Startol a 24. Győri Könyvszalon

2025. november 10-én lezajlott a 24. Győri Könyvszalon sajtótájékoztatója a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében, így immár célegyenesbe fordult a legnagyobb vidéki, összművészeti jellegű könyves rendezvény.
Idén 113 program várja 6 helyszínen, 28 standon, 45 kiadóval és kiállítóval a közönséget, melyek során az olvasott szó mellett – a megszokottakhoz hűen – a zene, a színház, a képzőművészet és az előadó-művészet is szerepet kap. A győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának második emeleti rendezvénytermében megtartott sajtótájékoztatón Pintér Bence, Győr Megyei Jogú Város polgármestere arról beszélt, hogy „olvasó emberként” amikor csak lehet, mindig és minden helyzetben könyvet vesz a kezébe.

Dicsérte a 24. Győri Könyvszalon programkínálatát, és különösen felhívta a figyelmet arra az üzenetre – amelyet ez a rendezvény már sokadik alkalommal közvetít –, hogy „olvasni nagyon fontos, mert minden téren hozzátesz az életünkhöz”. Örömmel emelte ki az idei Könyvszalon Alkotói Díjasát, Berg Juditot, akinek külön – és véletlen – „aktualitást” ad az, hogy a Bisinger sétány közkedvelt, „hajós” játszóterének folyamatban lévő felújítását a Rumini könyvsorozat témájára tervezték meg.
Boncsarovszky Péter képviselő, Győr Megyei Jogú Város fiatalokért és civil közösségekért felelős tanácsnoka elmondta, hogy „a Könyvszalon mára egy olyan meghatározó eseménye a győri közéletnek és művészeti világnak, amely minden műkedvelő és kultúra iránt érdeklődő számára remek esemény lehet”. Kiemelte, hogy a könyvek mellett – immár hagyományosan – zenei programok is helyet kaptak, valamint nagy érdeklődésre számot tartó szakmai témák is felvonulnak a kötetbemutatók között. Végezetül köszönetét fejezte ki a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér összes dolgozójának, valamint a Győri Nemzeti Színháznak, hogy helyet adnak a rendezvénynek.

Dr. Horváth Sándor Domonkos, a győri könytár igazgatója elmondta, hogy a Könyvszalon immár 25 éves múltra tekint vissza – a koronavírus-járvány miatt kimaradt egy év –, és „18 éve hű társunk a Győri Nemzeti Színház, Bakos-Kiss Gábor színidirektor urat pedig külön ki kell emelnem, aki hihetetlen nagy szeretettel, empátiával és nagyvonalúsággal működik együtt a Könyvszalon szervezésében”. Ugyanilyen elismeréssel beszélt a Generációk Művelődési Házáról és Kokas Éva igazgató asszonyról (aki a nyár végén Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át): „A kreativitással, a rugalmassággal és a teljes szívvel történő odaadással hű társaink a szervezésben, a Mesekuckó birodalmának a teljhatalmú urai – vagy inkább tündérei.” Dr. Horváth Sándor Domonkos kiemelte még F. Sipos Bea kulturális szervező személyét, majd elmondta, hogy „a Könyvszalonnak mi ugyan a szervezői vagyunk, de a létrehozója az élet, az irodalom, a művészet – ez a művészet az, ami megjelenik” ezen a három napon. Mindez pedig természetesen nem jöhetne létre Győr város támogatása nélkül.

„Ma Magyarországon ilyen nagyságrendű vidéki könyvfesztivál csak Győrben van – mondta el végezetül dr. Horváth Sándor Domonkos –, ahol mi némileg az összművészet felé mozdultunk el, pontosan azért, hogy ennek a vonzását, a magnetikus erejét felhasználjuk arra, hogy még többen és még többet jöjjenek oda a könyvekhez – még többen olvassanak, ami a szívünk vágya.”
A 2025. november 14-től 16-ig tartó 24. Győri Könyvszalon részletes programja itt olvasható.
Szilvási Krisztián
Fotók: Márné Tóth Krisztina

