Tizennyolc éves korában Tübingenbe ment, hogy teológiai és filozófiai tanulmányokat folytasson. Az itteni egyetemen kötött barátságot a költő Friedrich Hölderlinnel és a filozófus Friedrich Wilhelm Schellinggel, később viszont ellene fordult. 1793-ban védte meg teológiai disszertációját. Húszéves korában anyagi nehézségek miatt le kellett mondania tervéről, hogy tanár legyen, ezért elvállalt egy nevelői állást Svájcban, azután Frankfurtban.

1798-ban publikálta első írását, egy fordítást a Watland (egy svájci terület) politikai viszonyairól. Hegel ehhez a röpirat fordításhoz saját megjegyzéseket is csatolt. 1800-ban Schellinggel együtt szerkesztette a Filozófia kritikai újsága (Kritisches Journal der Philosophie) című közlönyt. 1801 elején meghalt az édesapja, öröksége pedig lehetségessé tette, hogy felhagyjon nevelői állásával, és Jénába menjen. Az itteni egyetemen habilált még ebben az évben, disszertációjának címe: „De Orbis Planetarum”. 1805-ben egyetemi tanát lett.

A boldog egyetemi éveket a jénai csata megszakította. A francia győzelemmel végződött harc után láthatta Napóleont, akit „világlélek” (németül Weltseele, azaz a történelem folyamatának megtestesítője) néven titulált levelében. Egyik legjelentősebb művét, A szellem fenomenológiáját a legenda szerint a jénai csata napján, 1806. október 14-én fejezte be. Ezután a bambergi újság szerkesztését ajánlották fel neki, és ő elment Jénából, viszont Bambergben sem maradt sokáig.

1808 őszétől a nürnbergi Szent Egyed Gimnázium rektora és professzora volt. Ezután nemsokára megnősült, felesége két fiút szült neki. 1816-ban Heidelbergbe hívták meg tanárnak, egy évvel később kiadta Encyklopedie der philosophischen Wissenschaften (A filozófiai tudományok enciklopédiája) című művét, amelyben a logikát, a természetfilozófiát és a szellemfilozófiát foglalta rendszerbe.

Ez a mű oly hírnevet szerzett neki, hogy 1818-ban a berlini egyetemre hívták, amely ekkor Németország legjelentősebb felsőoktatási intézménye volt. Itt tizenhárom éven át tartott felolvasásokat, és iskolát alapított. 1821-ben adta ki A jogfilozófia alapjai című művét, amelyben az eszményi államról fejtette ki nézeteit. 1830-ban rektorrá nevezték ki.

Berlinben hatalmas tekintélyre tett szert, meghatározó volt a véleménye, hatása túlnőtt Németországon. Első nyugati filozófusként illesztette bele a keleti vallásokat és az indiai filozófiákat filozófiatörténeti és vallásfilozófiai rendszerébe. Filozófiájának korszakait azon városok határozták meg, ahol tevékenykedett, így megkülönböztetjük a berni, frankfurti, jénai, nürnbergi, heidelbergi és berlini korszakát. Művei nehéz olvasmányok, egyrészt sajátos nyelvezetük miatt, illetve nagyon sok új fogalmat vezetett be.

1831-ben az egész Európán végigsöprő kolerajárvány áldozata lett, hatvankét éves korában, november 24-én halt meg Berlinben.

Georg Wilhelm Friedrich Hegel művei és a róla szóló kötetek kölcsönözhetők a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Nagy Mária

Forrás: Wikipédia, magyarnemzet.hu, Simon Ferenc: Hegel élete és filozófiája, Attraktor, Máriabesenyő-Gödöllő 2009.