Kétszer körbefuthatta volna a Földet

Közel fél évszázad a futásban – ritka gazdag pályafutást mondhat magáénak Földingné Nagy Judit. Sok szép eredménnyel, rekordokkal, lemondást, kitartást és áldozatokat követelő edzésmunkával. A győzelmek, helyezések mellett – az ő szavaival – ritka megtiszteltetésben volt része novemberben: sport kategóriában elnyerte Szmrecsányi Boldizsár Kossuth-díjas szobrászművész bronz „Égre törő íjász” alkotását, azaz a vármegyei Príma-díjat.
Melyik eredményei kívánkoznak a sok közül az élre?
Hol is kezdjem… Két olimpián vettem részt, Atlantában és Sydney-ben, utóbbin 2000-ben negyedik európaiként a 17. helyen végeztem. Négy Európa-bajnoki részvételemből az 1990-es spliti 5. hely a legszebb emlék. Háromszor indultam világbajnokságon, tizenötödikként értem célba 1993-ban Stuttgartban. Magyar bajnoki címet tizennégyet szereztem hosszabb távokon, 2:28:50 órás időeredményem 1996-tól 2023-ig volt magyar női maratoni rekord. Többször nyertem nemzetközi nagyvárosi viadalon, a legszívesebben az 1995-ös párizsira emlékszem. A 42.115 méteres maratoni távot összesen kilencvenötször teljesítettem, ebből hatvankétszer 2004-ig, az élsportolói pályám utolsó évéig. Az olaszországi Seregnóban Eb-harmadik helyezést értem el 100 kilométeren, a mért 7:43:55 óra tíz évig volt a 45 pluszos korosztály világcsúcsa. Egy rekordom pedig még ma is él, mégpedig a 17.052 méter az egyórás pályán futásban.
A rossz nyelvek szerint az októberi Budapest maratoni volt az utolsó versenye. Valóban?
Az ismert mondás szerint sohase mondd, hogy soha… Ennek a megmérettetésnek viszont különleges családi események adtak jubileumi jelentőséget. Nem titkolom, magam néhány nap múlva töltöm be a 60. életévemet, Peti fiam éppen 20 esztendős, a vőm, Andris 40, a Budapest maratonit pedig éppen negyvenedszer rendezték meg. A családi csapattal tartott a férjem, Ottó, és rajthoz állt az unokahúgom férje is. Mind az öten célba érkeztünk, és ez mindennél többet mond. A győri Futóbarátok Egyesületet 18-an képviseltük sikeres célba érésünkkel. Számomra ez a tizenkettedik Budapest Maratoni viadal volt, hétszer engem szólítottak a győzelmi dobogó legmagasabb fokára, de ezúttal nagy élmény volt a sűrű mezőnyben is futni. Még ma is naponta futok, öt-tíz kilométert. A húsz élsportolói esztendő után, amikor már sem hosszabb távon, sem pedig a korábbi gyorsasággal nem képes hozni az ember a régi formáját, erre koncentráltan kellett készülni. Egykori versenyző társaim, barátnőim váltóban futották velem végig a távot. Régi nagy futó bajnokok kísértek az utolsó métereken a célba, ahol a rendező Budapest Sportiroda vezetője, Kocsis Árpád és a Magyar Atlétikai Szövetség részéről Knipl István köszöntöttek a célban mint egykori csúcstartót, bajnokot.
Hogyan jegyezte el magát a futással, hogyan vált szenvedélyévé?
Vékony kislányként testnevelő tanárom, Baksa Kálmánné Tusi néni választott ki, és már azzal lényegében eldőlt a jövőm. A Győri Dózsában aztán a közösség, a sikerélmények, az eredmények vittek tovább. Tanítóképzősként is győri színekben versenyeztem, közben a főiskolát Szombathelyen elvégző Ottóval összeházasodtunk, és az ő inspirálására Réka lányunk 39 év előtti megszületése után újra kezdtünk próbálkozni a futással. Először különösebb cél nélkül, kíváncsiságból, felmérés jelleggel, aztán egy-egy verseny úgy sikerült, hogy jobb állapotban éreztem magam, mint a szülés előtt. Jólesett az edzésmunka, könnyedén futottam jó időket, és bár az 1987-es első maratoni bajnokságra készülve még féltem a hosszú távtól, 2:41 óra idővel második lettem. Ettől kezdve az atlétikai szövetség is számított rám, hamarosan részt vehettem az első külföldi viadalon, Izraelben egy harmadik helyezéssel. Tudatosan építettem fel a karrieremet, elindultam 1.500-tól 10.000 méterig a pályaversenyeken is. Mindezek következményei az előbbiekben sorolt eredményeim, egészen 2004-ig, a fiam születéséig. Később sem hiányoztam a jelentősebb eseményekről, de negyvenen túl már nem indultam világversenyeken. Tizenegy éve egy fáradásos törés következtében kellett először feladnom versenyt. Innentől már az egészségmegőrző futás a lényeg naponta, mert a szervezetem ragaszkodik a karbantartásához.
Hogyan lehetne röviden összefoglalni ezt a csaknem ötven évet?
Megtehetem, hogy jobbára csak a szép dolgokra kell emlékeznem, lényegében elégedett lehetek a karrierem alakulásával. A nagyobb sérülések szerencsére elkerültek, ami pedig a versenyzést illetően bennem volt, azt úgy érzem, sikerült eredményekben valóra váltani. Ehhez nem árt tudni, hogy atlétikában, az utcai futásban nemzetközi szinten rendkívül erős a mezőny, hatalmas a konkurencia. Ha összeadnám a negyvennyolc év alatt évente megtett több ezer kilométert, akkor gyakorlatilag kétszer körbefuthattam volna a Földet. Szép családom van, hároméves unokával, 2008 óta vezetem a városban a Futóbarátok Egyesületét, speciális futófelszereléseket forgalmazó üzletet vezetek, immár tizenhat éve. Annak idején az edzőtáborokban rengeteget olvastam, ma azért kevesebb a szabadidőm, de ha tehetem, esténként szívesen veszek kézbe egy-egy könyvet. Főleg szépirodalmat olvasok, de szeretem a kortárs irodalmat, és szívesen forgatom az életrajzi könyveket is…
Mohay Gábor
Fotók: Földingné Nagy Judit, Orosz Sándor

