Meghívott vendégünk eddig három magánkiadású könyvet jelentetett meg: 2015-ben a Lélekkeringő, 2016-ban a Felhőtánc, 2017-ben pedig a Lélekfutam című műve látott napvilágot. Kerecsényi Éva és Mohácsi Attila nem először szerepelnek együtt: a Győri Könyvszalonon már két közös kiadványukkal (Érzések és sugallatok, Repülj velünk!) is bemutatkoztak korábban, melyekben Éva versei hangoskönyv formában, világslágerekkel és olasz dallamokkal kiegészülve válnak összművészeti élménnyé – mondta el Mohácsi Attila.

A könyvtár rendezvényterme vasárnap este megtelt érdeklődőkkel. Sokan voltak kíváncsiak Kerecsényi Éva új verseskönyvére, a Kaleidoszkópra. A beszélgetés bevezetésében Mohácsi Attila A képzelet virága című versét szavalta el:

A képzelet virága

Mi is a költészet?
Rejtély és varázslat,
légies leány,
ki az éjen átlibeg,
láthatatlan szellem,
megfoghatatlan érzés,
mely felrázza a lelket,
tűzforró vagy jéghideg
leheletétől életre kel
sok magányos szó,
csendre kárhozott ajkak
mesélnek, lepattan a
nyelvükre kötött csomó,
szavakat formál a szív és a szellem,
ritmusuk egyetlen szívdobbanás,
nem kell, hogy értsed,
elég, ha érzed,
mikor beléd hasít a villámcsapás:
igen, már láttam, éreztem, tudtam,
mit e kreatív bolondok lelke szaval,
mikor kinyílik benned
a képzelet virága,
s egész lényed átjárja mézillata.

A színművész ezután a kötet címének eredetére tért ki. A Wikipédiára hivatkozva elmondta: a „kaleidoszkóp” szó a görög kalosz (szép), eidosz (alak, forma) és a -szkóp (néző) szavak összetétele. Egy optikai játékszerről kapta a nevét, amely tükrök, színek és tárgyak segítségével hoz létre változatos, szimmetrikus mintázatokat. Átvitt értelemben különféle benyomások vagy események sorozatát jelenti. A cím utal szerzőjük stílusára is: versei sokszínűek, hangulatuk és témáik gazdagok – akárcsak egy kaleidoszkóp mintázatai. Művei gyakran személyes hangvételűek, így ez a kötet is saját érzéseit és élményeit dolgozza fel a rá jellemző lírai kifejezésmóddal – magyarázta Mohácsi Attila.

A szót átvéve Kerecsényi Éva elmondta, mennyire örül annak, hogy a kezében tarthatja legújabb munkájának gyümölcsét. Ugyanis a Fényhozó című kötete óta eltelt 3 év, és most idén márciusban érett meg benne az elhatározás egy új verseskönyv megírására. Kiemelte, hogy számára a Kaleidoszkóp kettős jelentéssel bír: egyrészt a tárgyat jelképezi, amelyben minden vers egy-egy mintázat, egy másik szín vagy tükröződés. Másrészt nőkről szól: arról, miként változnak érzéseik, hangulataik, mennyire különlegesek és kiszámíthatatlanok – akárcsak egy kaleidoszkóp. Ennek kifejezésére felolvasta címadó versét:

Kaleidoszkóp

Tudom, nagyító kell a lélekbe látni,
fejtörés megérteni a női szeszélyt,
hisz olykor csacsogna, be nem áll a szája,
ám kedvének méreg a zsibbasztó beszéd.
Ha csendjébe zárkózik, hagyd, hadd merengjen,
ne feszegesd a zárt, belépsz, ha engedi,
mikor könnyei, isten tudja, mért zubognak,
mosolyod napsütés búját elkergeti.
Elég egy rossz szó, hogy száz darabra hulljon,
mi másnak olcsó tréfa, neki jégverés,
odavetett „bocs”-tól pillája se rebben,
lélekragasztónak ennyi édeskevés.
Szeretni akar és szeretetre vágyik,
dübörög az érzés, szinte meg is ijed,
ki az, ki ölelésbe tudná burkolni,
s nem ütne szívébe rozsdás szöget.
Tud édes lenni, mint egy isteni krémes,
mi után mind a tíz ujjadat megnyalod,
de ha nincs jó kedvében, sós, mint a tenger,
a torkodat marja, s szomjad sem olthatod.
Váratlan, könnyű, akár egy nyári zápor,
napfelkelte fénye az álmos tó felett,
lágyan ringó hullám, szirének zenéje,
megvakul, ki csalfán a szemébe nevet.
Ha pattan a szikra, vad és szenvedélyes,
olykor törékeny, mint a szappanbuborék,
sokszor sodródik a kétségek ladikján,
de egy figyelmes bóktól hipp-hopp, partot ér.
Ne bánd, ha túlhordta a tegnap ruháját,
az idő sem forgatja vissza kerekét,
hisz kulcs és a zár ha egymásra találnak,
a magányt kirakhatják a küszöb elé.

A felolvasást követően Mohácsi Attila az Ötcsillagos érzés című verssel lepte meg a közönséget:

Ötcsillagos érzés

Kifacsart nappalok vörös verejtékét
felitatja az éj magasztos kékje,
megnyugszik, kisimul, lehalkul az elme,
s gondfelhőim elúsznak varázsütésre,
a csend simogat puha selymével, ahogy
mellém telepszik s átkarolja vállam,
mint két igaz barát ücsörgünk a parton,
ötcsillagos érzés − minek magyarázzam.

Az est során kiderült: a kaleidoszkóp színei közül a lila áll legközelebb Kerecsényi Évához, számára mélységet és melegséget sugároz. Reméli, az olvasók is egyfajta melegséget és szépséget fognak felfedezni az írásaiban. A kötetben több kategóriájú verssel találkozhatunk: vannak a csendes és az éjszakai versek, a nőről, a gyermekről (lányáról) és az egyetlenről szólók. Azt is elárulta, hogy sokszor éjszaka ír, ilyenkor jönnek a gondolatok, amelyek által megszületnek költeményei. Az éjszakai versek gyakran összefüggnek a csendes versekkel is − a csend gyakran visszatérő motívum nála. Mint mondta, szüksége van a csendre, a befelé fordulásra, hogy inspirálódni tudjon. Mohácsi Attila hozzátette, azok, akik ismerik Kerecsényi Éva munkásságát, tudják, hogy a versek végén kivétel nélkül mindig ott van egy pozitív útmutató gondolat.

A kötet szerzője elmondta, kezdetben úgy gondolta, új kötete kizárólag nőknek szól majd, hiszen versei többsége róluk mesél. Végül mégis úgy döntött, a férfiakat is megszólítja. Könyve akár útmutatóként is szolgálhat számukra: egyfajta „használati kézikönyvként”, miként viszonyuljanak a párjukhoz. Erre jó példa a Milyen a nő? című verse, mely érzékletesen rajzol képet a női lélekről:

Milyen a nő?

Végtelen történet,
testbe zárt költészet
vagy bús ballada,
rímes sorok közt
megbúvó, édes érzés
vagy találós kérdés,
mint az élet maga.
Tengernyi titkát
kagylóként rejti,
olykor a sors
magányos szigete,
partjait hullámok
hada ostromolja,
ám üvöltő,
vad szél sem ellenfele.
De belül törékeny,
minden zajra rezzen,
mi érzékeny lelkét
álmából felveri,
úgy vágyja a jót,
hogy szeresd és ringasd,
s a szívét cserébe
eléd tálcán teszi,
s ha mélyre merül
a sejtelmes csendben,
talán lemaradt lelke
után nyomoz,
mely a húzós-zúzós,
árnyékos napokban,
mint gyertya gyenge lángja,
árván imbolyog,
pedig lelke a lényeg,
mi lámpását adja,
picinyke pont,
honnan a fény fakad,
mely úttalan utakat
is képes beragyogni,
ha figyelsz, a mélyén
meglátod önmagad.­

Végezetül befejezésként megosztanánk Kerecsényi Éva ajánlását: „Szeretettel ajánlom ezt a kötetet minden kedves hölgytársamnak. Hívlak benneteket, tartsatok velem egy utazásra, járjuk be az érzelmek széles skáláját, a női lélek mélységeit, magasságait, minden árnyalatát. Öröm, mulandóság, boldogság között kalandozunk, itt-ott kicsordul pár könnycsepp is, de az út végén – ígérem, ott csillog a remény.”

LSzimonetta
Fotók: Pozsgai Krisztina