Elhunyt Ágh István


agh-istvan

Meghalt Ágh István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Ágh István 1938. március 24-én született Felsőiszkázon. Eredeti neve Nagy István, de 1958 óta Ágh néven publikált. Három testvére közül bátyja, Nagy László (1925–1978) szintén költő volt. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Tapolcán járt gimnáziumba. Budapesten az ELTE BTK magyar–könyvtár szakát végezte el (1956–1961). 1961–1962-ben az építők szakszervezetében, majd 1969-ig a Népművelési Intézetben könyvtárosként dolgozott.

1968 és 1970 között a Munka című folyóirat kulturális rovatának, 1975-ben az Új Írás versrovatának vezetője, 1985 és 1990 között a Magyar Nemzet szerződéses munkatársa irodalmi publicisztikára, 1997 óta pedig a Hitel munkatársa volt. A közbeeső időszakokban szellemi szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Első verseskönyve Szabad-e énekelni címmel 1965-ben jelent meg, azóta több mint húsz verseskötete látott napvilágot, köztük összegyűjtött versei (Boldog vérem, 1979; Összegyűjtött versek, 2013), válogatott és új versei (Mivé lettél, 1998; Válogatott versek, 2000). Lírai alkotásai mellett prózaírói munkássága is jelentős, számos esszé, szociográfia, ifjúsági- és gyermekkötet szerzője, Egymás mellett címmel 1986-ban kisregénye, Rókacsárda címmel 1993-ban regénye jelent meg.

De írt családtörténetet, memoárt (Kidöntött fáink suttogása, 1990), elbeszéléseket (Árokból jön a törpe, 1997), valamint versfordításai láttak napvilágot a Mile Nedelkoszki versei (Nagy Lászlóval, 1982), a Miodrag Pavlović Fényes és sötét ünnepek (többekkel, 1988) című kötetekben, továbbá számos antológiában bolgár, cseh, észt, finn, macedón, szerb, szlovén nyelvekből. Életének történetét két interjúkötet is őrzi (Ha győzöm csodálkozással. Beszélgetések Ágh Istvánnal, 2023; Hatvan év öt tételben. Ágh István beszélgetése Domokos Mátyással, 1998, 2023), melyek az életműsorozatát is gondozó Nap Kiadónál jelentek meg. Utolsó verseskötete Rekviem címmel szintén itt, 2023-ban látott napvilágot.

Alkotói munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, közülük a legfontosabbak: József Attila-díj (1969, 1980), Artisjus Irodalmi Díj (1986), Kortárs-díj (1989); Kossuth-díj (1992), Déry Tibor-díj (2005), Arany János-nagydíj (2007), Radnóti-díj (2008), Prima díj (2009), Balassi Bálint-emlékkard (2010), A Nemzet Művésze (2014), Magyar Örökség díj (2018), Újbuda díszpolgára (2019), A Magyar Érdemrend középkeresztje (2023). 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt.

2025.10.21