Sem a Tarzant megformáló, úszó Johnny Weissmüllerre, sem a Terminátor erőművészére, Arnold Schwarzeneggerre nem emlékeztet a megjelenése. Szinte észrevétlenül lép be a terembe a közepes termetű, pici pocakkal is rendelkező komáromi sportember, bár 61 évéből jó néhányat két évtizednyi sportos életformájának köszönhetően nyugodtan letagadhatna. Szerényen, szinte bocsánatkérően kezd mesélni, aztán – belemelegedve – közvetlen stílusban adja tudtára az előbb csak csendes érdeklődéssel, majd lélegzetvisszafojtva figyelő hallgatóságnak nyári kanadai kalandját: 45 nap alatt 12550 kilométert – ebből 7000 az aszfaltút – kerékpározott a Yukon és Új-Fundland között kijelölt útvonalon. Az Országos Könyvtári Napok eseményeként könyvtárunk klubjának Szőnyi Ferenc volt a vendége.

Nagyon messzire jutott el onnan, hogy 40 éves férfiemberként – saját bevallása szerint – nem könnyen igazította meg a cipőfűzőjét. Baráti sugallatra a kezdetet futballpálya körüli hat−hét kör futás jelentette, majd eljutott 10 kilométer megtételéig, ezt már követte a 12 órás futás, és csonthártyagyulladás ide, körömproblémák oda, 2007-ben 23 óra alatt teljesítette az akkor rangosnak számító Bécs–Budapest verseny 330 kilométerét. A hosszútávú futóprogramok szép lassan triatlon résztvevőkké avatták, noha az úszással kezdetben nem kevés gondja akadt, viszont, mint kiderült, szép lassan a kerékpározás lett sportteljesítményeinek fő irányvonala. Ennek bizonyítására csak egy kiragadott példa: már túl nem kevés nemzetközi (közöttük Európán kívüli) triatlon megmérettetésen, 757 kilométert „tekert” a franciaországi Le Mans-i, az autóverseny mintájára indított huszonnégy órás kerékpáros versenyen. Térdsérülése, műtétei következtében is egyre inkább a bicikli kapta kiemelkedő teljesítményeiben a prioritást.

Valamennyi eredményének felsorolását meghaladja ennek az írásnak a terjedelmi lehetősége, viszont érdemes megemlíteni néhány kivételes bravúrját. Sikerrel teljesítette az Ironman (3,86 km úszás, 180,25 km kerékpár, 42,195 m futás) tíz-, húsz- és harmincszoros távjait is. Háromszor tett eleget a Race Across Amerika (12 nap alatt a Csendes-óceántól az Atlantiig) követelményeinek. Ugyancsak háromszor indult eredményesen a 246 kilométert jelentő Spartathlonon. Kétszer győzött a Himalája legkeményebb ultrafutásán, a Hell Race-en, és rekordere a Race Across India ugyancsak embert próbáló viadalának. Mindezeknek köszönhetően érdemelte ki Szőnyi Ferenc a neve után a magyar triatlonista, ultrafutó, Ironman, összetett ultratriatlonos világbajnok titulust. És így érkeztünk el a legutóbbi, minden eddigi versenyzésének csúcsáig, a Kanadát átszelő, a világ leghosszabb kerékpáros viadaláig, amelynek teljesítésére 60 nap állhatott rendelkezésre, ő azonban a 45. nap utánra már előre megvette hazafelé a repülőjegyét. Nem kellett csalódnia…

De hogy az a másfél hónap mit jelentett, magára utalva tervezésben, szervezésben, fáradozásban, előre nem látható veszélyekben, nem egyszer nélkülözésben és olykor szinte kilátástalan helyzetekben, arról mintegy két órában beszélt immár kedélyesen, derűsen. Navigációt, étkezést, folyadékpótlást, szállást kellett intézni, szállítani a mindennapi élethez szükséges eszközöket, élen a lámpával, mindehhez saját magának végig kitartó motivációval rendelkezni egy olyan útvonalon, amely gyakran tartalmazott jókora kitérőket. Kegyetlen emelkedőket leküzdve, végeláthatatlan fenyvesek közötti kietlen és néptelen tájakon, gyakran medvék, farkasok közelében haladva 5−10 fokos nappali hőmérsékleten, nem elkerülve időnként a torokgyulladást és a lázat sem. Nem mellékesen 11 Mount Everestnek megfelelő pozitív emelkedőkkel. A középső szakaszon a prérin át és az Öt tó környékén vezetett az útja, akkor a kamionok, a defektek, a hegymászás, a folyókon átkelések okozták a nehézségeket, vagy például a nagyváros Torontón történő átjutás. Végül következett Kelet-Kanada hőséggel, nyomvályús töredezett útjaival, a fokozódó fizikai fájdalmakkal. A krízisen 8000 kilométer, Calgary elhagyása után sikerült túljutnia, míg végül az újfundlandi világítótorony megpillantása jelentette a végállomást, a siker tudatát.

Őszintén megvallja, hogy útközben kevés oka volt a vidámságra. A fáradtság, az egyedüllét fájdalma, a jelentős napi távolságok, az alváshiány, az összesen 14 kilós súlyveszteség, a sokszor kiszolgáltatott helyzetek, hogy egyetlen rossz döntés végezetes lehet, megviselték még Szőnyi Ferenc edzett tűrőképességét is. De a családjával tudott kommunikálni, nemegyszer kapott útja során váratlan segítséget, az ott élő magyarokkal történő találkozások is szerencsésnek bizonyultak. Mindezt természetesen mára már felváltotta a büszkeség, az emberi teljesítőképesség határait feszegető fáradozásának páratlan sikere felett érzett öröm. Amelyhez tudni kell, hogy saját erőből, támogatásokból fedezte a nem kevés költséget.

A kérdésre, hogy elégedett-e az élete alakulásával, egyetlen szóval felel: maximálisan. Nem csinál gondot abból, hogy nem Szőnyi Ferenc eredményei szerepelnek a sportlapok címoldalain, örömmel viseli a Racemachine, azaz Gépversenyző becenevet, és jóleső érzéssel tölti el, hogy járt 48 országban, ismeri lakóik gondolkodását, gasztronómiájukat, kultúrájukat, vallásukat. És bár Kanadától először a „soha többé ilyet” gondolatával búcsúzott, a mostani időszakban, az útjáról készült film és az életéről szóló könyv bemutatói, az élménybeszámolók kellemes hangulata nyomán Toszkána, India, a Kanári-szigetek újbóli felkeresése mellett már régi vágya, egy ausztráliai kerékpáros körút terve foglalkoztatja.

Lehet utánacsinálni…

Az előadás az Országos Könyvtári Napok 2025 rendezvénysorozatának részeként, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósult meg.

Mohay Gábor
Fotók: Márné Tóth Krisztina