„Szolgának születék s nyomoréknak s mint amaz Iros
Koldusnak – s engem kedvel az égi sereg.”

(Devecseri Gábor fordítása)

Epiktétosz (i. sz. 55–135) akkor is a bölcsesség szeretetéből, azaz a filozófiából merített erőt, amikor Nero egyik emberének rabszolgájaként élt, és akkor is, amikor már felszabadulhatott, és Hadrianus császár barátjának nevezhette magát. Miután felszabadult a rabszolgaságból, filozófiát kezdett tanítani. Amikor Domitianus császár az első század vége felé száműzte a filozófusokat Rómából, iskolát alapított Nikopoliszban, ahol azt tanította, hogy a filozófia életmód, és nem pusztán elméleti tudomány. Epiktétosz szerint az egyének felelősek a saját tetteikért, amelyeket szigorú önfegyelem révén képesek felülvizsgálni és irányításuk alá vonni. Tanításai számos későbbi gondolkodóra voltak nagy hatással, köztük Marcus Aureliusra, Pascalra, Diderot-ra és Montesquieu-re.

„Mindenki fölött az uralkodik, akinek megvan a hatalma ahhoz, hogy megvalósítsa, amit amaz akar, és elhárítsa, amit nem akar.”

Epiktétosz a sztoikus filozófia egyik jeles képviselője. A jellemfejlődést középpontjába helyező irányzat egy hasonlóan értékválsággal küszködő történelmi helyzetben fejtette ki hatását, mint korunk. Az embereknek, amikor a nehézségeikkel birkóznak, nem elméleti válaszokra van szükségük, hanem alkalmazható gyakorlati megoldásokra. És az egyik legfőbb kérdés már Róma válsága idején is az volt: hogyan lehetek szabad és boldog? De minél zavarosabbak a körülmények, annál nagyobb tudásra van szükség, hogy az ember megőrizhesse a belső derűjét.

„Ne kívánd, hogy az események úgy alakuljanak, ahogy te szeretnéd. Inkább a kívánságaidat szabd hozzá az események alakulásához, meglátod, nyugodt lesz életed folyása.”

Persze nyomban felmerülhet a kérdés: az ember nyugodjon bele, bármi rossz történik vele? Tehetetlenek lennénk a sorssal szemben? Epiktétosz nem tagadja az egyén szabad akaratát, inkább arra tanít, hogy különböztessük meg, mi az, amire befolyással lehetünk, és mi az, amire nem. A lelki béke megőrzéséhez azzal érdemes többet foglalkozni, ami kizárólag tőlünk függ.

„Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hoztunk létre.”

Ezzel nem passzivitásra biztat, hanem függetlenségre. De hogyan szabadulhatunk meg azoktól a láthatatlan láncoktól, melyek szorongásainkat, félelmeinket okozzák? A szabadság kérdése érthető módon mélyen foglalkoztatta a kemény sorsú filozófust. Élettapasztalatai hitelesítik ma is aktuális gondolatait.

„Aki szabad akar lenni, az ne akarjon, és ne kerüljön olyasmit, aminek megszerzése és elhárítása másoktól függ. Ha nem így cselekszik, rabszolgának kell lennie.”

Most egy képzeletbeli párbeszédbe elegyedünk Epiktétosszal, hogy felfedezhessük a belső szabadság további kulcsait.

Mondana egy szemléletes példát arra, hogyan lehet megkülönböztetni, mi függ tőlünk és mi nem?

„Emlékezz arra, hogy színész vagy egy olyan drámában, amilyet a betanítója akar: ha rövidre szabja a szereped, rövid ideig, ha hosszúra, sokáig játszol. Ha a koldus szerepét osztja rád, azt is a természethez hűen alakítsd. Éppen úgy cselekedj, ha nyomorék, uralkodó vagy polgár szerepét osztja rád, mert a te kötelességed az, hogy a rád bízott szerepet szépen eljátszd; a szerep kiválasztása másra tartozik.”

A sztoikus viszonyulás lehetővé teszi a lelki nyugalmunk megőrzését. De hogyan lehet elejét venni azoknak a negatív érzéseknek, amelyeket egy külső esemény kiválthat bennünk?

„Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények... Így hát sohase másokat okoljunk, amikor akadályokra bukkanunk, vagy nyugtalanok és szomorúak vagyunk; magunkat, azaz a magunk véleményét hibáztassuk. A műveletlen ember szokása másokra panaszkodni, amikor ő maga cselekszik helytelenül. Aki tanulni kezd, az magát hibáztatja, a bölcs pedig sem mást, sem önmagát.”

Mi a legnagyobb akadálya a fejlődésünknek?

„Nem tanulhatod meg azt, amiről azt hiszed, hogy már tudod.”

Mi segítheti, hogy egyre jobb emberré váljunk?

„Tűzz magad elé egy jellemet és mintaképet, és tartsd magad hozzá, akár egyedül vagy, akár az emberek között.”

Mit üzenne a XXI. század emberének?

„Minden helyzetben emlékezz arra, hogy önmagad felé fordulj és megvizsgáld, milyen képességed van a helyzet megoldásához… Ha haladni akarsz a bölcsességben, el kell viselned, hogy külsőséges dolgokban ügyetlennek és együgyűnek tartsanak. Ne törekedj arra a látszatra, hogy bármit is tudsz! S ha néhány ember tart rólad valamit, légy bizalmatlan önmagaddal szemben. Tudd meg, hogy nehéz egyszerre magatartásunkat is a természetnek megfelelő állapotban megőrizni és a külső dolgokra is tekintettel lenni. Ha az egyikre súlyt helyezünk, elkerülhetetlen, hogy a másikat el ne hanyagoljuk.” (Sárosi Gyula fordítása)

Epiktétosz Kézikönyvecskéje kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Szabados Éva

Forrás: mek.oszk.hu, wikisource.org, en.wikipedia.org