Mirtse Zsuzsa kötetének prózáit olvasni olyan, mint jégvirágos ablakok mögött napsárga paplan alá bújni. Írói világának éltető melege feltárt emlékeinek elfogadó szeretetéből sugárzik: „…az emlékezet olyan liget, amelynek egyetlen fáját sem szabad bántani”. Azt keresi magában, aki képes a megmaradásra, a túlélésre. Azért járja be újra a megélt tapasztalások bokatörős ösvényeit, ereszkedik le a veszteségek szakadékába, mert ugyanabban az erdőben erednek erőt adó forrásai is. Számára az emberi élet rendeltetés, amelyet be kell tölteni, hogy méltó és erős szem lehessen egy magasabb rendű kötelékben, és beválthassa családtörténetében a titkos üzenetet: „végre, azt hiszem, megértettem, mit üzen. (…) Hogy helyette is éljek. Aranyvessző lehessek, ágvégi cinkehang, berkenye bogernyőjében pókfonál. Hogy minden tavasszal újraszüljem magam.”

„Maga az írás nyűgözött le, a teremtett világokban való utazások lehetősége – mondta el egy interjúban Mirtse Zsuzsa. − Az írás valamiféle elvonulás, eltávolodás a megszokott élettől, befelé forduló szemlélődés.” A Bölcsőmben magam ringatom kötete a koronavírus-járvány alatt íródott, ezért a lapokon szereplő kisprózák nem történetközpontúak, sokkal inkább egy belső út lenyomatai, melyek saját emlékeit, szerelmeit, boldogságait és szomorúságait mesélik el harminchat rövid íráson keresztül. A hármas tagolású novelláskötet első részében lírai hangvételű, belső építkezést megjelenítő, ősök fotói és a családi szájhagyomány alapján emlékezésre serkentő írások találhatók. A könyv második fele már provokatívabb tartalmú, a harmadik pedig amolyan „szelfiként” visszatér a személyes hangulatú lírai hangnemhez. A szellősen tagolt írások a belső élményekre, folyamatokra helyezik a hangsúlyt. „Nem kibillenteni szeretném az olvasót, inkább megerősíteni, biztonságos közeget nyújtani, amelyben kedve van elidőzni, megfigyelni, szemlélődni. Kicsit visszavenni a sebességből” – nyilatkozta szintén korábban. A szerző nagyanyjáról, anyjáról, nőönmagáról ír, férfialakjai a nőalakjaihoz való viszonyukban vannak jelen. Minden mondat szépen ívelt, kifutása, ritmusa van, azok a szavak sorakoznak egymás után, amelyeknek éppen ott a helyük. 

Mirtse Zsuzsa 1967-ben született Budapesten, költő, író, szerkesztő. 2013-tól a Magyar Napló Kiadó munkatársa, 2019-től a folyóirat kritikarovatának szerkesztője. 2014–2016 között a Magyar Katolikus Rádióban vezetett irodalmi műsort. 2016–2020-ig a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) irodalmi tanácsadója. Jelenleg a Digitális Irodalmi Akadémia ösztöndíjreferense. 2006-ban átvehette a Magyar Köztársaság Ezüstkeresztjét, 2020-ban a Magyar Napló Kiadótól „Az év legsikeresebb szerzője”-díjat, 2024-ben pedig József Attila- és Bella István-díjat kapott. Versei, novellái, meséi, publicisztikai anyagai irodalmi lapokban (Magyar Napló, Hitel, Kortárs, Bárka, Irodalmi Jelen, SzegediLap, PoLíSz, Búvópatak, Szőrös Kő, Folyó, Irodalomismeret, Napút, Sikoly, Holdkatlan), folyóiratokban, magazinokban, antológiákban olvashatók. Korábbi kötetei: Égforgató csodagyűrű (2004), Lovagkór (2007), Idő és mérték – Szabálytalan versek (2010), Fogadó a négy macskához (2010), Kondenzcsík – Főbenjáró versek (2011), Sötétkamra – Előhívott versek (2013), Tizenhárom bűvös tükör – Mesék felnőtteknek (2019).

Mirtse Zsuzsa Bölcsőmben magam ringatom című kötete kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Szilvási Krisztián

Forrás: magyarnaplo.hu, Wikipédia, gyoriszalon.hu, kronika.hu, magyarhirlap.hu, kultura.hu