Kubik Anna negyvenöt éve áll a színházak reflektorfényében, pályája során számos elismerésben részesült. Kiérdemelte például a Kazinczy-díjat (2007), a Kossuth-díjat (2011) vagy utóbb a Nemzet Művésze címet. Így adódott a nyitó kérdés: Hogyan viszonyul a kitüntetésekhez? A művésznő a tőle megszokott szerénységgel azt felelte, hogy nem áhítozik az elismerés után, de ezek mégis inspirálóan hatnak rá, új lendületet adnak, jelzik, hogy jó úton jár, ezért fontosak. Az elismerések közül a Szép Magyar Beszéd verseny Kazinczy-díjára azért különösen büszke, mert eszébe juttatja, honnan származik, milyen kemény munkával és Fischer Sándor tanár úr támogatásával sikerült a tájszólását leküzdenie.

Színházat először gimnazista korában látott, egészen addig orvos akart lenni, meg akarta menteni az emberiséget. Emiatt nagy elszánással tanult latinul egy olyan kis faluban, mint a Veszprém megyei Ősi, ahol tulajdonképpen senki nem tudott latinul. Eltökéltségében egy elhivatott tanára volt segítségére, „aki csak azért járt előttem a tananyagban, hogy engem taníthasson”. Aztán minden megfordult, amikor 14 évesen eljutott a színházba. Jókai Mórtól játszották A kőszívű ember fiait, amely egész életre meghatározó élményévé vált. „Ha hitről, családról, szerelemről, szeretetről, magyarságról így lehet beszélni színpadról, akkor nekem ott a helyem egy egész életre!” – gondolta azonnal, és innentől már a színészi pálya került fókuszba. „Milyen érdekes, hogy később megkaptam Baradlayné szerepét, Füredről mentem a Kossuth-díjat átvenni, most Jókai-emlékév van, és az örök Baradlay fiú Mécs Károly helyébe léphetek a Nemzet Művésze címben” – gondolkodott el nevetve.

Székesfehérváron a gimnáziumi évek alatt, kollégistaként igyekezett minél többet színházba járni, gyakran a kakasülőről nézte a darabokat. A fehérvári színház befogadóként sok fővárosi és más társulat darabjait műsorára tűzte, így rengeteg élményben volt része. Erős elhatározással indult a színészi pálya irányába, de kétszer is eltanácsolták a felvételin. Az érettségi után könyvesboltban dolgozott, majd az 1977-es Ki mit tud?-on próza kategóriában nyert. Ott már olyan emberekkel találkozott, akik jó tanácsokkal látták el, így sikerült végre a Színház- és Filmművészeti Főiskolára bejutnia. 1981-ben végzett Kazimir Károly és Iglódi István tanítványaként. „Gyönyörű menet volt”, amelynek a végén Kerényi Imre meghívta a Várszínházba egy főszerepre, „onnantól indítom a számlálót”. A szülei nagyon féltették, „nem tudták, mire vállalkozom, én sem. Főleg zárkózott falusi kislányként engem nagyon nehezen nyitogattak ki a színművészetin, de aztán sikerült a szeretetükkel és a bizalmukkal ezt elérni; ez bennem világokat épített fel, és innentől kezdve megállíthatatlan volt a pályám.”

Mi vitte keresztül a sikertelenségeken, nehézségeken a céljáig? „A makacsságom!” – mondta nevetve, majd hozzátette: „Feszített valami mondanivaló, közlési vágy. Ilyen fiatalon még nem tudtam, hogy mit is akarok pontosan elmondani, csak azt, hogy mondanom kell. Az üzenetre később egy versben találtam rá, Ady Jóság síró vágya című költeményében, ami aztán ars poeticám lett: „Még az álmokat se hazudni, / Mégis víg hitet adni másnak, / Kisérő sírást a sirásnak: / Milyen jó volna áldni tudni." Gyönyörű összefoglalása az emberi élet céljának, ezért is szeretem annyira a verseket. Olyan sok nehézség van az életben, szükség van fogódzókra, és a versek ezt megadják, sőt a versek ezt jobban ki tudják fejezni. Ahogy Kodolányi Gyula írta: A vers az emberi gondolkodás gyémántfoglalatja.” A versmondók aranyművesek – elmélkedett a művésznő. Ez azt is jelenti, hogy a költő szavain túl a versmondó magát is hozzáadja a műhöz. A versmondásra úgy kell gondolni, hogy azzal megajándékozzuk a közönséget is.

A témához érkezve természetesen arról is kérdezték Kubik Annát, hogy milyen tanácsokkal tudná segíteni a versmondókat? „A legfontosabb, hogy rengeteget kell olvasni. Azt tanácsolom azoknak a fiataloknak, főleg, akik versmondásra vállalkoznak, hogy olvassanak minél többet. Találják meg azokat a verseket, amelyek számukra sokat mondanak, a mondanivalójával azonosulni tudnak, amelyeket úgy tudnak szavalni, hogy az hiteles!” A művésznő kiállt a versek létjogosultsága, a nemzeti öntudatot, hazaszeretetet megfogalmazó nagy költemények fontossága mellett is. „Ha azt akarjuk, hogy a nemzetünk fennmaradjon, és ahogy Jókai Anna mondja, „át ne lyukadjon helyünkön a térkép” (Ima Magyarországért), akkor nagyon kellenek a nemzeti versek. A hazához, a kultúránkhoz ragaszkodni kell, nem mindegy, kik vagyunk, mit kaptunk útravalónak a szüleinktől, a közösségtől, amelyben élünk, melyek a hagyományaink, szokásaink, mire építhetünk. Ez a sajátosságunk, ez az, ami csak a miénk, senki másé, ezt tart meg bennünket. Enélkül a világ unalmas és szürke lenne.” A legnagyobb költők mind gondolkodtak a nemzeten, foglalkoztak közügyekkel, érdemes ezeket olvasni.

A beszélgetés során Kubik Anna József Attila Költők és kora című versének szavalatával örvendeztette meg a hallgatóságot, amelyet ők óriási tapssal jutalmaztak. A röpke egy órában még szó volt a szinkronszínészet nehézségeiről, a közbeszéd állapotának romlásáról (káromkodás mint kötőszó, a választékosság elsorvadásáról), hogyan lehet kapcsolódni a fiatal kollégákhoz, megőrizni az üdeséget (150%-os szeretettel), szerepálmokról (sosem volt, a rendezők sokszor többet láttak belé, mint amennyit ő gondolt magáról). És hogy mit tanácsol a művészi ambíciót dédelgető diákoknak? Ma a celebek és influenszerek tarolnak, ezért nem könnyű kimondani, de a legfontosabb üzenet mégis az, hogy válasszák a nehezebb utat, abból tanulni lehet, több lesz általa az ember, hosszabb távra szól.

A Kazinczy Pódium különleges vendége, Kubik Anna, a Nemzet Művésze közvetlenségét, természetességét, tapasztalatait vastapssal köszönték meg a gimnazista diákok, tanárok. Ennyi fért az egy órába, mindig nagy élmény a nemzet legjobbjától tanulni!

A program a Kazinczy Pódium – Évfordulók tükrében 2025 elnevezésű sorozat részeként, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg.

SzaSzi
Fotók: Szabó Szilvia (2–3. kép), Kazinczy Ferenc Gimnázium / Baán Bence (címlapkép)