TarkaHarka: közművelődés magasabb szinten

Mohay Gábor interjúja Rádler-Kutasi Helénával

radler-kutasi-helena

A Sopronhoz közeli Harkán nemcsak a népesség növekedett, megtalálták hozzá a közösségépítés megfelelő formáit. Ennek motorja Rádler-Kutasi Heléna, aki ötödik éve a község közművelődési munkatársa.

Tevékenységéhez jó iskola volt a korábbi tizenkét esztendei munka a soproni önkormányzatnál, kulturális irányultságára pedig az a harminckét év a bizonyíték, amelyet énekesként élt meg, az operán kívül szinte minden műfajban otthonosan mozogva. Fia, a tizenhét éves Ábel ugyan a történelmi tanulmányokat részesíti előnyben, de mint gitárosnak, zenei képességei sem elhanyagolhatók (a képgalériában látható a Sense Is Out zenekarban).

Milyen közegben kezdte el a munkáját 2021-ben? – kérdeztük a közművelődési előadót.

A Covid okozta járvány legnehezebb időszakára esett, viszont ebben az időszakban elvégeztem a munkámhoz szükséges képzéseket. A pandémia után szinte a nulláról kellett kezdeni mindent, de nem ülhettünk ölbe tett kezekkel. A régi hagyományokat megőrizve szerveztük újjá a határ menti szilveszteri rendezvényt, újra sor került falunapra, szürettel kapcsolatos eseményre. A szentendrei skanzenben van egy harkai stílusú ház, a mifelénk jellemző építészeti stílusban, régebben ide is rendszeresen ellátogattunk, ízelítőt adva a falu kulturális életéből. Amikor ezek megvalósultak, akkor kezdtünk el gondolkodni a továbblépés lehetőségeiről.

Melyek voltak ezek?

Először említeném a Kógli Pikniket, ezt a Sopron felőli csúcshoz, a Kogelberghez kapcsolódva sikerült megvalósítani. Az idei május elsején közel háromszázan vettünk rajta részt, a piknikhez illően plédeken elhelyezkedve, igazán hangulatosra sikeredett, a műsorban zenével, büfével, borozással. Már készülünk a téli vállalkozói bálra, az ez évi lesz az ötödik helyi vállalkozókkal, a bevételét közterületek fejlesztésére, szépítésére tudjuk fordítani. Ugyancsak új kezdeményezés a költészet napjának megünneplése. Erre a szépen megújult, átalakított könyvtár épületében kerülhetett sor, az iskola alsó tagozatosainak bevonásával, mégpedig könyvek éjszakája elnevezéssel, éjjeli felolvasásokkal együtt. Az eredményekhez sokban járul, hogy a munkámhoz nem kevés segítséget, és a megbeszéléseket követően a bonyolításhoz szabad kezet kapok Duschanek Péter polgármestertől.

Talán nem túlzás, hogy Rádler-Kutasi Heléna szíve csücske a TarkaHarka elnevezésű program…

Valóban így van, nem kis kihívást jelent. Az ötlet onnan jött, hogy a környező falvakban már volt rájuk jellemző fesztivál, amelyek egy-egy eseménynél mégis csak nagyobb projektnek számítanak. Végül amellett döntöttünk, hogy igazodva Harka meglévő tarkaságához, olyan fesztivált teremtünk, amely összeköti az ország minden részéből hozzánk települt embereket a már régóta itt élőkkel. Ehhez tudni kell, hogy alig több mint egy évtized alatt a lakosság száma a duplájára nőtt, ma háromezer-kétszázan élnek a faluban. A nyári, június végi kétnapos eseményt végül a búcsú integrálásával hoztuk tető alá, a tájegységek ételeit bemutató főzőversennyel, borkóstolóval egybekötött színházi előadással, amatőr fotókiállítással, rock- és jazzkoncerttel. Úgy érezzük, hogy a TarkaHarka és az egyéb közösségi eseményeink, rendezvényeink által kezdenek összekovácsolódni, összetartozóvá lenni a helyiek mellett az ország más-más vidékeit képviselő emberek. Ehhez segített, hogy minden rendezvénynél fontos az értékek közvetítése, azaz soha nem engedünk a színvonalból, és ez jótékony hatással van a falu közízlésének egészére.

Mohay Gábor
Fotók: Rádler-Kutasi Heléna

2025.10.10