Fazekas István DSc (tanszékvezető egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a konferencián Egyház és társadalom a kora újkori Győrben címmel vázolta fel mindazt, amit a korszakban a város egyháztörténetével kapcsolatban tudni érdemes, ezt a kötetben két tanulmányban fejtette ki. Alapos változások következtek be néhány évtized alatt a középkor végére, ennek két fő oka volt: az oszmán előrenyomulás és a reformáció kibontakozása. Fontos kiemelni, hogy Győr lakosságának a nagyobb része a 16. század folyamán protestánssá vált, ez adott keretet a változásoknak az egyházi társadalmon belül. A város életében a püspökök súlya csökkent, ami azzal is összefüggött, hogy lakóhelyét vesztette, a püspökvárat a főkapitány foglalta el, ő maga pedig távol volt, sok birtokot elveszített. A káptalan létszáma lecsökkent, kb. a harmadára esett vissza, finanszírozási problémák, birtokvesztés miatt jelentősége, társadalmi presztízse csökkent. A székesegyház kivételével az egyházi épületek többségének liturgikus használata csökkent, sok esetben megszűnt. Az épületekből nagyrészt raktárak lettek. Megszűnt a szerzetesi jelenlét, eltűntek a domonkosok, a johanniták, a ferencesek. A városlakók többsége protestáns lett.

Győr számára kedvezőtlen volt a század vége, amit betetőzött az oszmán jelenlét. De a következő is rosszul indult. A Bocskai-felkelés szétzúzta a katolikus egyháznak azt az elképzelését, hogy egy kicsit rendezze a viszonyait. Ehhez jöttek 1608-ban a katolikusellenes törvénycikkek és a bécsi béke is. Közép-Európában a 17. században már megindult a katolikus megújulás folyamata, a protestantizmus is elveszítette dinamizmusát. A magyar katolikus egyház megújulása az 1611-es nagyszombati zsinattal indult meg, amely például a püspök pozíciójának megerősítését, az egyházlátogatásokat, szertartáskönyvek kiadását is szorgalmazta, és a következő évtizedekben ezt a programot igyekeztek megvalósítani. Győr esetében kedvező környezet kezdett kialakulni, a nyugat-magyarországi főnemesség katolizált, a szerzetesrendek kezdtek visszatérni.

A püspököknek a hivatali és állami kötelezettségeket továbbra is el kellett látniuk, vagyis nem minden energiájukat szentelték az egyházmegyéjüknek, de kénytelenek voltak már a rezidenciakötelezettségüknek is eleget tenni. Az előadó vázlatosan a győri püspökökről is megemlékezett: Naprághy Demeter az utolsó humanista püspök volt, aki személyesen vizitált; Dallos Miklós szemináriumot alapított Győrben; Draskovich György nagyobb léptékben gondolkodott, felújíttatta a székesegyházat, számos vizitációt vezetett, szertartáskönyvet adott ki, konfliktusba keveredett a káptalannal. Széchényi György erős anyagi hátteret teremtett, rendkívül jól bánt a pénzügyekkel, tornyot emeltetett a székesegyháznak, jezsuita kollégiumot, magyar ispitát építtetett, a nemesi konviktusban is szerepelt. Kollonich Lipót Győrrel kapcsolatban pozitívabb figuraként jelenik meg, mint ahogyan a történetírásban általában szerepel – szemináriumot hozott létre, és nevéhez fűződik a Széchenyi téren a Mária-oszlop. Keresztély Ágost szabályozta a káptalant újra, Philipp Ludwig von Sinzendorf és Adolf Groll nevéhez a szeminárium formálása, a papképzési gyakorlat alapjai fűződnek, amely később meghatározta a nyugat-magyar régió életét. A székeskáptalan is belesodródott a megújulási mezőbe, stabilizálódott a létszáma, emelkedett az iskolázottság szintje, az anyagi helyzete megszilárdult, a közéletben való szerepvállalása lett jellemző.

A szerzetesrendek visszatértek a városba. A ferencesek 1714-ben érkeztek vissza egy osztrák főkapitány, Seyfried Breuner támogatásával, és gyorsan beilleszkedtek a városi társadalomba. Népszerűek voltak, ezt mutatják a végrendeleti hagyományok vagy az, hogy amikor 1654-ben leégett a kolostoruk, néhány éven belül újat építettek. A 18. században még egy rendi főiskola is működött itt. II. József feloszlatta őket, és sajnos nincs meg a házi levéltáruk, nehéz megállapítani a részleteket.

Megjelentek a jezsuiták is, akik alapvetően az oktatásban és a lelkipásztorkodásban voltak jelen a városban. A kötetben Kádár Zsófia és Kökényesi Zsolt írt erről részletesen. A jezsuiták jelenléte nagyon megváltoztatta a város működését, interregionális jelentőséggel bírtak, például határon túli iskolalátogatókat is feljegyezhettek. Gyorsan megteremtették a maguk épített környezetét, a templomra a városi közösség különböző elemei adták össze a pénzt, a rendházat és az iskolát a Széchényi család egy-egy tagja finanszírozta. Körülbelül húszezer diák járt ide, ennek harmada győri. Magas színvonalú volt az iskola szervezettsége, osztályrendszert alakítottak ki, ahol az azonos korúak egy osztályban tanultak, külön tantermekben, külön tanárral, tanévekre lebontott tananyaggal, komoly számonkéréssel. Az oktatás ingyenes volt, lehetőséget kapott minden társadalmi réteg. Az iskolarendszer elemeit nem ők találták fel, de ők alakították rendszerré, és páratlan pragmatizmussal képesek voltak egészen a 18. századig működtetni. Jelenetős volt a lelkipásztori jelenlétük is.

A karmelitákat Kolonics telepítette ide, ezzel a ferenceseket kellemetlen helyzetbe hozta, mert kolduló rendként ugyanarra a társadalmi rétegre számítottak. Gyorsan beilleszkedtek, jó kapcsolatrendszert építettek ki. A 18. században ez a szerzetesi paletta az orsolyitákkal gazdagodott. A lány oktatórendet két bécsi úrhölgy finanszírozta, gyorsan egy komoly rendházat hoztak létre. A bencések kolostora ugyan nem itt volt, de a főapát idejének egy jelentős részét itt töltötte, a rend visszaállításában nagy szerepe volt a jezsuitáknak. Győr lakosságának egy jelentős része protestáns maradt. Nincsenek statisztikai adatok, csak összeírások a 18. század végéről. Történetük nagyon változatos, de jelenlétük folyamatos. Győr végül is egy multikonfesszionális város maradt, ahol sok felekezet élt együtt, de arculatát végül is a katolikus egyház határozta meg. A kötetben a protestánsok történetéről Világi Dávid PhD (történész, levéltáros, Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ) tanulmányában olvashatunk.

Oross András PhD (igazgató, Magyar Nemzeti Levéltár Győr–Moson–Sopron Vármegye Győri Levéltára) Erődvárosból polgárváros. Győr a 18. század első évtizedeiben című előadása zárta a konferenciát. Az előadó felhívta a figyelmet a folytonosságra, így vizsgált korszakában is több, az előző időszakban elindult változás zárult le, illetve ezekből erőt merítve megújulási folyamatok indultak el. Olyan csomópontokat igyekezett kiemelni, amelyekben ez tetten érhető. Egyértelmű például a funkcióváltás. Az Alsó-Ausztria védelmében fontos szerepet betöltő erődváros, garnizonváros az 1680-as évektől egyre inkább elveszítette ezt a szerepét. Ennek több stációja volt, de végül eljuthatunk oda, hogy az 1740-es években a katonaság szerepe Győr város életében óriási mértékben visszaszorult. A város „demilitarizálódott”, ami egy katonai épület karmelita szerzeteseknek történő odaadásával indult meg.

Ennek a folyamatnak néhány jellemző elemét vázolta fel, például, hogy a kormányzó szerepe csökkent. A püspökvár a 16. század közepe óta katonai kezelésben volt, a főkapitány lakhelye, de ő maga alig tartózkodott itt. Később, a 18. század elején már kormányzónak hívták, ez az ő adminisztrációs székhelye, a katonai funkció mellett a város közügyeire is óriási befolyással volt. 1744-ben döntött úgy Mária Terézia, hogy Zichy Ferenc püspöknek átadja a püspökvárat, és ebben a kérdésben a haditanácsot már meg sem kérdezték, ami ismét egy jó példa a presztízsvesztésre. A kormányzónak nem csak egy katonai szerepe volt, jelentős jövedelmekre tettek szert (kereskedelem hasznából, áthaladásért szedett vámokból). Az 1729–30. évi országgyűlés mondta ki, hogy erre az éves mellékjövedelmekre már nem számíthatnak.

A katonaság létszáma is folyamatosan csökkent. Győrben kétféle katonaság állomásozott a városban, a német és a magyar, amelyet öt szabad századba soroltak. (A városon kívül rácok is állomásoztak itt.) 1711–12 folyamán már lecsökkentették a haderőt, akkor kb. 380 főben állapították meg a létszámát. Az 1740-es években az osztrák örökösödési háború kapcsán pedig a győri német katonaság megszűnt, és vele az a katonai struktúra is, amely az 16. század közepe óta meghatározta Győr mindennapjait. Az itt állomásozó állandó hadbíró pozícióját, akinek nagyon komoly hatása volt a közügyekre, egy tollvonással megszűntették. Az 1720-as évekig a győri katonaság fizetését az alsó-ausztrai rendek adták, az 1720-as évek végétől viszont már kimutathatóan nem onnan érkezett, hanem a magyarországi vármegyék hadiadója fedezte.

Oross András bécsi levéltári delegátusként sok olyan forrást is átnézhetett, amelyek jobban megvilágítják a korszakot, vagy új nézőpontokat visznek a tanulmányozásába. Elmondta, hogy több olyan iratot is talált, amely Győr szabad királyi rangra emelésével foglalkozik, és – bármily meglepő – ez már az 1730-as évektől nagyon komolyan elgondolkodtatta a döntéshozókat. Az iratokból kiderül, hogy egy 150 éves probléma húzódik végig a századon, mégpedig a földesúr és a városi polgárság között, akik gyakorlatilag állandó konfliktusban éltek. A 18. század szerencsés forrásadottsága, hogy gyakran egy-egy „ügyiratban” kompletten elolvasható a központi kormányszervek véleménye, nagyon gyakran másolatban az érintett felek beadványai is megtalálhatók (ezek sokszor helyben nem is maradtak fenn). A forrásokból szépen kirajzolódik a polgárság megerősödésének folyamata, amely már a szabad királyi városi rang elnyerését készítette elő.

A konferencia előadói, a szerzőgárda egy része (balról jobbra):
Oross András, H. Németh István, Gecsényi Lajos, Nemes Gábor, Horváth József, Fazekas István, Világi Dávid

Zárásként dr. Horváth József levezető elnök felhívta a figyelmet a kötetben megtalálható többi tanulmányra és szerzőikre. Hozzátette, hogy az óriási energiákat beszippantó kutatómunka, számos új kutatási eredmény, a három egymást követő bécsi levéltári delegátus új nézőpontjai a kötet anyagán is meglátszanak, összeosztott bibliográfiával ellátva pedig egy friss szemléletű, modern városmonográfia második részét tarthatja kezében az olvasó. A csoportképen a kutató–szerzők jogos örömmel néznek a kamerába, hiszen egy óriási munka eredménye ez a kötet.

A Győr története 2. – 1447-től 1743-ig jelenleg a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtárában (Herman O. u. 22., a Vásárcsarnok mellett) és a Kisfaludy Károly Könyvtár melletti Lokálpatrióta – Belvárosi Könyves Polc (Baross G. u. 4., Belváros) kapható.

A kötetbemutató konferencia beszámolójának 1. része ITT, 2. része ITT olvasható, bemutatkozása az Ünnepi Könyvhéten ITT található.

SzaSzi
Fotók: Márné Tóth Krisztina