A 2025-ben megjelent Igazad van című könyvében Kepes András az igazságérzetünk kialakulását, a véleménykülönbségek okait, egymás megértésének nehézségeit vizsgálja. Konkrét válaszokat ne várjunk tőle! Inkább arra késztet, hogy komolyan elgondolkodjunk, tegyünk fel magunknak kérdéseket, és fogalmazzuk meg saját válaszainkat.

Abból a kérdésből kiindulva, hogy mi is az igazság, bizony gyakran gondoljuk úgy, hogy nekünk van igazunk. Pedig az igazság sok nézőpontú! Sőt ennek létezik jogi, logikai, pszichológiai stb. megközelítése. Ha viszont egy kérdést tényleg alaposan körbejárunk, kiderül, hogy minden igaz, sőt az ellenkezője is! Vizsgáljuk hát meg a dolgokat több oldalról, hogy ne csak saját magunkat akarjuk igazolni, hanem megismerjünk más nézőpontokat. Az önigazolás ugyanis nem vezet el a teljes igazsághoz, csak egy egyoldalú szemlélethez.

A 77 éves író valójában mindig is a világ mibenlétét, az emberek működését figyelte, az értelmes összefüggéseket, a megértés lehetőségeit kereste. Ma is ragaszkodik hitéhez, hogy a világ jobbá tehető, de vallja, hogy ez attól függ, meg akarjuk-e érteni a másikat. Úgy véli, az ő átlagosnál nagyobb toleranciája abból fakad, hogy szülei diplomaták voltak, a család sokat utazott, így a megértés a beilleszkedés feltétele volt. Hamar megtanulta, hogy akkor tudja magát elfogadtatni, akkor értik meg őt, ha ő is elfogadó.

A kötet megírásához – és ez az irodalmi esszé alapja – a saját élettapasztalatai mellett számos tudományos kutatást, kísérletet is megismert, ezeket felhasználja állításai igazolására és arra is, hogy az ellenkezőjét is megvizsgálja. Egy hangyákkal végzett kísérlet példáját említi: ha fekete hangyákat és vörös hangyákat egy befőttes üvegben összezárunk, szépen békességben megférnek egymás mellett egészen addig, amíg valaki meg nem rázza az üveget. Akkor aztán egymás ellen fordulnak. Ezzel a példával illusztrálja az alapkérdést, amelyre gondolatilag rezonált. Miért rázzák meg az üveget? Miért reagálnak így a hangyák? Mi lehet ennek a történelmi, a pszichológiai, az evolúciós, a kulturális és egyéb oka? Ha ezt sikerülne valahogy megmagyarázni, akkor lehet, hogy megértőbbek lennénk egymással is. Ezeket a kérdéseket teszi fel és járja körbe tulajdonképpen a könyve is.

Érdemes történelmi távlatokat megvizsgálni, hiszen a magyar történelem telis-tele van villongásokkal, ellentétekkel. Ha ezeket alaposabban szemügyre vesszük, azt láthatjuk, hogy mindig egy nagyobb hatalom kényszerítette rá akaratát az elnyomott őseinkre. Azt a kérdést is felveti, hogy most, amikor már nem vagyunk elnyomva, és tulajdonképpen szabadon dönthetnénk, miért fordulunk egymás ellen. Örkény egyik egypercesét idézi, amelyben már csak két magyar marad, de akkor is egymásnak esnek. A humor mögött egy nagyon komoly problémára mutatott rá: miért nem tudunk eljutni odáig, hogy megértsük a másik mozgatórugóit? Mi ebből a történelem hozadéka? Mi ebben a pszichológia, a személyes traumánk, a személyiség szerepe, végső soron „kik rázzák az üveget”?

Az egymásra acsarkodó értékrendek és vélemények nyomán ölre mennek családtagok, elsorvadnak barátságok, elfordulnak egymástól generációk, belerokkannak társadalmak. Vajon mi mérgezi a kapcsolatainkat?

Az író számos példát említ a könyvében, ebből ízelítőt is adott a beszélgetés során. Az egyik ilyen a törzsiség, amely már az őskorban jellemezte az emberiséget. A törzs tagjai leginkább saját vér szerinti kapcsolataikban bíztak, mindenki más veszélyes volt, vagyis evolúciós tanításként örököltük, hogy „az idegentől félni kell”. De ha ma is így gondolkodunk, akkor az életfeltételeink ellen döntünk, vagyis ezt a gondolkodást kellene megváltoztatni, a különbségek helyett a hasonlóságokat kellene keresni. A tanulság: attól, hogy valami régen úgy volt, attól még nem biztos, hogy az most is úgy van jól, és úgy kell lennie. Változtatni kell ahhoz, hogy jobban éljünk!

A röpke idő alatt is meggyőződhetett a közönség, hogy a népszerű író igen mélyértelmű kérdéseket feszeget. Jogosan merül fel a kérdés: vajon mit tudunk kezdeni ezzel a bölcsességgel? Meg akarjuk-e ismerni a másikat? Akarunk-e változni, változtatni? A személyes életünkből tudjuk, hogy a változtatás néha szükséges, de előbbre visz. Hogyan lehet ezt közösségi szintre emelni? A döntés rajtunk áll. Ha nem akarunk változni, mi magunk tesszük tönkre a világot. A civilizáció lényege az együttműködés, dolgozni kell azon, hogy a világ megváltozzon! Ez a szerző üzenete.

SzaSzi
Fotók: Szabó Béla