Huszonkét éves (sem) volt ekkor, de drasztikus elhatározása már egy igazán érett, tudatos alkotóról árulkodott: Bíró Szabocs nem pusztán „nevet változtatott”, hanem elkezdett sokkal személyesebb, kísérletezőbb és őszintébb prózát írni, amihez első lépésként elhagyta a chilei, egyiptomi, amerikai (etc.) helyszíneket, és a történelmi Európát, majd a középkori Magyar Királyságot tette meg művei állandó helyszínéül. Ennek kicsúcsosodása egyértelműen az idén éppen tizedik születésnapját ünneplő Anjouk regénysorozat, valamint annak (minden tekintetben) közvetlen előzménye, a legutóbb már illusztrált, díszdobozos kiadásban megjelent Non nobis Domine.

Idén tizenöt éve történt meg tehát az első lépés, de nem pusztán az írói név és az alkotói hozzáállás megváltoztatásával: 2010-ben jelent meg ugyanis Bíró Szabolcs első két, erősen Umberto Eco hatása alatt írt könyve, a Sub Rosa és Az ötödik parancsolat. A szerző által testvérkönyveknek nevezett művek azóta végső formájukat elnyerve csatlakoztak az Athenaeum Kiadó égisze alatt bővülő írói bibliográfiához: Az ötödik parancsolat (és egyéb történetek) 2024-ben, a Sub Rosa (és egyéb történetek) idén augusztusban jelent meg – aprólékosan kijavítva, megszerkesztve, illusztrálva, kívül-belül felfrissítve.

Bíró Szabolcs íróval a tizenöt év után aprólékosan kijavított és hosszú idő után újra kiadott Sub Rosáról beszélgettünk.

A Sub Rosában Prága szinte önálló szereplőként jelenik meg. Miért éppen ezt a várost választottad a történet központi helyszínéül?

Prága mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, attól kezdve, hogy egy gimnáziumi osztálykiránduláson először jártam ott: a közép-európai kultúra metszéspontja, ahol a történelem, a vallás, a művészet és a titkok rétegei egymásra rakódnak. Egy regényhez, amely irodalmi és történelmi utalásokból építkezik, kevés izgalmasabb díszletet lehet találni ennél. Külön poén számomra, hogy Dan Brown legújabb regénye hasonló okokból szintén éppen Prágában játszódik.

A könyvben több rejtett utalás van Umberto Ecóra, Szerb Antalra és Dan Brownra is. Hogyan kezeled ezeket a hatásokat?

Nem akartam letagadni őket. Umberto Eco és Szerb Antal számomra a szellemi játszótér mesterei: az előbbi intellektuális, az utóbbi elegáns, könnyed, játékos. Brown pedig azt mutatta meg, hogy mindez a populáris irodalomban is működhet. A Sub Rosában szándékosan játszom ezekkel a hangokkal: ez egyszerre tiszteletadás és alkotói próbatétel.

A történetben gyakran keveredik a valóság és a fikció. Hogyan döntöd el, mi marad „valós”, és mi válik posztmodern játékká?

Ez volt a legizgalmasabb munka! A prágai helyszínek, utcák, kocsmák valóságosak – ott jártam, azokat láttam, a személyes élményeimet és tapasztalataimat írtam le. De ha az ember elkezd irodalomtörténeti titkokat keresgélni ezekben a terekben, óhatatlanul beindul a fantáziája. Így születik meg az a posztmodern tér, ahol az olvasó – sőt időnként az író – már maga sem tudja, hol ér véget a dokumentum, és hol kezdődik a kitaláció. De mozduljunk csak el Prágától: ott van Montreaux és a Château de Chillon, amelyet egész részletesen leírtam, de annak a bizonyos búvárkodós jelenetnek a helyszíne nyilván kitaláció. Ugyanez igaz a többi helyszínre: a festői kis Hospentalra, a templomosok legendáját őrző Lékai várra és a balaton-felvidéki Szent Balázs-templomromra. Mindegyik létezik, mindegyik látogatható, és mindegyik tele van a történelem rejtélyeivel. De mi a valóság, és mi az, amit már csak én költöttem hozzá a történetükhöz? Ez az én külön bejáratú irodalmi játszmám lényege.

A főhős, Ferenczy László egy antikvárius, aki „véletlenül” kerül bele a rejtélybe. Miért nem választottál tudós professzort vagy nyomozót, ahogyan az ilyen műfajban megszokott?

Mert egy professzortól elvárnánk, hogy megoldja a rejtvényt, egy nyomozótól, hogy elkapja a tettest. De mi történik, ha egy könyvekkel teli, poros boltban élő antikvárius egyszer csak a kultúrtörténet mély vizébe kerül? Így az olvasó is közelebb kerülhet hozzá, hiszen László gyengeségeiben, bizonytalanságában önmagára ismerhet. A nyomozás eleve csak az indok arra, hogy izgalmas párbeszédekbe merülhessünk történelemről, kultúráról, összeesküvésekről és egyebekről. Maga a krimiszál pusztán önmagában valószínűleg meg sem állná a helyét a Sub Rosában, a nyomozás például sokkal erősebb az Elveszett csillagok című regényemben. A Sub Rosában tulajdonképpen csak arra kell, hogy beindítsa a történetet, kilökje a hőst az ajtón, és aztán végig mozgásban tartsa a gépezetet.

A regény szerkezete többször is kikacsint az olvasóra, mintha reflektálna önmagára. Miért fontos neked ez a posztmodern játékosság?

Mert hiszek abban, hogy az irodalom nem csupán történetmesélés, hanem játék is. Amikor egy szöveg önmagára utal, az olvasó egyszerre lesz része a játéknak és a történetnek. Ez néha kizökkenti, néha elgondolkodtatja, néha megmosolyogtatja – de mindig bevonja a közös játékba.

A három kísérő novella más hangot üt meg, mint a regény. Miért érezted szükségét, hogy a Sub Rosa mellé ezek is bekerüljenek a kötetbe?

Mert így kerek az egész. A regény a „nagy játék”, a novellák viszont személyesebb hangon szólalnak meg. Együtt adják ki azt az ívet, amit szerettem volna: a kulturális kalandból a személyes vallomás felé vezető utat. És persze az a koncepció sem elhanyagolható, hogy így egy helyre, egy közös kötetbe került valamennyi, Prágához köthető prózai írásom. Tizenöt éve még úgy hittem, lesz egy egész prágai sorozatom, Praga Caput Regni címmel. Ezzel az új kiadással viszont maga a Sub Rosa és egyéb történetek lett a teljes sorozat gyűjtőhelye – ez lett maga a Praga Caput Regni. Érdemes nyitott szemmel, nem csupán a cselekményre odafigyelve olvasni: a sodró lendület mellett rengeteg kikacsintás, közös gondolkodásra sarkalló apróság van elrejtve a szövegben. Egyébként pedig Az ötödik parancsolat és a Sub Rosa együtt adják a teljes későbbi munkásságom szilárd alapját: talán ennek tudatában, ilyen szemmel is érdemes olvasni ezeket a könyveket.

Nagy Jakab
Fotók: Bíró Szabolcs

Bíró Szabolccsal a Győri Szalon 2014 júniusában itt csinált interjút, 2015 októberében itt, 2023 decemberében pedig itt, 2016 decemberében Peiker Éva beszélgetett vele, Filó Tamás pedig itt tett fel neki kérdéseket 2021 októberében.