Megnyílik a New York-i Metropolitan Opera

Ezen a napon történt: 1883. október 22. − Nagy Mária írása

negyven-ev-a-metropolitan-operaban-konyv

A New York-i Metropolitan Opera (a Met) az Egyesült Államok legjelentősebb és legismertebb operaháza. Operaénekesek, zeneszerzők álma, hogy itt lépjenek fel vagy itt mutassák be műveiket. A világ egyik legfontosabb zenei intézménye, amely közel másfél évszázada, 1883. október 22. óta a nemzetközi operaélet egyik központja.

Alapítás és korai évek (1880–1900)

Az 1840-es években New Yorkban már több színházban tartottak operaelőadásokat, majd 1854-ben megnyitotta kapuit a Zeneakadémia, kizárólag a hangszeres drámai színpadi műfaj számára. A Metropolitan Operaházat 1880-ban alapította egy gazdag New York-i üzletemberekből álló csoport (a Morgan, a Roosevelt, az Astor és a Vanderbilt családok), akik egy „saját” operaházat akartak a város elitje számára. Az első épület a Broadway és a 39. utca sarkán állt, 3625 ülőhellyel és 224 állóhellyel rendelkezett: 1883. október 22-én nyílt meg Gounod Faust című operájával, a svéd szoprán Christina Nilsson főszereplésével.

Az első években főként olasz és francia operákat adtak elő, majd fokozatosan bekerültek a német művek (Wagner) is. Az évad azonban anyagi csőddel zárult, az épület 1892-ben tűzvészben leégett. Ezután elhárultak az anyagi nehézségek, és Maurice Grau irányítása alatt (1892–1903) a Met a legjelentősebb amerikai operaházzá vált, és olyan sztárok léptek fel benne, mint Nellie Melba, Lilli Lehmann, Sofia Scalchi, Ernestine Schumann-Heink, Francesco Tamagno. 1898-tól 1986-ig, az aktuális szezont követően a Metropolitan Opera minden évben hathetes túrára ment, ennek következtében a pénzügyi gondok megszűntek.

Nemzetközi aranykor (1900–1930)

Az igazgató Heinrich Conried (1903–1908) és utódai idején a repertoár kibővült Wagner, Strauss és Verdi műveivel. Arturo Toscanini karmester 1908 és 1915 között forradalmasította a zenekari játékot és a művészi színvonalat. A Met világhírű énekeseket szerződtetett: Enrico Caruso, Geraldine Farrar, Rosa Ponselle és Feodor Chaliapin.

A rádió és a modern média kora (1930–1966)

Conried után Giulio Gatti-Casazza több mint 25 éves irányítása következett (1908–1935), ez a Met ezüstkorszakát jelentette. 1931-ben a neves ügyvéd Paul Cravath lett a Metropolitan elnöke, ő a világ vezető operaénekeseit szerződtette: Beniamino Gigli, Giacomo Lauri-Volpi, Lauritz Melchior, Titta Ruffo, Giuseppe de Luca, Pasquale Amato, Lawrence Tibbett, Friedrich Schorr, Fjodor Saljapin. 1931-ben a Met elindította a Metropolitan Opera Saturday Matinee Broadcasts című rádióközvetítés-sorozatot, amely több millió hallgatóhoz juttatta el az operát világszerte.

Az 1940-es, 1950-es években olyan legendák léptek fel, mint Kirsten Flagstad, Lauritz Melchior, Jussi Björling, Maria Callas és Leontyne Price. A régi épület azonban egyre kevésbé felelt meg a modern igényeknek. Rudolf Bing 1950 és 1972 között volt vezetője a Metropolitannek: modernizálta az adminisztrációt, a jegyértékesítési rendszert, és leállította a heti egyszeri előadásokat Philadelphiában. Bing idején lépett fel a Metben az első afroamerikai énekes, Marian Anderson. Ekkor költözött az operaház a Lincoln Centerbe, a mai helyére. Világhírű operaénekesek érkeztek a Met színpadára: Maria Callas, Renata Tebaldi, Joan Sutherland, Birgit Nilsson, Elisabeth Schwarzkopf, Franco Corelli, Carlo Bergonzi, Nicolai Gedda és Jon Vickers. Az ún. „régi Met”-et 1966. április 16-án, egy látványos gála keretében búcsúztatták, Zinka Milanov, a kor kiváló szopránja és sok más híres vendég szereplésével. Rudolf Bing könyvét magyarul is olvashatjuk 5000 este a Metropolitanben címmel (Budapest: Zeneműkiadó, 1982).

A Lincoln Center és az új korszak (1966–2000)

1966-ban a Metropolitan Operaház átköltözött az új Lincoln Center for the Performing Arts komplexumba, a Metropolitan Opera House néven ismert új épületbe, melyet Wallace K. Harrison tervezett. Az előtérben lévő két falfestmény Marc Chagall munkája. A színpadi fő függöny a világ legnagyobbja, egyedileg szövött arany damasztból készült. Az új ház megnyitó előadása 1966. szeptember 16-án Barber Antony and Cleopatra című darabja volt.

Az 1970–1980-as években James Levine zenei igazgatóként több mint három évtizeden át meghatározta a Met hangzását és arculatát. Az operaház világszínvonalú rendezéseiről és olyan sztárjairól volt ismert, mint például Luciano Pavarotti, Plácido Domingo és Renée Fleming. Levin után Joseph Volpe – aki ácsmesterként kezdte a pályafutását a Metben – volt az operaház második leghosszabb ideig hivatalban lévő vezetője (1990–2006). Volpe kiterjesztette a Met nemzetközi tevékenységét, elindította a Carnegie Hall sorozatot. Bővítette az opera repertoárját, évente négy világpremiert és 22 Met premiert tervezett. Kinevezte Valerij Gergijevet a társulat állandó vendégkarmesterévé, és kibővítette a ház orosz műsorkészletét.

A 21. század: digitalizáció és globális elérés (2000-től napjainkig)

2006-ban Peter Gelb vette át az igazgatói posztot, aki modernizálta a Met működését. Elindította a „Live in HD” moziközvetítéseket, nagyobb hangsúlyt fektetett a kortárs operákra (pl. Philip Glass, Terence Blanchard), és új vizuális technológiákat hozott be a színpadra. A Met HD közvetítései ma már világszerte mozikban láthatók, köztük Magyarországon is. Az operaház a klasszikus darabok mellett egyre több új opera és amerikai szerző művét is bemutatja.

A Metropolitan operaszezonjai minden év szeptember végétől a következő év május elejéig tartanak. Az előadásokat hétfőtől szombatig esténként rendezik, de szombatonként matiné előadást is tartanak. Évente 27 bemutatójuk van, ezek között lehet felújítás, más operaházakkal megosztott darab vagy vendégtársulatok előadásai is, így szezononként körülbelül 220 előadást tartanak.

Érdekességek

A Met zenekara és kórusa a világ élvonalába tartozik. Az épület híres hatalmas, 12.000 kristályos csillárjairól, amelyeket az osztrák Lobmeyr cég készített. A színház nézőtere több mint 3800 férőhelyes, ezzel az egyik legnagyobb operaház a világon.

Magyar vonatkozások: Carelli Gábor, Kónya Sándor, Svéd Sándor, Nagy Iván, valamint az új nemzedék képviselői, Marton Éva, Tokody Ilona, Sass Sylvia, Gregor József, Rost Andrea, Vizin Viktória operaénekesek is felléptek és énekeltek a Met színpadán.

Híres operabarátok: Karády Katalin, Szobotka Tibor, Jellinek György szintén megfordultak a Metben.

Seidl Antal, Széll György, Reiner Frigyes, Fischer Ádám, Solti György, Ormándy Jenő karmesterek ugyancsak debütáltak a Met színpadán.

Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját 1974 és 2000 között 24-szer vitték színre a Metropolitanben, Goldmark Károly Sába királynője című operáját pedig 1885 és 1906 között 46-szor játszották.

Krénusz József és Csermák Zoltán Negyven év a Metropolitan Operában – Egy nézőtéri felügyelő emlékei című könyve a Holnap Kiadó gondozásában, 2011-ben látott napvilágot. Krénusz József négy évtizedig volt a New York-i Metropolitan Opera nézőtéri figyelője. A Met népszerű egyéniségeként híres énekesek kérték ki a tanácsát, nyugdíjba vonulásakor a város polgármestere, Rudolph Giuliani méltatta munkáját.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, kultura.hu, cultura.hu, magyarnemzet.hu

2025.10.22