2007 óta szórakoztatják élőzenés–pantomimes játékkal a közönséget a Brass in the Five zenekarral, amelyben az alapvetően mozgásszínházi műfajt élő zenével ötvözik. Ez a nehezen kategorizálható, de nagyon kreatív és izgalmas „műfaj” mennyire tekinthető egyedinek?

Ami a színpadi produkciókat illeti, többen próbálkoznak a különböző művészeti ágak ötvözésével. Gondolok például olyan gyermekműsorokra, ahol a bábozás, a zene, a tánc együtt jelennek meg. Mi a pantomim és az élő brass muzsika ötvözésével kísérletezünk, itthon nem tudok más, hasonló formációról. Hasonló utat jár a Mnosil Brass nevű osztrák zenekar, a zenélést ők is rengeteg bohóckodással, játékkal kapcsolják össze. A hangszereket rendhagyó módon használva szórakoztatnak. Egyébként sok komikus dolgozik zenével, és több zenész is van, akik humorral közelítenek a zenéhez. A Brass Cirkuszban én a pantomimezés, bohóckodás mellett kicsit dobolok is (ez nem hiányozhat egy cirkuszi zenekarból), a zenészek pedig a muzsikálás mellett megmártóznak egy kicsit a színjátszásban. Mi ezt nagyon élvezzük, sok humoros helyzet kerekedik belőle.

A remek szórakozás mellett van-e még más célja is az előadásnak, például pedagógiai cél?

Egy jó színházi előadásnak természetesen kell, hogy legyen pedagógiai célja is, de észrevétlenül, az élménybe bújtatva. Az a jó, ha a gyermek maga csodálkozik rá, hogy mennyi lehetőség van a mozgásban, mennyi kifejezésmódja lehet egy adott témának a szavak nélküli játékban vagy a zenében, hogy ez a kettő milyen kapcsolatban van egymással, hogy mennyi lehetőség van például a bohócjátékban. Egy komikus előadásban is számtalan tanító jellegű dologról lehet szó: egymás segítése, a bajtársiasság, az összetartás, vagy hogy a dolgoknak következménye van, és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy megtanít az élet derűs oldalát nézni. Miközben jól szórakozik a néző, szembesül bizonyos problémákkal, csak vicces formában. Egy tanító is könnyen kapcsolhat ehhez pedagógiai célokat, előadás után a gyerekekkel lehet beszélgetni a tanulságokról. Játék az egész. Azt szoktuk mondani, hogy játszva tanul az ember, hiszen a játékban örömét leli, és ez a legjobb út a tanulásra.

A pantomim szavak nélkül, mozdulatok segítségével mutat be valamit. Az emberi kommunikáció több mint 50%-át is a testbeszéd teszi ki. Lát-e fejlesztési lehetőségeket a pantomimban?

Természetesen. A pantomim többek között jó kifejezőkészséget, kommunikációs képességet és nem utolsósorban testtudatot feltételez. Sajnos egyre kevesebbet mozgunk, egyre kevesebbet vagyunk a testünkben. Továbbá egyre kevesebb a személyes találkozás, a kommunikáció a képernyőre korlátozódik, ahol csak arcokat látunk, akik ráadásul nem néznek a szemünkbe. A pantomim kitűnő eszköz arra, hogy rátaláljunk a testünkre, a mozdulatainkra, fejlesszük gesztusainkat, és azt a bizonyos több mint 50%-nyi testbeszédet. De segíti a tudatosságot és a játékosságot is. A színészképzésben pedig elengedhetetlen lenne.

A gyerekeknek egyre magasabb az ingerküszöbük, egyre többféle szórakozási lehetőség közül választhatnak. A megítélése szerint mennyire befogadók erre a műfajra?

Nem a befogadással van a baj, hanem, hogy nem jutnak el hozzájuk ezek az előadások. Ha már ott vannak, nagy örömmel vesznek részt a játékban. A gyerekeket sokszor nehéz elvonni a képernyők elől. Tanítóktól is halljuk, hogy vonakodnak elmenni egy előadásra, de valójában nem is tudják, mitől ódzkodnak. A műsor végén mindenki lelkes, nagyon jól fogadják a programunkat. Ha később pantomimes produkcióval találkoznak, akkor már sokkal vonzóbb számukra.

A Brass Cirkuszról az ajánlóban ezt olvashatjuk: „A mozgás – látható zene. A zene – mozdulatok hangja. A mozgás elmuzsikálható. A zenét láttatni lehet mozdulatok által.” Ez nagyon izgalmasan hangzik! Kicsit beavatna műhelytitkokba, hogy mi is folyik ott?

Abból az elgondolásból kell kiindulni, hogy a zene nem létezik mozgás nélkül, gondoljunk csak arra, hogy a hang rezgéssel jár. A mozgásnak pedig ugyanúgy ritmusa, lendülete, íve van, mint a zenének, sőt hozzátenném azt is, hogy van dallama is. Szoktak beszélni a szférák zenéjéről, a bolygók mozgásának a zenéjéről. Ha körülnézünk a világban, sok példát hozhatunk még, az egész világ mozgásban van, és ezt a mozgást átitatja a ritmus, a zeneiség. Ezért lehetett például a sarki fény, az aurora borealis tündöklését hanggá alakítani, varázslatosan ötvözve a művészetet és a természetet. Tehát a kettő nagyon is összefügg. A Brass Cirkusz előadásában is látható, hogy a zene, a mozgás, a karakterek és szituációk mennyire megtámogatják egymást. A mozgás itt nem tánc, a táncban szorosabb a zene és a mozdulat kölcsönhatása. Itt inkább arról van szó, hogy a zenének van egy hangulata, közölni akar valamit, ezt pedig meg lehet jeleníteni mozdulatban, illetve a hangulatot, a lelkiállapotot a zene megerősítheti. A mozdulat és a zene is egyfajta kommunikáció, ez a kettő pedig remekül segíti, erősíti egymást, összecsengenek.

Mire számíthat a közönség, amely a Mese a tubatigrisről, a trombitaparipákról című Brass produkcióra eljön Győrbe? Sok nevetés? Világszám?

Az előadásunk egy cirkuszi produkció parafrázisa, ahol életre kelnek egy cirkuszi előadás jellegzetes figurái: a bűvész, a bohóc, az állatidomár, a kötéltáncos, a cirkuszi lovak és a félelmetes tigris is. Itt semmi nincsen komolyan véve, nem kell rettegni például, hogy a kötéltáncos leesik. Mindent áthat a humor, mégis mindenki tudni fogja, miről van szó. A hangszerek komoly szerepet kapnak, de nemcsak klasszikus, megszokott módon, hanem hangulatokkal, effektekkel is játszanak, és meglepetéseket is tartogatnak.

Azt nem árulta el a népszerű pantomimes, hogy milyen is a tubatigris vagy a trombitaparipák, de annyit azért megtudtunk, hogy nagy cirkuszi kavalkád lesz. Csak tessék! Csak tessék!

Méhes Csaba és a Brass in the Five műsora, a Brass Cirkusz 2025. november 16-án, vasárnap, 11 órakor a 24. Győri Könyvszalonon, a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán repíti majd a résztvevőket a cirkusz világába. Jegyek az előadásra itt válthatók.

SzaSzi
Fotók: Glázer Attila