Ami pedig összekapcsolja ezeket a különböző utakat bejárt, ismert embereket, az az élet sűrítményét, lenyomatát jelentő költészet. Mert egy-egy verssor néha különleges jelentőséget kaphat, főként, amikor sorsunk kiemelkedő mérföldköveit tükrözi.

A Sorok között Lutter Imrével című műsorodban rengeteg művésszel, ismert emberrel beszélgettél. A párbeszéd fókuszában pedig az állt, hogy hol szövődik bele az ember életébe elválaszthatatlanul a költészet...

Azt szerettem volna megmutatni, hogy a versek nem másról szólnak, mint a mi életünk. Pontos lenyomatai annak, ami történik velünk a születéstől a halálig. A költészet maga az élet, tehát a sorok között valóban megtalálhatjuk magunkat.
A beszélgetések célja pedig az, hogy mindenki lássa, hogy az általa nagyra becsült idolok, akik megjelennek a színpadon, a sportpályán vagy a képernyőn, ugyanazokat az emberi helyzeteket élik át, mint bárki más, és ezekhez kapcsolódóan megvannak azok a kedves verseik, amelyek vagy megváltoztatták az életüket, vagy támogatták őket a nehézségeik közepette.
A vers segít, amikor nem tudjuk vagy nem merjük kifejezni, hogy pontosan mi zajlik bennünk és körülöttünk. Ha pedig vállaljuk benne magunkat, más minőségben élhetjük meg a ránk szabott időt.

A műsor készítése során mi volt a legmeglepőbb versélmény, történet azok közül, amelyeket az interjúalanyaidtól hallottál?

Sok megdöbbentő és megérintő történet volt, amiket itt meséltek el először a vendégeim. Ez azért is valósulhatott meg, mert ahogy Vitray Tamástól megtanultam, mindig igyekszem egy „kapavágással” mélyebbre menni a beszélgetésben, hogy közelebb kerüljünk az interjúalany valódi történetéhez. Nagyon figyelek rá, hogy arról beszéljünk, ami neki és a nézőknek is igazán fontos. Így volt ez Lang Györgyivel, Trokán Péterrel, Gubik Petrával, Gundel Takács Gáborral, Blaskó Péterrel, Caramellel, Szily Nórával, Király Viktorral vagy Lily Eberttel is.
A legutóbbi adások alkalmával számomra különösen meghatározó volt például Halász Judit, Frenreisz Károly és Horváth Charlie kapcsolódása József Attila Mama című verséhez. A három művész életében három teljesen különböző aspektusból vált fontossá az ikonikus mű.
Halász Judit a háború alatt a családjával egy kis pincében vészelte át a bombázásokat, és amikor kibújtak, mindig remegve figyelték, megvan-e még az a padlás, ahonnan a Mama lehozta szerény ételüket, a szalonnát és a hagymát, ami egyébként most is kedves fogás az asztalukon.
Horváth Charlie a mamájához fűződő, egész életét meghatározó kapcsolatáról mesélt a József Attila-vers kapcsán. A mai napig nem heverte ki édesanyja halálát, és mélyen őrzi minden szavát.
Frenreisz Károly pedig azt a szívszorító történetet osztotta meg, hogy milyen hosszú időn keresztül kellett némán magában hordoznia a testvére, Bujtor István halálát, mert édesanyja, Tinka néni már 100 éves volt, amikor Bujtor elhunyt, és – különösen Latinovits Zoltán megrázó halála után – nem akart fájdalmat okozni neki. Szívszorító, hogy még egy éven keresztül tudta e kegyes hazugsággal az édesanyját életben tartani, s hogy mégis mi volt az a pont, amikor úgy érezte, ez az álom: Bujtor István létezése egy ki nem mondott kompromisszum, s hogy Bujtor halálakor hogyan riadt fel az édesanyja, csak épp sosem tudta meg, miért.

A Győri Könyvszalonon négy különleges vendéged lesz majd, akikkel az interjúkötetedben is találkozhatunk: Koltai Róbert, Huzella Péter, Jávori Ferenc Fegya és Joshi Bharat. Mire számíthatunk ezen az estén?

Juhász Anna moderálásával hallhatunk majd a művészek, ismert emberek történeteiről és azok hátteréről, én pedig verseken keresztül fogom tolmácsolni azokat a benyomásokat, amelyek a könyv születésekor ébredtek bennem, s elmesélek jó néhány kulisszatitkot a felvételek és a könyv születése kapcsán. Lényegében egy zenés-verses színházi estet láthatnak majd az érdeklődők, ahol Gerendás Péter énekel, Jávori Ferenc Fegya zongorázik, Huzella Péter a verseket megzenésítve szólaltatja meg. Joshi Bharat pedig kettős széken ül majd, hiszen műsorvezető és alany egy személyben, aki többek között megosztja, hogy milyen rejtélyes módon került Indiából Magyarországra, és hogyan tanította meg őt Arany János és Hofi Géza a magyar nyelv használatára.
Egyszerre számíthatunk egy nagyon szórakoztató és időnként mély pillanatokat is magában foglaló élményre. A végén pedig egy ritka alkalomnak tekinthető közös dedikálás és vásár várható a Ha szeretsz... és a Ha itt lennél velem… című interjúkötetekből, valamint a Test és tudat című saját verseskötetemből.

A költészet az emberiség anyanyelve Kosztolányi Dezső szerint. Szerinted miért távolodtak el az emberek a verstől? Mi vezethet vissza?

A líra soha nem volt populáris. Pedig, ha felismernénk, hogy mennyire ősi, az ősi dallal rokon, ahogyan Latinovits mondta a Verset mondok című kötetében. De a verset életre is kell kelteni. Kosztolányi szerint: „A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából.”
Akkor volt része az emberek életének a vers, amikor látták benne azt az erőt, amely segíthet jól megélni egy gyászfolyamatot, vagy méltó módon szerelmet vallani, vagy kifejezni a bennünk lévő szabadságvágyat. Ma sok nehezítő tényező van. A mindennapi konfliktusok, acsarkodás, rossz hangulat mellett, három műszak után kicsi az esélye, hogy az emberek többsége levegyen egy verseskötetet a polcról, pedig sokat segítene helyre tenni dolgokat…

„Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, köréd varázskör teremtődik.” (Illyés Gyula: Haza, a magasban)

De a költészet csírája mindenkiben benne van, és ha valaki egyszer megérzi, hogy mit tud adni az irodalom, az előadóművészet és a színház, az soha nem fogja többé elereszteni. Egyébként lehet élni versek nélkül, csak – ahogy mondani szoktuk – nem érdemes. Mert nagyon sokat tud adni, és pontosan akkor, amikor kell. Egy könyvet vagy egy hangfelvételt bárhová magunkkal tudunk vinni, és akkor tud segíteni, amikor épp szükségünk van rá.
Nemrég egy balatonfüredi étteremben ebédeltünk Bujtor István özvegyével, Judittal, és amikor kértük a számlát, kijött a tulajdonos, és nem engedte, hogy fizessünk. Elmesélte, hogy a másfél éves kisfia mindig arra alszik el esténként, hogy hallgatja Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versét a tolmácsolásomban. Egy ilyen szocializációs környezet lehetővé teszi azt az igényességet, amelyben megtanulhatja az ember, hogy befogadó legyen másfajta érzelmi állapotokra, véleményekre, amelybe beleférhet a kulturális sokszínűség.
Ma sokan az érzékenység helyett inkább az érzéketlenség felé haladnak. Az idegességüket egymáson vezetik le, ütköznek, marják egymást. Ugyanakkor ezzel szemben vannak emberek, akiknek elege lett ebből a gyűlölködésből, és ők inkább a költészet, az irodalom felé fordulnak, mert az képes elzárni, megvédeni őket a külvilág zajától. Egy másfajta életérzést tud adni, és ezért a vers ma konkrétan reneszánszát éli. Nemcsak a versmondó versenyeken vannak jóval többen, de nő azoknak a műveknek a köre, a repertoár, amit elővesznek, például a kortárs irodalomból is, amely üzen nekünk, a társadalomnak. Ezzel együtt természetesen a költészet soha nem fog olyan tömegeket elérni, mint mondjuk a foci, viszont azok az emberek, akik ezzel foglalkoznak, azok tudják előre vinni a világot. Ma is kellenek azok a példák, akik meg tudják mutatni a többieknek, hogy így is lehet élni.

Számodra mi vezet át a felgyorsult élettempóból, a racionalitásból a versállapotba, ami egy teljesen más létsík?

Én a versek között élem a mindennapjaimat. Mondhatnám, az irodalom a birodalmam. Van jó néhány száz vers a birtokomban, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy mennyire tudom alkalmazni őket a hétköznapi helyzetekben. Mert ha igen, akkor bármire találok analógiát, mindig be tud ugrani 5-10 sor, ami az adott helyzetre illik, ami higgadtabbá, bölcsebbé tesz, s még inkább képessé arra, hogy örülni tudjak, és azt ki is fejezzem.
Ez a fajta lélekállapot folyamatosan meg kell, hogy legyen. Mint az olimpiai felkészülés során az élsportolónál, ha hajnalban felkeltik, akkor nem kérdés, hogy azonnal beugrik-e a medencébe, és úszik. Ez a készenlét szükséges az előadói professzionalitáshoz is, hogy az ember, ha kell, 5-10 másodperc alatt meg tudja teremteni azt az atmoszférát, amiben meg tud szólalni a vers. És ugyanez igaz, amikor ír. Az intuíció, vagy nevezzük ihletnek, segít, hogy egy gondolatot megfogalmazzak, de azzal még utána sokat kell foglalkozni, akkor következik a „játék a szavakkal”, ahogy Weöres Sándor mondja. A verstan, a formába rendezés, hogy a szövegben megjelenjen, ha épp szükséges, a metrum és a rím. Ez egy hosszabb folyamat. Kevesen képesek arra a zsenialitásra, amire mondjuk József Attila, hogy szinte javítás nélkül jegyezte fel a Hazám című szonettkoszorút, ami a világirodalom egyik legösszetettebb, legpontosabb társadalomképet rajzoló, örök érvényű, a magyar helyzetre mindig igaz, nagy ívű költeménye.
Vagy Radnóti Miklós, akit munkaszolgálatra vittek, s a legszélsőségesebb élethelyzeteiben, a halál torkában is ugyanúgy jambusokban, hexameterekben írta meg a verseit, s közvetített, hogy ne ismétlődhessenek meg a vészkorszak bűnei.

Ha egy képben vagy szimbólumban kellene összefoglalnod, hogy mi mindent adhat a költészet az embereknek, akkor mi lenne az?

A vers nem más, mint az élet valódi tükre, ami tiszta, és ezért tiszta képet is ad; olyan irodalmi lenyomata a mindennapjainknak, ami nem korrumpálható, nem szennyezhető be, tehát sokkal többre és igazabbra képes, mint a politika, a zsivány közélet, a percemberkék. Képet mutat, és nem képmutató. Minden benne van, amivel szembe kell nézzünk, a szép és jó, a rossz és csúnya egyaránt.
Másrészt, ha egy költői képpel szeretnék élni, akkor olyan, mintha a vers lenne maga a szív. A különböző bennünket érő hatásokat, információkat, az agyunkból érkező impulzusokat a vér összegyűjti, odaszállítja, a szív pedig a napi ciklus folyamán átszűri és kicseréli egy sokkal tisztább képre, és az aortán keresztül visszajuttatja az emberi szervezetbe.
Ahogy Radnóti írja: „Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom…” (Éjszaka) A szív az a központi szervünk, amely felfrissít, megújít, megtisztítva bennünket a hétköznapok szennyeződéseitől. Szív nélkül senki nem tud élni. Ez az, ami magától működik, és működteti az embert, az emberi közösséget és magát az életet.

Sokan szívesen tollat ragadnak. Az írás egyfajta terápia is. De mitől lesz valami igazán költészet?

Zalán Tibor megfogalmazását követve: amikor az ember olyan szóalkotásra, képalkotásra képes, ami soha nem volt még. Amikor valaki olyan asszociációkat követ, amit más ember még nem tett meg – ez a novum, ez a költészet. Nyilván „új időknek új dalaival” kell hatni, ahogy Ady Endre mondta, aki nagyon is ismerte a modernséget. Ma már nem lehet veretesen fogalmazni, mert nevetségessé, vagy legalábbis feleslegessé válsz. Olyan nyelvezetet kell találni, ami itt és most meg tudja szólítani a kortársakat.
Ugyanakkor ismerni kell, hogy mit írt annak idején Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Arany János, Petőfi Sándor, Kölcsey vagy Vörösmarty. Meg kell ismerni a köztudatban ott élő nagy költőink gondolkodásmódját, Ady, Radnóti, József Attila generációját. De nem maradhat ki egy Pilinszky vagy egy Reményik Sándor sem, és még persze sorolhatnám ikonikus íróink neveit. Emellett pedig képben kell lenni a kortárs költészetben is. Mindez egy költő számára azért is szükséges, hogy el tudja magát helyezni egy tengelyen.

Ki a három legkedvesebb költőd?

Ez nagyon nehéz kérdés, mert nem három van. A már említett Ady, Radnóti, József Attila hármasság egy rendkívül fontos igazodási pont az életemben. Ugyanilyen Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Dsida Jenő, Juhász Gyula és Szabó Lőrinc. De nem tudnám mellőzni Petőfi, Arany, Endrődi Sándor, Babits Mihály, Tóth Árpád, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Bella István, Juhász Ferenc, vagy a kortársak közül a minap eltávozott Buda Ferenc, illetve Terék Anna, Szálinger Balázs, Rakovszky Zsuzsa, Kürti László, Erdős Virág, Varró Dániel vagy Tóth Krisztina költészetét sem. Közel áll hozzám a képi világuk, a szóhasználatuk, az alkalmazott formák. Reményik Sándor és Pilinszky János bizonyos versei, Zelk Zoltán, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Weöres Sándor, Faludy György, Ágai Ágnes és Kányádi Sándor is durván meg tud érinteni. Hiányos a felsorolás, mert nagyon sok fontos költő van az életemben, és mindenki más miatt válik azzá, ami.

Latinovits Zoltán, aki a költészet egyik legkiválóbb közvetítője volt Magyarországon, azt mondta, hogy aki verset akar mondani, annak költővé kell lennie. Te miért kezdtél el írni?

Latinovits átvitt értelemben beszélt arról, hogy amikor az ember kiáll egy pódiumra, hogy tolmácsolja valakinek az írásait, akkor a saját szűrőjén, a saját életén keresztül kell áteresztenie azt. Emiatt lesz erősebb hatása a másoktól hallott versnek az olvasottnál. Igaz, hogy ezáltal szubjektívebb is az élmény.

„Vers azért van, hogy megtaláld önmagad,
Versbe zárt élet: a sorok közt te vagy!”

(Lutter Imre: A vers örök)

Az első versem, amit vállaltam a nyilvánosság előtt: A vers örök. A forma kevésbé klasszikus, inkább egy slam poetry. Azért született, mert miután már annyi költőnek a szűrőjén át mondtam el a saját érzéseimet, szerettem volna a saját hangomon is megfogalmazni azokat. Majd megkérdeztem kortárs költőket, hogy mit szólnak hozzá. Elsőként Turczi Istvánhoz fordultam, aki a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője és a Magyar Versmondók Egyesülete irodalmi alelnöke. Tudja, milyen írni és hogyan kell hangozni a költeménynek. A biztatására és az ő szerkesztésében, lektorálásával született meg a Lételem című első önálló verseskötetem. Devecsery László Radnóti- és József Attila-díjas költő elolvasta, azután megkeresett egy közös antológia ötletével. És innentől jöttek a lehetőségek a közös munkákra sok pályatárssal. Azután a találkozás egy olyan szigorú mesterrel, mint Zalán Tibor, aki megírta a Test és tudat című következő kötetem recenzióját, és segített kiválogatni a verseket. Ezek az igazán termékeny dolgok, és ez segít eligazodni, hogy az ember merrefelé menjen tovább. A költészet egyébként, úgy gondolom, olyan, mint az ember: vannak változó korszakai, a következő vers mindig más lesz, mint az előző volt.

Milyen érzés volt nyomtatásban látni a verseidet?

Amikor a nyomdából cipeltük ki a Lételem első köteteit, egy csomag kicsúszott a kezemből, és majd a szívem szakadt meg, mert néhány könyv megsérült. A verseink az életünk, a gondolataink esszenciája, úgyhogy olyan érzés volt, mintha saját magamat ejtettem volna le.
De most már megtapasztalhattam azt az elképesztően jó érzést is, amikor a verseimmel tudok adni másoknak. Látom közösségi fórumokon idézni a soraimat, hallom versmondó versenyeken, gálaműsorokon, megemlékezéseken, versszínházi előadásokon, és ez olyan felemelő, hogy minden rosszat el tud feledtetni.

Rengeteg mindennel foglalkozol. Előadóművész, műsorvezető, költő, producer, újságíró és drámapedagógus vagy egy személyben. Mi az a terv, álom, amit szeretnél megvalósítani a közeljövőben?

Ami egy új kihívás és megtiszteltetés, hogy elkezdtem költészeti folyóiratokban is publikálni. Az Opus, a Magyar Napló, a Hitel, a Vörös Postakocsi, a Mozgó Világ, a Székelyföld és a Parnasszus is hozza a következő hetekben a verseimet. Emellett az új kötetem anyagát rendezem össze.
Huzella Péterrel és Jávori Fegyával pedig járjuk a világot, mert meghívást kaptunk Kubába, Panamába, Koppenhágába, Helsinkibe, Brüsszelbe és Kolozsvárra, illetve a Felvidékre és a Vajdaságba is igyekszünk eljuttatni az estjeinket és a köteteket. Szeretnénk megteremteni a feltételeit a Bujtor István Filmfesztivál és a Kaleidoszkóp VersFesztivál újraindításának.
És remélem, hogy végre lesz időm az Orfűi Horizont-idéző Versparkra koncentrálni, ahol ott áll a Kurta Kocsma, és a vers 50 különböző árnyalata veszi körül a vendégeket hétezer négyzetméteren, mert 50 költő különböző verse van kifüggesztve a legkülönbözőbb helyekre, valamint egy 6000 darabos könyvtár várja a kutatni és töltődni vágyókat a pécsi tavak és a Mecsek szomszédságában. Ez egyébként Európa egyetlen versparkja, ahol 11 költői műről elnevezett és berendezett apartmanházban pihenhetnek a kikapcsolódni vágyók, zöldövezeti környezetben, és szeretnénk minél gazdagabbá tenni azt az élményteret, ami az irodalomból indul ki.

Lutter Imre versmondó előadóművész, műsorvezető, költő, producer, újságíró, drámapedagógus. A Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál és a Bujtor István Filmfesztivál igazgatója.

Lutter Imre Ha itt lennél velem… című interjúkötetének zenés-verses bemutatójára 2025. november 14-én, pénteken, 20 órakor kerül sor a 24. Győri Könyvszalonon, a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében.

Szabados Éva
Fotó: Kocsis Judit és Hornyák Adrienn