Vaskor Gréta, mentálhigiénés szakember, család- és párterapeuta, meseterapeuta, család- és rendszerállító, munkája során különböző mesei és lélektani témákat kapcsol össze, kiemelten foglalkozik a családrendszerrel; egyaránt kísér egyéni önismereti folyamatokat, tart tematikus mesecsoportokat, ír, előad, valamint tanítja a mesék mélyebb megértését, megnyitását és felhasználhatóságát.

„Ajánlom ezeket a meséket azoknak a felnőtteknek, akik éppen egy új, nagy életpróba előtt állnak, de ajánlom az útkeresőknek is, és az új, kihívásokkal teli életszakaszban útnak indulóknak, illetve azoknak, akik keresik magukban a belső tüzet, az erőt…” − írod új, mesegyűjteményt is tartalmazó köteted előszavában. Mikor és hogyan érintettek meg először a mesék?

Már felnőttként, legelőször egy hagyományműhelyben találkoztam velük, ahol inkább mitikus, misztikus oldalról nyitották meg számomra a történeteket. De amikor igazán megszólított ez a világ, mert megéreztem, hogy nemcsak a fejemnek szól, hanem a testemnek és lelkemnek is, az egy családterápiás konferencia volt. Részt vettem egy workshopon, amit Boldizsár Ildikó vezetett. Elmondott egy mesét, ami nagy hatással volt rám. Maga a történet is, de leginkább az a tapasztalat, hogy az élőszavas mesemondásnak ilyen ereje lehet. Mert nem elsősorban intellektuálisan volt képes megmozdítani, hanem inkább élményszinten. Az a dinamika, amivel új mélységeket nyitott meg bennem, egy igazi „aha-élmény” volt.

Milyen élethelyzetedben voltak a legnagyobb segítségedre a mesék?

Meseterapeutaként annyira átszövik az életemet ezek a történetek, hogy meg kell állnom, hogy szét tudjam szálazni a személyes és a szakmai életutamra ható motívumokat. Mert amikor egy mesével dolgozom, mindig előre bejárom, megfejtem, kapcsolódom a történettel, ami legtöbbször reflektál valamelyik szerepemre, kérdésemre, életszakaszomra. Szinte minden mese megszólít, új nézőpontot ad, magammal viszem a belső képeit, és ezek a belső képek és az általuk született megértések visznek tovább engem is.

Ha egy személyes érintettséget kellene kiemelnem, akkor egy kínai, han mese, A Nap keresése jut az eszembe, amelyben egy démon ellopja a Napot. A világban minden kietlen és sivár lesz. Egy férfi a Nap keresésére indul, de elbukik, odavész, csillaggá válik, s az égre kerül. Helyette a fia indul útnak, hogy teljesítse a küldetést, de az anyja nagyon félti, hogy ugyanaz fog történni vele is, mint az apjával. És ott a fiúnak van egy olyan mondata, amit még most is nehéz kimondanom, mert olyan erős érzelmeket vált ki belőlem. Három gyermekem van, és amikor ezzel a mesével dolgoztam, az egyikőjük éppen érettségizett. Annyira nekem szólt akkor ez az üzenet, nagyon mélyre ment.

„Anyám, ne légy szomorú, bármilyen soká leszek távol, mert ha boldogtalan leszel, beleremeg a szívem, s nem lesz elég erőm, hogy megtaláljam a Napot!”

Nagyon sűrű ez a néhány szó, és nagyon sok mindent ki lehet bontani belőle: félthetjük a gyermekünket, de csak úgy, hogy a szívük ne remegjen belé, hogy ne kelljen a féltő szülőkre figyelniük, és legyen erejük a saját útjukon járni, s meg tudják találni a Napot. Hiszen tulajdonképpen minden gyermek ezt keresi: a saját belső fényét. Ez egy felejthetetlenül erős mesei kép, üzenet, tanítás, ami élővé vált bennem. Beláttam, hogy magamban kell elrendeznem minden aggodalmat, féltést, azért, hogy a fiam a saját útja felé fordulhasson, és lehessen ereje végigmenni rajta.

Az előző köteted, a Kinek a sorsa? Transzgenerációs örökség a mesékben és a terápiában, amelyet Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológussal együtt írtatok. Három nagy témája: hiány, árulás és átok. Arra keresi az orvosságot, amikor az „útnak indító tarisznyában” valaki nem kapott tápláló kenyeret, vagy amikor a szülői szó akaratlanul azt okozza, hogy a gyermek egy lélekrésze „elátkozódik”, azaz kivonul a jelenvalóságból, és a múltban reked. Tekinthető esetleg valamilyen szempontból folytatásnak a Táltosmesék, amelyben a mesebeli segítőkről írtál?

Tulajdonképpen igen. A Kinek a sorsa? fókuszában olyan életnehézségek, olyan terhek voltak, amelyeket az előző generációktól örököltünk meg. Érintettük a velük való megküzdés lehetőségeit is, de alapvetően problémafókusz volt. A mostani kötetben pedig egy nagy, transzcendens segítőerő, a táltosság áll a középpontban, amelyre lehet, hogy éppen egy transzgenerációs térben találunk rá, az apák, az ősök terében: szimbolikusan a padláson, a pincében vagy a küszöb alá rejtve. Ilyen értelemben a Táltosmesék reflektál az előző kötetre, vagy inkább folytatja azt a gondolkodási keretet, hogy ahol a nehézség van, ott a támogató erő is meg fog jelenni. Vagy fel kell kutatni, és aktivizálni kell, mert egyedül, segítség nélkül nem megoldható a feladat. Ez az erő azután nagyon sokféle élethelyzetben tud komplex, univerzális segítséget nyújtani.

Mit adhatnak számunkra a hétköznapi, racionális szintről egy másik síkra hívó szimbólumok?

A szimbólumok hihetetlen erőforrást jelentenek. Nem véletlen, hogy jelen vannak nemcsak a mesékben, de a mítoszokban, a különböző rítusokban, vallásokban, sőt a népdalokban, művészeti alkotásokban is. Szinte mindenütt, csak rájuk kell ismernünk. A működésük megértéséhez legyen itt egy egyszerű példa az egyik meséből: Hajnalka a gonosz mostohája elől bemenekül egy erdőbe, és otthonául egy faodút választ. Az egyik alapvető szimbólum, amivel találkozunk ebben a történetben, az maga a sötét erdő – egy archetipikus tartalom jelölője –, amely egyszerre hívhat elő személyes emlékeket, de kapcsolódnak hozzá a kollektív tartalmak is. Az erdő egy olyan hely, amelyet nem az emberi törvények uralnak, növényi és állati működések, törvények az irányadók. Az erdő ezért hívhatja a biztonság érzését, de lehet félelmetes is. A faodú pedig egy zárt tér, amely a védelem helyét is jelentheti, és elvihet bennünket egy korai, archetipikus élményhez, meghívva az első védett hely, az anyaméh emlékét. A szimbólumok hatására így bomlanak ki bennünk a különböző érzetek, érzések és asszociációk, így mozdulnak meg bennünk a tudattalan tartalmak – amelyek erőforrásként is tudnak működni. A mese önmagában nem bontja ki, hogy milyen üzenetek rejlenek a motívumok mögött. Az élmény tudatossá formálása és a vele való konkrét munka: ez a meseterápia lényege.

Miért lehet hasznos számunkra ezeknek a rejtett tartalmaknak a felszínre hozása?

Mert a világ sokkal több, mint amit látunk és hallunk, mint amit a tudatunkkal felfogunk. A működésünk, a cselekvésünk pedig egyáltalán nem a gyakran mindenhatónak tartott racionális szinten aktivizálódik, hanem ezen a bizonyos másik síkon. A legfontosabb élettémáinkat nem lehet csak a racionális szinten megérteni, felfogni, és biztosan nem lehet így megküzdeni sem. A világunk több, rétegzettebb, mint amit gondolunk róla. És mi magunk is. Többféle út vezet, hogy az értelmen túli dimenzióval kapcsolódjunk. A pszichológiai elméletek támpontokat adhatnak, például Freud topográfiai modellje, amit Jung tovább részletezett, bevezetve a személyes és a kollektív tudattalan fogalmát. A jéghegy modellt biztosan sokan ismerik. Eszerint a jéghegy egészéből keveset látunk – csak a felszínt –, pedig sokkal több és sokszor meghatározóbb, ami a felszín alatt rejlik.

A mese egy különleges narratíva, amely információt ad át az ember működéséről, az ember és a világ kapcsolatáról, és nemcsak a felszínről szól, hanem az egész láthatatlan, de bennünket mozgató részről is. Ennek a teljességnek a megragadását teszik lehetővé a szimbólumok, amelyek azoknak az archetípusoknak, ősképeknek a megjelenési formái, amelyek Jung szerint a kollektív tudattalanunkban őrződnek. A mesék pedig teli vannak ezekkel a szimbólumokkal, amelyek összeköthetnek bennünket azzal a tudással, amelyet nem, vagy nemcsak a tudatunkkal tudunk felfogni. Ahhoz, hogy jól és boldogan élhessünk, meg kell értenünk ezeket a dinamikákat, amelyek a mesék sűrített nyelvezetében és sajátos belső struktúrájában rejlenek. Azt gondolom, hogy a mese egy nagyon komoly műfaj, amely felnőtt témákról szól, kemény élethelyzeteket mutat be, és a megküzdési módokat is megmutatja.

A könyvbemutatón hallhatunk majd a szimbólumnyitogató táblázatokról is, amelyek praktikus segítséget nyújtanak az olvasók számára. Mondanál ízelítőül valamit ezekről a gyakorlati eszközökről?

Amikor a mesékben található szimbólumokról tanítok, igyekszem a megértést segíteni és azt, hogy személyessé tudjuk tenni az adott motívumot. Ezért nem szerettem volna egy szimbólumlexikont beletenni a könyvbe, inkább a kapcsolódás dinamikáját kívántam megmutatni. Lehetőséget adni annak a megtapasztalására, hogyan tudunk egy szimbólummal dolgozni, legfőképpen hogyan lehet megnyitni azt. Itt fontos szerepe van az asszociációnak. Ha például kinyitom a könyvet mondjuk a 45. oldalon, és felteszem magamnak a kérdést: mi jut eszembe a tehén vagy a bika kapcsán? Itt egyszerre jöhet a személyes és a kollektív jelentésréteg, amelyeknek természetesen lehetnek átfedései.

Másik oldalról közelítve pedig vehetünk alapul egy fogalmat (ősképet, ősélményt), mondjuk a biztonságot, és megnézhetjük, milyen szimbolikus képek hívják meg ezt a jelentést: milyen állat, növény, helyszín vagy cselekvés kapcsolódik hozzá bennünk? Így juthatunk el az egyetemes, archetipikus szintig, amely miatt hasonló megélésekre, tapasztalatokra tehetünk szert. Végső soron a táblázatokkal szerettem volna lehetőséget adni, hogy mindenki kreatívan elkezdhesse használni a történeteket és a bennük található szimbólumokat, és közel kerülhessen hozzájuk. Hiszen ahogyan Nagy Olga néprajzkutató megfogalmazta: a mese nem a valóság, hanem a valóság lényegének a megmutatása. Ennek a feltárására pedig hatalmas szükségünk van.

Mivel várod a 24. Győri Könyvszalonon november 16-án a Táltosmesék könyvbemutatójára érkezőket?

Megnézzük, hol rejtőzik és mit jelent a táltoserő, s azt is, hogyan érhetjük el, hogyan válhat aktívvá bennünk.

„Mert van erő,
táltoserő,
csak elfelejtve, elrejtve, pincemélyen várja,
hogy hívd a fényre, hogy gondozd, tüzesítsd életre,
hogy keresd, kutasd, és áss
a fájdalom mélyére
gyengéden,
ott van
erő, táltoserő
benned
segít!”

Vaskor Gréta

Vaskor Gréta Táltosmesék című kötetének bemutatójára 2025. november 16-án, vasárnap, 17 órakor kerül sor a 24. Győri Könyvszalonon, a Győri Nemzeti Színház Pódiumszínpadán.

Szabados Éva
Fotó: Ballér-Tóth Eszter

A fotó a jogtulajdonosa, Vaskor Gréta engedélyével került közlésre.