Az 1867-es kiegyezést követő gazdasági fellendülés hihetetlen változásokat hozott az Osztrák−Magyar Monarchia Magyar Királyság területén. Kiépült a vasúthálózat, lezajlottak a millenniumi ünnepségek. Ha körbenézünk, városaink nagy része ebben az időszakban épült ki, gondoljunk csak a kecskeméti Cifrapalotára. A polgárosodó lakosság anyagi ereje és kulturális igénye lehetővé tette, hogy sorra épüljenek a kisebb városokban is – korabeli szóhasználattal − a „fényírdák”, mai elnevezéssel a fotóstúdió, fényképész műterem.

Győrben az 1840-es évek vége fele jelent meg az első állandó fényképész műterem, Skopáll József alapította. A város főterének egyik impozáns épületét (Széchenyi tér 10.) 1895-ben építtette fel Brodszky Mór, itt kapott helyet az első állandó fényképészeti műterem. Ezt egymás után több fényképész vállalkozás működtette. Az épület tetőterében elkészült napfényműterem a tető átépítése során tűnt el az idők során. Itt működött még fiatal koromban Jánossy bácsi és felesége által üzemeltetett fényképész műterem.

Az állam a fényképészetet mint ipart 1902-ben ismerte el, az 1922. évi XII. t.c. már előírta a képesítést a tevékenység folytatásához. Az 1900-as években sorra nyíltak a fényképész műtermek. A korabeli világítástechnika nem tette lehetővé a műfény használatát, ezek a műtermek nagy ablakfelületekkel rendelkező, ún. „napfényműtermek” voltak. Ezek közül a legismertebb Mai Manó császári és udvari fényképész műteremháza Budapesten, a Nagymező utcában, amely hosszú hányódtatása után Mai Manó Ház néven ismét a fotográfia szolgálatába állt: kiállítóterem, könyvesbolt, a Magyar Fotóművészek Szövetségének székhelye, valamint a tetőtérben a helyreállított műterem, amely rendezvényteremként működik.

Hazánkban egyetlen fényírda maradt meg épségben, amely az eredeti berendezéseivel ma is látogatható: ebben az évben ünnepli fennállásának 120 évfordulóját a Szentesen álló Fridrich Fényírda. 1905-ben alapította Fridrich János. Mindhárom leányát fotográfusnak tanította, később a segédei, majd követői lettek. Massányiné Erzsébet apja műtermében folytatta az ipart 1985-ig, majd 1989-ben az épületet a megyei közgyűlésnek ajánlotta fel. Az 1997-ben felújított Fridrich Fényírda napjainkban bemutató hely, a Koszta József Múzeum Helytörténeti Gyűjteményének kizárólagos része. Önálló iparművészeti- és helytörténeti emlékhely.

Szentes 1883 és 1950 között Csongrád vármegye székhelye volt, így gyorsan kialakult a fényírda tulajdonosa körül egy baráti kör a helyi értelmiség és művészvilág tagjaiból. A műterem adott otthont ezen találkozásoknak, itt volt a plébános, a görögkeleti pópa, orvos, ügyvéd és Koszta József festőművész is.

Mint a wikipedia írja a Fridrich Fényírda szócikkben: „Fényképészként, velocipédjén utaztatott 50x30x50 cm-es faszerkezetű gépével és a fakazettába töltött negatív üveglemezekkel járta be Szentest és környékét. Lefényképezte az áradó Tiszát, a tutajos faúsztatást, végigfotografálta a 24 szélmalmot, a város összes középületét ugyanúgy, mint a cigányputrikat és a jelentősebb tanyákat, csárdákat is. Divatba hozta a tanyagazdaságok színezett tájképeit is.”

A közelmúltban megható ünnepség helyszíne volt a műterem, Fridrich János még egyetlen élő, 82 éves unokája emlékezett vissza gyerekkorára, nagyapjára, édesanyjára és a műterem működésére a 120 éves évforduló alkalmából.

Szöveg és kép: Szabó Béla

Fotógaléria: A szentesi Fridrich Fényírda

Szabó Béla fotói

27 kép