Ez a regény egy beteljesületlen vonzalom története: Lajos és Eszter 20 évvel korábbi szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül. Neje halála után látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. Lajos, aki mindenétől megfosztotta Esztert, most a családi otthon eladására kéri. A nő ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt levelekben könyörgött neki, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. Ő azonban sohasem kapta meg a leveleket. Németh Péterné olvasott fel ebből a könyvből a közönségnek.

1942 az egyik legtermékenyebb éve volt, ekkor látott napvilágot az Ég és föld, valamint A gyertyák csonkig égnek című legismertebb és legsikeresebb regénye, melyet 60 nyelvre fordítottak le. A történet egyetlen éjszakába sűrített nagymonológ keretein belül játszódik, egy barátság és egy szerelem analízise. A vihar lecsapja az áramot, nincs akadálya a nosztalgikus időutazásnak. Két régi, gyerekkori barát évtizedek után találkozik, és végigbeszélgetik az éjszakát. Életük fordulópontja, amikor vadászat során Konrád majdnem lelőtte barátját, Henriket. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, a másikból vádló lesz: egyikük majdnem megölte a barátját, elcsábította a feleségét, tönkretette az életét. A beszélgetőtársak két szemléletet, két egymásnak ellentmondó életstratégiát képviselnek. Fodorné Kecskés Gizella olvasott fel a műből.

Erdélyi emlék című műve az erdélyi utazásairól szóló írása, amely a második bécsi döntés utáni időszakban született. (A Felvidék az 1938-as első bécsi döntéssel került vissza az anyaországhoz, Észak-Erdély pedig az 1940-es második bécsi döntés következtében.) Márai először a második bécsi döntést követő napokban utazott Erdélybe újságíróként – élete során kevés esemény váltott ki belőle olyan érzelmeket, mint Erdélybe visszatérése. Ez a műve ennek az utazásnak a tapasztalatait foglalja össze, személyes élményeit írja le benne. Három magyar várost emleget, melynek „sajátos egyénisége és titka van, melynek varázsa alól nem tud szabadulni senki: Nagyvárad, Kolozsvár és Szeged” − örömmel fedezi fel e települések Kassával való hasonlóságát. A könyvben visszatekint otthonára, megfogalmazza a város, a ház, a gyermekkor és a barátságok jelentőségét, hangsúlyozza, hogy az otthon a szülőfölddel azonos. Az igazi kötődés a személyes élményekből ered. Bakai Tamásné Zita olvasott fel ebből a könyvből.

1943-tól megjelenő művei egyre mélyülő befelé fordulásról, menekülésről szólnak. A Füves könyv gyógyír a kor, a háború, a magány ellen. Sikerének titka a témák sokszínűségében rejlik, vonzódott a naplóformához. A könyv megjelenésekor mindössze 43 éves volt, holott az idős emberekre jellemző nagy bölcsesség árad a lapokból, 200 gondolatot nyújt át benne az olvasónak. Az elgondolkodtató kötet mindennapi életünk számos területére kiterjedő témákat dolgoz fel: az olvasás, szeretet, haza, világ, szenvedély, lelkiismeret, nők, utazás, barátság, szerelem, lustaság, balesetek, fejfájás… stb. terén segíti elő az egészség megőrzését – élethelyzete válogatja, mikor melyik gondolat adhat erőt nekünk. Németh Kálmánné Zsóka szemezgetett ebből a kötetből.

A háború vége felé haladva az események egyre inkább elvonulásra késztették Márait, amikor 1944. március 19-én megszállták a németek Magyarországot, letette a tollat. Mikó utcai lakását bombatalálat érte, teljesen elpusztult. Feleségével Leányfalut választották a nehéz napok átvészelésére. Hamarosan aztán válaszút elé kényszerült: akar szabadon élni, vagy elfogadja az új hatalom által kínált szerepeket. Megérett benne, hogy elhagyja az országot, ahol nem alkothat szabadon. A Sértődöttek volt az utolsó kötete, amely itthon megjelent. 1947-ben újra apa lett, Lolával örökbe fogadták Babócsay Jánost, és magukkal vitték arra az útra, ahonnét egyikük sem tért haza magyar földre. 1948-ban elhagyta hazáját, először Svájcban, majd Olaszországban telepedtek le, majd New Yorkba költöztek – 40 év önkéntes száműzetés lett belőle. Közben baráti kezek budai lakásából szorgalmasan szétlopták az ott maradt néhány tárgyat és könyvet. A nyugati emigráció figyelemmel kísérte sorsát, a Szabad Európa Rádió munkatársai között üdvözölhette. Bár nem volt egységes Márai megítélése, mégis ő lett az emigránsok vezető írója.

1950-ben írta meg emigrációban született első kötetét, az Egy polgár vallomásai befejező részének szánt Hallgatni akartam című művét, amely vallomás egy értékvesztett időszakról. Az Anschluss-szal kezdődik, Ausztria 1938-as hitleri megszállásával, mellyel elveszett a klasszikus Európa. Kizárólag a lelkiismeretét követve bírálja a magyarság szerepét a holokausztban, a kommunizmus kialakulásában, a háborúban való részvételben – azt vázolja, miként lehetett volna megmenteni a magyarság becsületét. Körmendy Mária ajánlotta mindenkinek ezt a kötetet. A forradalom előérzete válogatás Márai műveiből, cikkeiből és a Szabad Európa Rádióban elhangzott jegyzeteiből. Már 1945-ben megjósolta 1956-ot. Takács Péter olvasott fel részletet belőle.

Az 56-os forradalom kitörésekor már New Yorkban élt, ám onnan is figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket, sőt a Szabad Európa Rádión át kommentálta a történteket. Azonnal Európába repült, abban a reményben, hogy a győzelem után talán hazatérhet. Ám mire Münchenbe ért, a forradalom sorsa megpecsételődött. November 4-én, az orosz árulás hírére, mikrofon elé ült, szavaiból felháborodás és aggodalom érződik: „Európa közepén tömeggyilkosság történt. Egy nemzetet meg akar gyilkolni egy idegen hatalom.” Mély csalódással, november 28-án indult vissza New Yorkba. Karácsonykor megírta a Mennyből az angyal című versét, mely még ma is hatalmas indulatokat vált ki. A sorokban érezhető a fájdalom és szenvedés, de a harag, tehetetlenség mellett angyal képében megjelenik a remény is. Németh Péterné Gizike adta elő ezt a megrázó verset.

1957-ben amerikai állampolgárságért folyamodott, melyet meg is kapott. De még évtizedekig harcolt idegenben a magyarság igazáért. A következő évben megjelent a naplója (1945−57), amely az emigráció első, fájdalmas időszakát mutatja be. A család itthon maradt tagjaival − édesanyjával és Gábor öccsével – rendszeresen levelezett. Nagyobb utazást tett az USA nyugati partján (San Francisco, San Diego), ahol 1980-tól végleg letelepedett. 1967-ben visszaköltözött Európába, Nápoly közelébe – tudta, hogy nem térhet haza, hiszen a németek után újabb megszállás következett.

Utolsó könyve, az 1985-ös Napló már a búcsút jelentette. Életének hátralévő évei az öregedés és a veszteség jegyében teltek: elveszítette Gábor öccsét és Kató húgát, 1986-os haláláig odaadóan ápolta félig már vak feleségét. 62 év közös életük után egyre többször fogalmazódott meg a halál gondolata a magányos íróban. 1988-ban megnőtt itthon az érdeklődés Márai iránt: „Hívnak haza, műemléket akarnak csinálni belőlem és a könyveimből”; de nem engedett az elveiből: „Nem adok engedélyt semmiféle ottani kiadásra, amíg az orosz megszálló sereg ott van.” Utolsó epigrammájában önmagáról vallott: „Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.” Emigrációban hunyt el 1989-ben, a kaliforniai San Diegóban, szegényen, özvegyen és gyógyíthatatlan betegségben szenvedve (végül öngyilkos lett). Hamvait végakaratának megfelelően, feleségéhez és nevelt fiához hasonlóan, az óceánba szórták.

Műveinek hazai kiadása a 90-es években indult el, posztumusz kapott Kossuth-díjat. Tartalmas életművet hagyott az utókorra, melynek örökösei mi, magyarok vagyunk. Végül felidéztük a nagy író emlékezetes külföldi karácsonyait. Márai gyakran gondolt 1944 karácsonyára, a leányfalusi házban élték át „villany nélkül, fűtés nélkül”. A Duna túlsó partjáról ágyúlövések és bombák robbanásai riogatták őket. „Akkor azt hittem – félelmetesebb már nem lehet emberi helyzet.” Ám érezte, „lehet másképp is, érdemes túlélni”.

Befejezésül Takács Pétertől hallhattuk Ajándék című írását: azt fogalmazza meg benne, hogy mit kíván karácsonyra. Érdemes elolvasni!

Önéletrajzi könyve, az Éltem egyszer én, Márai Sándor kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Sulyok Attiláné
Fotók: Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér

Fotógaléria: Márai Sándor felolvasóest Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastélyban

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér fotói

20 kép