2020 után témaként újra visszatért a labdarúgáshoz, méghozzá – Mezey György személyén keresztül – áttételesen ismét az utoljára világbajnokságon járt válogatott korszakába. Olvashattuk, hogy viszonylag „későn” kezdett érdeklődni a futball iránt, mi volt az, ami döntően megnyerte önt ennek a sportágnak?

Egy egészen másik sportban voltam érdekelt, kiskamasz koromban éveken keresztül vívtam, igaz, több, mint mérsékelt sikerrel. Természetesen figyelgettem a futballt is, például édesapám nyomán magam is Honvéd-szurkolónak vallottam magam, sőt egy „nevesített” számozott mezem is volt, amelyet édesanyám hímezett, olyan formán, hogy a fehér pólóra elölre egy pöttyös futball-labdát, hátulra egy 11-es számot fabrikált, piros cérnából. Sőt oda is írta, hogy Eszterházi, így, a szocialista írásrend szerint. Jócskán megelőztük a kort, még nyoma sem volt névre szóló mezeknek, miközben a Honvédnak az az Esterházy Marci volt a balszélsője, aki hamarosan a Mezey-féle válogatottnak is megkerülhetetlen tagja lett. Lassacskán aztán engem is ledöntött a futball-láz, emlékszem, 1984-ben, a tavaszi szünetben teljesen magamtól néztem meg nagyszüleimnél a tévében, ahogyan a formálódó Mezey-csapat 6:0-ra veri a törököket Isztambulban. Onnantól kezdve lehetetlen volt nem odafigyelnem nekem sem a nemzeti tizenegy menetelésére.

A 24. Győri Könyvszalonra a – sajnálatos módon a közelmúltban elhunyt – Mezey Györgyről szóló életrajzi kötettel érkezik. Hónapokig dolgozott együtt a talán legutolsó, nemzetközileg is elismert magyar edzőfejedelemmel. Melyek a legmaradandóbb személyes benyomásai róla, mitől volt igazán olyannyira kivételes személyiség?

Még túl frissek és erősek az élmények, illetve túl fájdalmasak az érzések ahhoz, hogy pontosan bírjak fogalmazni, annyit azonban mindenképpen el tudok mondani, hogy Gyuri bácsi valóban kivételes személyiség volt. Lebilincselő, nagy tudású, igazi egyéniség, egyes szavai és hangsúlyai ma is a fülemben csengenek, és nehéz feldolgozni, hogy ha hívom vagy írok neki, már nem fog reagálni rá. Jó volt a társaságában lenni, nem csak az intellektusa volt lenyűgöző, de az érzékenysége is magával ragadott. Annyi bizonyos, hogy amennyiben valaki 40 éve azt mondja, hogy a kamaszkori bálványom egyszer majd olyannyira a bizalmába fogad, hogy én írhatom meg az életrajzát, nem hittem volna el. Ma is nehezen hiszem, ugyanakkor, bevallom, büszkeséggel tölt el.

Hogyan épül fel az életrajz? Mit emelne ki a leginkább a kötetből, illetve ebből az egyszeri és megismételhetetlen pályafutásból?

Gyuri bácsi fontosnak tartotta, hogy ne a manapság szokásos módon készüljön az életrajz, azaz olyan narrációval, mintha ő beszélne el mindent, hanem egyes szám harmadik személyben, úgy, hogy én írom meg az ő életét, ő pedig időnként közbevetésekkel reflektál bizonyos dolgokra. Végig jelen volt a könyv születésénél, minden fejezetet rögtön elolvasott, kiegészített, helyesbített, pontosított, és persze a kész kéziratot, illetve a betördelt változatot is látta. Igyekeztem megfelelni az elképzeléseinek, miközben tudtam, hogy nem csupán saját magával, de másokkal szemben is magasra teszi a lécet. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az ő pályáját nem csupán az említett mexikói világbajnokság, illetve az odavezető út jelentette, annál sokkal gazdagabb és sokrétűbb volt annál, ahogy ez a könyvből is kiderül. A kézirat végleges formába öntésénél pedig felbecsülhetetlen segítséget nyújtott szaklektorként Murányi András, aki a megírás folyamán is támogatott azzal, hogy amikor Gyuri bácsi olykor elbizonytalanodott a könyvvel kapcsolatban, rugdosott, hogy ne hagyjam annyiban, csináljuk tovább.

Hogyan látja ön most a magyar foci helyzetét, edzői szemszögből, a futball szakamberek felől nézve? Van-e esélyünk a közeljövőben visszakerülni a sportág totális élvonalába?

Se edző, se szakember nem vagyok, legföljebb szurkolóként tudok véleményt nyilvánítani, bár az máig melengeti a szívemet, hogy Gyuri bácsi egy-egy elkészült fejezet után időnként megjegyezte, „látom, Szabolcskám, te értesz a futballhoz”, amire én teljes őszinteséggel annyit bírtam felelni, hogy „de hát, Gyuri bácsi, én csupán leírtam, amit mondasz”. A könyvbemutató időpontja körül nagyjából már tudhatjuk, a magyar válogatott kiharcolta-e a pótselejtezős helyet (ennél magasabbnak nincs igazán realitása), ami egy biztató lépcsőfok, de az elmúlt időszak szerepléseihez hozzá szoktam tenni, hogy az is tény, hogy kicsit lejjebb került az átugrani vágyott léc, felemelték a létszámokat, az Eb-n is, illetve a legutóbbi vb-n, amelyen szerepeltünk, még 24 csapat vett részt, a mostanin 48 fog. De nem akarok ünneprontó lenni, pláne, hogy ez az emelés most az európai csapatokat kevésbé érinti. Az infrastruktúra és a körülmények a magyar futballban jelenleg valóban adottak, tudni kell élni vele.

A másodosztály jelenlegi állása szerint kedvenc csapata, a Honvéd kiharcolhatja a visszajutást az elitligába, a Vasassal és a Mezőkövesddel fej-fej mellett állnak. Merne bocsátkozni jóslásokba? Van esetleg olyan csapat jelenleg az első osztályban, akiknek szorít valamelyest?

Szoros lesz a befutói sorrend, a három említett csapatból csak ketten szakíthatják át a célszalagot, remélem, a Honvéd lesz az egyik, a játékosok is kellően motiváltnak tűnnek, és a szakmai munkára se lehet a lelátóról nézve panasz. Az első osztályban a Pakssal szimpatizálok, igaz, ebben szerepe van az edző személyének, Bognár Gyuri egyike volt Gyuri bácsi azon játékosainak, akikkel közelebbi kapcsolatban állt, a könyv júniusi bemutatóján is szerepelt, Nagy Antallal együtt. Most pedig egy másik kiváló korabeli válogatott játékos, a cselkirály Hajszán Gyula lesz a vendég.

Esetleg készül már a következő könyve? Ezúttal milyen témára számíthatunk?

Egy ifjúsági regény és egy felnőtteknek szóló regény készül, amelyekkel visszatérek a fikció világához és a történelemhez.

Benedek Szabolcs Mezey című kötetének bemutatójára 2025. november 15-én, szombaton, 16 órakor kerül sor a 24. Győri Könyvszalonon, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának Rendezvénytermében, a szerzővel Nagy Roland beszélget majd, a kötetbemutató vendége Hajszán Gyula lesz.

Szilvási Krisztián
Fotó: Klimó Petra