Több mint két évtizede olvashatjuk verseit különböző irodalmi folyóiratokban, illetve saját megjelent köteteiben, de úgy tudom, volt olyan időszak, amikor abba akarta hagyni a versírást. Adódik a kérdés, mit jelent önnek ez a(z ön)kifejezési forma?

Igen, nagy öröm, hogy az írásaim sok helyen jelentek meg az elmúlt huszonöt évben. Fontos megemlítenem, hogy a győri Műhelyben is, hiszen azon kívül, hogy megyénk irodalmi folyóirata, évtizedek óta kiemelkedően magas minőséget képvisel a hazai szépirodalmi folyóiratok kínálatában. Volt idő, valóban, amikor úgy éreztem, abbahagyom a versírást. Lehet, más költő életében is van (vagy eljöhet) olyan időszak, amikor úgy érzi: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”. Nálam volt ilyen, talán a sorozatos kudarcok okán, már nem emlékszem pontosan. De hát a feladás, az abbahagyás az élet minden területén settenkedő kísértés, nem? Babits gyönyörű szavával: „Nem az énekes szüli a dalt: / a dal szüli énekesét. / Lobbanj föl, új dal, te mindenható! / Szülj engem újra, te csodaszép!” Ha a vers meg akar születni, megíratja magát, már-már kényszerít, hogy egy képből, sorból kibontakozhasson. Ha csak egy haiku erejéig is, de meg akar íródni általam. Nem lehet feladni.

Rendszeresen szerepel költeményeivel a Magyar Napló Kiadó Az év versei című antológiájában. Rálátása, meglátása szerint milyen „állapotban” van ma a magyar líra: milyen befolyások, trendek, változások hatása alatt áll, és milyen lehet a jövője?

Az Év versei antológiában és az irodalmi lapokban, folyóiratokban is vannak olyan alkotók, akiknek először lapozok a verseikhez, mielőtt az egészet végigolvasnám. Ha úgy tetszik, a hagyományosabb, lírai költészet kedvelője vagyok, tehát az ilyen művek állnak elsősorban közel hozzám. Természetesen nyitott vagyok ebből a szempontból minden irányba, és kíváncsi is. Sok olyan szerzőt tisztelek és olvasok, akik teljesen mást csinálnak, máshogy írnak, mint én. Izgalmas, hogy a költészet, mint fogalom, körülírhatatlan. Annyiféle felfogás, megközelítés, írásmód belefér! És ha ez így van, azt jelenti, hogy rengeteg értéket hordoz ez a sokszínűség. Neveket szándékosan nem említek, mert félek, hogy sokakat kihagynék.

Költészetéhez rendre az önt ért újabb és újabb hatások nyújtanak inspirációt. Milyen témák, érzések, benyomások, megtapasztalások foglalkoztatják a leginkább jelenleg, amelyekre a versek nyelvén, a versek kínálta eszköztárral sikeresen lehet reflektálni? Megjelenik mindez legújabb, Gyújtópont című kötetében, amellyel a 24. Győri Könyvszalonra érkezik?

Azt hiszem, minden könyvemben egyrészt az élet örök közhelyeit írtam meg, ahogyan valami lenyomatot hagytak az életemben, vagy a lélek működésében. Ezek nagyjából mindenkivel megtörténnek: születés, gyász, az érzelmi élet hullámzásai… a veszteségek, a hit és a kétely mindannyiunk közös alapélményei. Közeledem az ötvenedik évemhez; ezek nagy részét már megtapasztaltam, mint bárki más a nemzedékemből, legfeljebb én versbe írtam, mert továbbműködött−munkálkodott az élmény a mélyben. Másrészt igyekszem sok irányba nyitott lenni kulturális téren. A szépirodalom mellett örömmel olvasok történelmi témájú könyveket, vallásos elmélkedéseket, személyiséglélektant, irodalomtörténetet, vagy éppen most Bruce Lee és mestere, Yip Man tanításait, elmélkedéseit. És ne feledkezzünk meg a zenéről sem, hiszen az emberi élet egyik csodája a muzsika. Vanda lányomnak köszönhetően, aki másodéves a Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumban, olyan zeneszerzők műveit is hallgatom, akiket korábban nem ismertem. Egyébként a Gyújtópont bemutatóján duettet játszik majd egy konzis növendéktársával. Leírhatatlan érzés együtt szerepelni, nagy ajándék ez a Jóistentől.

Önt olvasva számomra valamiért úgy tűnik, mintha a versbeli elbeszélő mindig keresne valamit – ami már nincs, vagy ugyan van, de mégsem találja. Mit keres Both Balázs, és vajon van-e olyan, hogy rá is talál?

Amikor írok, mindig képekben „gondolkodom”. Talán a konkréttól lehet eljutni az elvontig, abban az értelemben, hogy a lélek az alkotás közben áttételezi a konkrét tárgyakat, élményeket, eseményeket, amiket valamiféle szűrőn keresztül képpé alakít. De nem szeretnék alkotáslélektani fejtegetésekbe bocsátkozni − talán nem tudatos, csak ilyen a költői alkatom.

Összességében az a „benyomás” sugárzik nekem a verseiből, hogy olyan zseniálisan komponált „állóképeket” látunk (olvasunk), ahol a mozdulatlanságban folytonosan pulzál a mozgás. Tudatos ez az érzelmi „képi ritmus”, ez a dinamikai meghatározottság?

Amikor írok (és ez már leggyakrabban fejben történik hajnali éber órákban), nincs semmilyen cél, hogy közöljek valamit. Pilinszky azt mondta, „egyedül Istennek írunk”. Azt gondolom, függetlenül attól, hogy valaki vallásos vagy sem, ezen a mondaton érdemes elgondolkodni. Mint a cella magányában imádkozó szerzetes, vagy a légritka magaslat felé tartó hegymászó… Alakul a vers, képek, sorok követik egymást, amiket folyamatosan ismételgetek, nehogy elfelejtsem. Addig nem győz az álom, az éberség a vadászéhoz hasonlítható, aki kiélesedett érzékeivel várja a vadat. Aztán persze reggel leírom. Született így négyszer négysoros és haikufüzér is.

Zsille Gábor írta az Üres ég alatt című kötetéről, hogy ön megtiszteli az olvasókat azzal, hogy komolyan veszi önmagát, a mesterségbeli tudást. Lehet komolytalanul is venni a költészetet, ha az a célunk, hogy hatásosan közöljünk magunkról vagy a világról?

Lehet-e komolytalanul venni? „Görbe munkán nincsen áldás.” Ez az idézet Gergely Ágnestől származik, akivel húsz éve levelezünk, és az új könyveinket a megjelenésük után elküldjük egymásnak. Nekem ez kimondhatatlan öröm és megtiszteltetés, de jóval több van mögötte: a szeretet. És most elárulom az új könyv címének titkát: van egy elementáris erejű verse, ami olyan hatással van rám, hogy – ha szabad így mondanom – megírtam a „kistestvérét”. A versek címe: Gyújtópont.

Both Balázs Gyújtópont című kötetének bemutatójára 2025. november 15-én, szombaton, 11 órakor kerül sor a 24. Győri Könyvszalonon, a Győri Nemzeti Színház Pódiumszínpadán, a szerzővel dr. Jánosi Zoltán beszélget majd.

Szilvási Krisztián
Fotó: Szilvási Krisztián