Mekkora felelősség és milyen feladatokat jelent a költő hagyatékának gondozása (ami kibővül Szécsi Margitéval, illetve édesapja, Nagy András grafikai hagyatékával)? Hogyan lehet ezt a feladatot megosztani?

A rokoni kötődés szerencsére nem jár felelősséggel, inkább örömmel. A hagyaték gondozása sokrétű feladat, ami apám halála után a gyereknevelés és a munka mellett a mindennapjaim része lett. Ebben anyukám és a hozzám, illetve nagyszüleim költészetéhez közel álló irodalmár barátok segítenek. A Petőfi Irodalmi Múzeumban kutatható nagyszüleim hagyatéka: kéziratok, levelezés, fotó-, film- és hangfelvételek. Ugyanakkor az „irodalmi kalózok” tevékenysége vagy eljut hozzám vagy nem, sokan „elfelejtenek” tájékoztatni egy-egy megjelenésről.

Iszkázon, a költő egykori lakóhelyén működik egy emlékház, és ide kötődik a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány is, amelynek Ön a kurátora. Kérem, meséljen röviden az alapítvány tevékenységéről!

Az alapítványnak az iszkázi önkormányzat az alapítója. 1984-ben megnyílt a Nagy László-emlékház, a kuratórium azóta a házért dolgozik, és annak kulturális eseményeit rendezi-szervezi java részben iszkáziakkal, Nagy Gábor költővel, irodalomtörténésszel és Falusi Márton költővel, íróval, a jelenlegi elnök Hencz András. Az év főbb eseményei a tavaszi „Himnusz minden időben” Nagy László Versmondó Találkozó, a júliusi Nagy László-emléknap, az őszi emléktúra és a téli országos regös találkozó. A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Irodalmi Emlékházak közreműködésével, „Ha döng a föld” címmel idén megújulhatott az egyik kiállítótér, melynek kurátora Ágh Zsófia volt. A ház hivatalosan március 15. és október 23. között várja a látogatókat, aki szeretne eljönni, javaslom, hogy előbb egyeztessen időpontot.

Az emlékév – amelyben bizonyára megsokszorozódik a hagyatékápoló munka – számos eseményén már túl vagyunk. Vannak-e ennek tanulságai, meglepetései, kiemelkedő momentumai?

A centenárium egyik legjobb előadása Őze Áron, Csík János és Dresch Mihály Az életre mosolygok című zenés irodalmi estje, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban októberig Nagy László és Kondor Béla kiállítása látható, meg fog jelenni egy képzőművészeti album, és még sok mást ki lehetne emelni. Voltak olyan rendezvények is (pl. szoboravató, emlékest stb.), melyekről csak utólag szereztem tudomást. Összegezni azért még korai lenne, hiszen nagyapám július 17-én töltötte be a 100. évét, és számos esemény még előttünk áll. Érdekesség, hogy a MNB forgalomba hozott egy 100 forintos emlékérmét. Ősszel lesz egy szakmai konferencia a PIM-ben, és nagyon várom az ugyanitt megnyíló Nagy László-kiállítást. Az emlékestek, a konferenciák, a kiállítások és a kiadványok során sikerülhet új megközelítési pontokat adni az életműhöz.

Az elmúlt évben adományozták a Petőfi Irodalmi Múzeumnak Nagy László műfordítás-kéziratainak, néhány képzőművészeti alkotásának és használati tárgyainak kiemelkedő darabjait, amelyek fotókkal, hangfelvételekkel és egyéb műtárgyakkal adták az alapját az emlékév kiemelkedő online eseménysorozatának, a 100 év, 100 nap, 100 kincs című „galériának”. Rendkívüli élmény ebben a „kincses ládában” kutakodni, hiszen a fafaragástól a kézműves képeslapon, a költő saját előadású versein át az írógépéig számos élményen keresztül juthatunk közelebb Nagy Lászlóhoz. Önnek vannak-e kedvencei?

Valóban, nagyszerű kezdeményezés ez, és hatalmas munka áll mögötte. Kiemelni nem tudnék egy tárgyat sem, mert mindegyiket szeretem.

Az élet úgy hozta, hogy nem találkozhatott a nagypapájával, mégis – valószínűleg a legtöbb embert elsőre az érdekli – milyen érzés volt, amikor tudatosodott, hogy kicsoda az Ön nagyapja? Melyek azok a jellemvonások, amelyek tőle az Ön számára különösen értékesek?

Bennem nem tudatosodott mindez, mert tudva volt, hogy ki ő, ebben nőttem fel. Értékes jellemvonásai például egyenessége, becsületessége, a meg nem alkuvó, az igazság- és a szabadságkereső magatartás. Volt benne tartás, eltökéltség, és sosem cselekedett más kárára. Remek humora lehetett.

Ön művészcsaládban nőtt fel, körülvette az alkotás szelleme. Mennyire hatott ez Önre? Mennyire folyt bele? Folytat-e bármilyen művészi tevékenységet? Mit jelent az Ön számára a művészet, a művészi lét?

Apám, ha emblémát vagy borítót tervezett, legtöbbször megmutatta nekem. Tesztelte, hogy felismerem-e, mit üzen az emblémája, vagy miről szól a könyv csak a borítója alapján, és ha nem találtam ki, inkább készített egy újabb variációt. Ő mindig elolvasta azt a könyvet, amit tervezett. Szerettem nézni, ahogy rajzol, ahogy kanyarítja a betűit; emlékszem a csuklómozdulataira, ahogy a Jelképtár illusztrációi készültek – nem is gondolnák, hány tetováló vagy kézműves dolgozik a könyvből! A családunk baráti körében számos művész van, ezért tudom, hogy ők is ugyanolyan esendők vagy esendőbbek, mint mások. Talán ez az oka annak, hogy bár csodálom a művet és tisztelem az alkotóját, sosem leszek ún. rajongó – a gyerekszobámban sem voltak sztárplakátok. Fiatalkoromban még a színház világa vonzott és verset mondtam, de már húsz éve főleg könyveket szerkesztek, ritkábban televíziós dokumentumfilmeket, műsorokat. Bizonyára hatott rám ez a közeg (lányommal is sokat kézműveskedünk), és talán könnyebben ráéreztem arra, hogyan kell a sorok között olvasni. Számomra az a jó kép, film, dal, vers vagy próza, amelyben elmerülhetek, az esztétikumon túl hozzám is szól, és segít a bennem kavargó dolgok megfogalmazásában, feldolgozásában. A művészet így vagy úgy, de hat az érzékeimre, érzelmeimre, inspirál, a világunkra reflektál – ezért is szeretem. A katarzisért meg kell dolgoztatni az elmét és a lelket. A jó művészet nem szájbarágós, nem a középszerűséget célozza, hanem fejlődik és szabad, ezért a művészet válságaira is oda kell figyelnünk. A művészi lét egyik nagy veszélye a túlzott ego meg a gőg… Akik ismerték nagyapámat, kiemelik azt, hogy mennyire szerény volt, sikerei után sem vált önhitté.

Nagy László számos verse megzenésítve lopja be magát a szívünkbe. Mi a véleménye a megzenésítésről? Mennyire tekinthetjük frissnek, aktuálisnak ma Nagy László költészetét?

Ezen a téren nálunk minden Sebő Ferenccel kezdődött. Az ő lemeze a mai napig kiindulási pont. Egy jól sikerült dal – legyen az könnyű- vagy komolyzenei – meghozhatja a kedvet a kötet elolvasásához is. Nagyapám művei közül a Ki viszi át a Szerelmet! és az Adjon az Isten ihleti meg a legtöbb zenészt, ezért mindig örülök annak, ha valaki a „slágerverseken” túl is talál magának olyan Nagy László-verset vagy fordítást, amely megérinti. Hogy mennyire lehet frissen tartani egy közel ötven éve elhunyt költő életművét, többek között azon is múlik, hogy van-e utóélete. Ahogy Zalán Tibor fogalmaz: „A költészeti érvényesség szempontjából nincsenek letűnt korok vagy örök korszakok. Minden a maga idejében történik, annak és úgy kell történnie, ahogy a körülmények meghatározó mozgásai lehetőséget adnak a megvalósuláshoz.” Nyáron a Székelyföldi Varga Sándor Verstáborban beszélgettem a középiskolás fiatalokkal egyebek közt arról, hogy mennyire ismerik Nagy László költészetét, de az oktatásban a 20. század második feléig és a kortárs irodalomig sokszor el sem jutnak. Szerencse, ha él még a nagyszülő, aki emlékszik a nagyapámra meg pályatársaira, és még vannak könyvek a lakásban. Amíg van jó magyartanár az iskolákban, aki megtanítja a gyerekeket verset olvasni meg értelmezni, és a művek eljutnak a fiatalokhoz, addig nincs gond.

Nagy László születésének alkalmából rendez emlékestet Győrben a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér. A részletes program itt található.

SzaSzi
Fotó: Nagy Borbála Réka engedélyével