Hat díjat nyert a Csendes barát Velencében

2025. szeptember 6-án este tartották a 82. Velencei Filmfesztivál díjátadó gáláját. Enyedi Ildikó (Testről és lélekről) új filmje, a Csendes barát női főszereplője, Luna Wedler nyerte a legjobb feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat. A film a tegnapi világpremierje napján öt további díjat vihetett haza.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával európai koprodukcióban készült filmet már a világpremierje napján öt független zsűri is díjazta. Az érzékeny és filozofikus alkotás, amely párhuzamot von növény és ember kapcsolata között, érzelmes utazás az időn keresztül, némi humorral fűszerezve. A Csendes barát a tervek szerint télen kerül Európa-szerte a mozikba, hazánkban a Mozinet mutatja be.
„Kiemelkedő eredmény, hogy a közelmúlt nézőszám rekorderei mellé most egy világraszóló nemzetközi fesztiválsiker is született. Gratulálok Luna Wedlernek és az alkotóknak, külön Enyedi Ildikónak és Mécs Mónika producernek, aki a rendező társa volt a nagyszabású európai koprodukció létrehozásában hosszú évek munkájával. Az öt éve indított új koprodukciós stratégiánk célja többek közt az, hogy a hazai gyártási léptéket meghaladó volumenű alkotások is elkészülhessenek. Külön elismerés illeti az NFI Filmlabor munkatársait, akik Európában egyedülálló technikákat felhasználva járultak hozzá a rendezői vízió megvalósításához. Munkájuk jó hírének köszönhetően évről évre kimagasló alkotások készülhetnek el Magyarországon. A magyar film világhódító útja folytatódik, hiszen az észak-amerikai filmipar legnagyobb presztízsű rendezvényén, a torontói fesztiválon is jelen leszünk. Nemes Jeles László Árva, Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotásai mellett a Hunyadi sorozat is ott debütál a napokban” – nyilatkozta Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke Velencében a fesztivál díjátadóját követően.
A film rendezője, Enyedi Ildikó elmondta: „Luna Wedlerrel A feleségem története kapcsán találkoztam először, ő volt az első a hét fiatal, tehetséges színésznőből, akit szerettem volna megnézni. A casting közepén leállítottam a munkát, és felkértem Lunát a szerepre. A többi casting sessiont pedig lemondtam. Azt hiszem, ez mindent elmond arról az elemi tehetségről, erőről, ragyogásról, ami belőle sugárzik. Emellett fantasztikusan fegyelmezetten dolgozik és frenetikus a humora. Csodálatos vele dolgozni.”

A velencei zsűri elnöke Alexander Payne amerikai rendező–forgatókönyvíró, a tagok között volt Stéphane Brizé francia rendező, Maura Delpero olasz filmkészítő, Cristian Mungiu román forgatókönyvíró és producer, Mohammed Raszulof iráni rendező, valamint Fernanda Torres brazil színésznő és Csao Tao kínai filmszínésznő.
A Csendes barát további öt független zsűri díját viszi haza Velencéből: a FIPRESCI, az INTERFILM, a diákzsűri díját, az Edipo fenntarthatósági díjat és a Green Drop-díjat is. A Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI az alábbi indoklással adta át az elismerést: „A film megrendítően tárja fel az egyetemes kapcsolatokat és a kimondatlan határokat, amelyek az életformákat összekötik. Merész történetmesélésével, árnyalt alakításaival és merész rendezésével mélyen megérintett minket. A filmművészet hatalmas teljesítménye, amely átlépi a nyelvi és kulturális határokat.”
Luna Wedler már 14 évesen debütált az Amatőr tinik című filmben 2015-ben. 2018-ban a zürichi filmszínésziskolában szerzett diplomát, és ugyanabban az évben a Berlinalén elnyerte a European Shooting Star díjat. A Netflix 2020-as Biohackerek című sorozatának főszereplésével tett szert népszerűségre. Enyedi Ildikóval immár másodszor dolgozott együtt, hisz korábban már játszott A feleségem története című alkotásban.
A Csendes barát forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Pálos Gergely, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Peri De Braganca, a zeneszerző Keresztes Gábor és Kelemen Kristóf, a VFX Supervisor Klingl Béla, a casting director Asher Irma volt. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás a német Pandora Film, a francia Galatee Films és a magyar Inforg-M&M Film koprodukciójában készült, együttműködve a kínai Redience-szel. A vezető producerek Reinhard Brundig és Mécs Monika. A film forgatása során az NFI Filmlabor közel 30.000 méter kameranegatívot hívott elő és 1500 percnyi nagyfelbontású digitális anyagot állított elő a produkció számára.

A film története szerint egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Magányos, ahogyan a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől, hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket. Ahogy mi őket, úgy ők is megfigyelnek minket. Tanúi rövid, kusza, zajos és zaklatott életünknek. A film három történetet mesél el, ember és növény három tétova találkozását, amikor ez a kétfajta, radikálisan különböző érzékelés egy pillanatra igazán összekapcsolódik. Emberi hőseink, akárcsak a kert növényei, kívülállók, magányos lelkek. És épp úgy vágynak a kapcsolódásra, ahogy ők. A film férfi főszereplője a 2023-as Velencei Filmfesztiválon életműdíjjal kitüntetett Tony Leung Chiu-Wai (Szigorúan piszkos ügyek, Szerelemre hangolva, Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája), aki a Variety-nek adott interjújában nemrégiben elmondta, hogy nagyon megbízott Enyedi Ildikóban, és a legszívesebben máris újra együtt dolgozna vele. A film további főszereplői, Luna Wedler (A feleségem története, Kékről álmodom) és Enzo Brumm mellette olyan, nemzetközileg is ismert színészeket láthatunk majd, mint A feleségem története főszereplője, Léa Seydoux (Spectre – A Fantom visszatér, Nincs idő meghalni), Johannes Hegemann (Új lehetőségek-sorozat), Sylvester Groth (Becstelen brigantik, Sötétség-sorozat), Rainer Bock (Haneke: Fehér szalag) és Martin Wuttke (Becstelen brigantyk).
Nemzeti Filmintézet
Fotók: Aleksander Kalka, Almási Zsolt

