Egyetlen estében, röpke másfél órában összefoglalni egy hatalmas életművet legalább annyira nehéz, mint egyetlen gyümölcskoktélban megmutatni egy egész esztendő ízvilágát. Talán egy-egy karakteres vonás kiemelése hozhatja közelebb és teheti élménnyé azt. Így történt ez ezen az esten is.

Dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész (címlapon) bevezető gondolatait meghatott szavakkal indította, hiszen mi is lehetne méltóbb emlékezés egy száz éve született költőre, mint az érdeklődőkkel zsúfolásig megtelt terem. A professzor felidézte első találkozását Nagy László költészetével, amely már kamaszkorában döntő hatással bírt a későbbi pályaválasztást illetően. Egyrészt később kutatásainak origóját jelentette, másrészt egy olyan forrást, amely segített felnőni, értelmezni a lét kérdéseit, gondolkodni a világ dolgairól. A vele készült interjúnkban is említette: „Számos sora vagy vers-egésze él a fejemben, ezek bármikor felidézhetők, olvasás, könyvkeresés nélkül. Nehezebb élethelyzeteknek pedig egy egész láncolata alakul ki az ember életében, volt tehát az enyémben is. Ezekre sokszor Nagy László soraival válaszoltam”, hogy erőt merítsek.

A professzor az általa fejből felidézett versrészletekkel a hallgatóságot is lenyűgözte, amely egyúttal sokoldalúan árnyalta a bennük élő Nagy Lászlóról kialakult képet. A felvillantott költői megközelítések, értelmezések egy eszményekben hívő, nemes és jövőbe tekintő lélek körvonalait rajzolták ki, egy olyan emberét, aki bízik az erejében és a felelősségre szavaz. A teljes képet a nagy portréversek, a világirodalom nagyjai vagy a kortársak vélekedései is újabb és újabb vonással gazdagították. A gondolatsor végén Jánosi Zoltán említést tett Nagy László egyre inkább háttérbe szorított értékeiről, amelyeket a Szólítlak, hattyú című tanulmánykötetében is újra tudatosítani akart. Összességében a költői morál, a képgazdagság, annak rétegzettsége, szimbolikája, mondanivalója és máig ható ereje jelentik Nagy László költészetének nagyságát. Az emlékező versek sorából Tóth Erzsébet Nagy László örökzöldben című költeményét emelte ki.

Az elmélyített irodalmi ismeretek után Nagy Borbála Réka (2. kép), a költő unokája vette át a szót, aki személyesen nem találkozhatott nagyapjával, csak közvetetten ismerhette meg őt. Egyrészt Szécsi Margiton, Margitkán keresztül, akit nem klasszikus nagymamaként írt le, mert például a befőzés helyett a hagyaték ápolása sokkal fontosabb volt számára, másrészt édesapján, a költő fián, Nagy Andráson keresztül, aki részese volt ennek a művészvilágnak. Grafikusként verseit illusztrálta, egy portréfilm forgatására készülve pedig visszaemlékezésekben örökítette meg édesapját. Ezekből a bensőséges pillanatokból, családi emlékekből olvasott fel az unoka, amely ismét egy újabb árnyalattal gazdagította a költői portrét.

Az ezt követő irodalmi összeállítás „Vállamon bárányos éggel” címmel két nagyszerű művész (3. kép), Szabó András Madách Imre-díjas előadóművész és Lázár Csaba Kazinczy Ferenc-díjas színművész előadásában szólalt meg (szerkesztette: Nagy Borbála Réka). A Nagy László leveleiből és verseiből válogatott mozaikok, hangulatfoszlányok és strófák átíveltek a költő egész életén, a zabolátlan gyerekkortól a költői sikerekig. Az irodalmi montázsban az életrajzi mozzanatoknak hol humoros, hol édeskeserű, hol népies színt adtak az elhangzott versek. Az emlékestet a Hangraforgó együttes (4. kép) előadásában „Himnusz minden időben” címmel elhangzó énekelt versek koronázták meg, amelyekben változatos hangszerelésben szólaltak meg a jól ismert sorok mellett a kevésbé gyakran hallott strófák is.

A résztvevők Nagy László portréiból és grafikáiból, valamint Kádár Tibor versillusztrációiból láthattak kivetített képeket.

SzaSzi
Fotók: Márné Tóth Krisztina