Természetes, hogy vannak félelmeink, főleg kisgyerekként, de nem mindegy, mit kezdünk velük. A vészjelzéseink figyelmeztetnek a veszélyre, és fokozhatják a teljesítményünket, de a túlzott szorongás elsöprő vagy akár bénító is lehet. A szerző szerint a túlzottan szorongó gyerekeknek egyrészt túlontúl érzékeny a vészjelzője. Másrészt alulfejlett az „elmúlt a veszély” jelzése. Mintha nem vennék észre a biztonságra utaló jeleket. Ilyenkor lép be a rágódás, a kényszeres agyalás és szakadatlan aggódás… Ennek következménye pedig az, hogy igyekeznek elkerülni minden veszélyesnek ígérkező helyzetet, sőt öntudatlanul minden olyasmit is, ami erre emlékezteti őket. De az elkerülő magatartás hosszabb távon csak fokozza a félelmeiket. A könyv igyekszik kiutat kínálni ebből az ördögi körből.

Lawrence J. Cohen saját tapasztalatai alapján találta meg a megoldást, mert ő is sokat szorongott gyermekkorától kezdve. Az egyik legfontosabb dolog, amit javasol, ha a gyermekünknek segíteni szeretnénk: dolgozzunk a saját szorongásainkkal. Ha ebben tudunk lépéseket tenni, akkor jóval hitelesebb példát leszünk képesek adni.

„A szülőknek jelentős szerepük van abban, hogy segítsenek gyerekeiknek legyőzni a szorongást, ez a szerep azonban több kifinomultságot követel annál, mint hogy a saját tempónkban hajszoljuk bele őket félelmeik leküzdésébe. Arra kell késztetnünk őket, hogy szembenézzenek a félelmeikkel, de ezt mindig tapintattal és türelemmel tegyük.”

Az egyik legfontosabb a biztonságérzet visszaállításához a kapcsolódás. A közös játék és a kiegyensúlyozottság és önbizalom összefüggéseiről a Játékos nevelés című könyvében már írt a szerző. A játék egy olyan híd, amelynek révén közeledhetünk gyermekeink világához, segítve őket, hogy könnyebben kifejezhessék érzelmeiket, és le tudják győzni a haragot és a félelmet. A nevetés pedig, ami a játék természetes velejárója, remekül oldja a feszültséget.

Lawrence J. Cohen arra is rávilágít, hogy életünkben újra és újra át kell élnünk az elszakadás élményét. Hiszen el kell mennünk az óvodába, iskolába, a szülőknek el kell menniük dolgozni. Időrendre és határokra szükség van, de amikor ezek miatt sérül a kapcsolódás a gyerekeinkkel, akkor szeretettel és játékkal tudjuk leginkább helyreállítani azt.

„A kapcsolódás−elszakadás−újrakapcsolódás dinamikáját szeretem az »üres csésze« metaforájával érzékeltetni. Képzeljük el, hogy minden gyerek lelkében van egy csésze, amelyet meg kell tölteni szeretettel, ragaszkodással, biztonságérzettel és figyelemmel. Amikor a csésze teli van, a gyerekek általában kiegyensúlyozottak, együttműködők és kreatívak.”

A csésze megtöltéséhez a legfontosabb a melegszívű szülő−gyerek kapcsolat. A cél pedig az életöröm visszanyerése, amelyet erősen korlátoz a félelem. A túlzott szorongás komoly szenvedés forrása lehet. Azt is érdemes fontolóra vennünk, miszerint a gyermekkori félelmek fő kiváltói a szülők. Ebben az a pozitívum, hogy önmagunkon legalább megpróbálhatunk változtatni. Ugyanis a másik erős hatás, ami növeli a gyerekek és a felnőttek szorongásszintjét, az a bennünket körülvevő világ felgyorsult tempójával, a ránk zúduló információdömpinggel, a növekvő bizonytalansággal, járványokkal, háborúkkal. Ez kialakíthatja bennünk az állandó készenléti állapotot, stresszessé tehet bennünket.

Módszerek és játékos ötletek

A könyv rengeteg hasznos ötlettel gazdagít bennünket. Módszerei között a „kutyaharapást szőrivel” gyógyítás mintájára több olyan játékot találunk, amelyekben a felnőtt átveszi a szorongó szerepét, de úgy, hogy az bátorságot önt a gyermekbe, hiszen ő válhat az erős, megnyugtató féllé. A szerepcserék segítenek kibillenteni őket a „riadó” állapotából.

Lawrence J. Cohen a játék mellett kiemeli az empátia szerepét is. Fontos, hogy érvényesnek érezzük a gyerekek érzéseit, és ne legyintsünk rájuk. Nem kell egyetértenünk, de meghallgatni türelemmel és elfogadással igen – ezzel erősítjük bennük azt a tudatot, hogy figyelünk és vigyázunk rájuk.

Hogyan erősíthetjük még a gyerekek biztonságérzetét a szerző szerint?

Például egy öleléssel. Amikor a szorongás a tetőfokára hág, a szavak elégtelenek lehetnek, különösen a gyermekek esetében. Szükségük van az erős belső biztonságérzetre, amelyet még nem tudnak maguknak megteremteni. A felnőtteknek is nélkülözhetetlenek néha a szerető karok a szorongás enyhítéséhez. A legújabb kutatások szerint már az is csökkentheti a félelmet, ha a szeretett személy kézen fog bennünket.

Néhány megnyugtató szóval vagy továbbvezető kérdéssel. Felnőttek számára is megtanulható a megnyugtató belső önbeszéd, mint például: „Ez csak egy átmeneti hangulat. Hamarosan jobban leszel”, vagy „Csak tedd meg a tőled telhetőt”.

Hasznos kérdések lehetnek, amikor a gyerekünk szívesen beszél ugyan a félelméről, de csak egy végtelen körforgást érzékelünk a továbblépés helyett:
• Mit érzel a testedben, amikor erről beszélsz?
• Milyen lenne szerinted, ha jól végződne a történet?
• Mi a legrosszabb, ami történhet?

Megbarátkozás az érzelmeinkkel. Az aggodalom ellentéte az, ha megtanulunk minden érzelmet üdvözölni és elfogadni, és ezt megtanítjuk a gyerekeinknek is.

„Amikor figyeled a saját érzelmi áramlásodat anélkül, hogy erőfeszítéseket tennél a megváltoztatására, rájössz, hogy el tudod viselni.”

Az „egészséges érzelmi áramlás” lehetővé teszi számunkra, hogy elismerjük, amit érzünk, és hogy szükség esetén ki is fejezzük ezeket az érzéseket, majd pedig cselekedjünk is a bénultság helyett.

Lawrence J. Cohen könyve hasznos és élvezetes olvasmány. Kreatívan, megnyugtató profizmussal és melegszívű humorral vezet ki bennünket a nehézségeinkből, ahol esetleg eddig tehetetlennek éreztük magunkat.

Lawrence J. Cohen Legyőzzük a félelmet! című kötete kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Szabados Éva