Nagyon termékeny alkotó vagy, már tavaly meghaladtad a nyolcvanadik kötetet. Ezek közül melyeket emelnéd ki mint meghatározó mérföldköveket?

A Ruminit mindenképpen. Ha nem is vele indult az írói pályám, de az első könyvem volt, ami komoly visszhangot keltett. A mai napig nagyon sokan ismerik, és egy hosszú sorozattá fejlődött, nagyobbaknak szóló részekkel kiegészülve.
A kisebbeknek íródott könyveim közül a Lengemeséket említeném, mert ez is egy nagyon komplex világgá alakult. Készült belőle két egész estés rajzfilm (2017, 2018) és tévésorozat is.
Számomra nagyon fontos az Alma, mert azzal nyitottam a felső tagozatosok és a nagyobbak felé. Nagyon szeretem az Őrzők és a Keresők című ifjúsági krimijeimet. Ez a két könyv megint egy korosztállyal feljebb céloz. Sokféle kutatómunkát kellett végezni, nekem és a könyv szerkesztőjének is, és egy nagyon izgalmas alkotói folyamatot éltem meg. Talán ezek jelentették eddig a legnagyobb szakmai kihívást számomra.

2022-ben pedig a felnőttek felé is nyitottál…

Igen, és A Möbius-akta, az eddigi egyetlen felnőtteknek szóló könyvem több szempontból is mérföldkövet jelent számomra. Egy 10 éve dédelgetett vágyamat sikerült valóra váltani vele. Alapvetően a férfi−női ügyekről, a kapcsolatokban való elakadásokról akartam regényt írni. Évekig nem találtam meg hozzá a megfelelő formát. Amikor viszont rájöttem, hogy a krimi köntösébe lehet öltöztetni az egészet, akkor hirtelen összeállt. Ez a könyv lelkileg is nagyon fontos számomra.

Miért a krimi formát találtad megfelelőnek egy olyan téma feldolgozásához, amelyben a főszereplők fájdalmas helyzete időnként lélekbe markoló? Hogyan kapcsolódik ehhez a kettősséghez a regény címe, a végtelenre utaló Möbius-akta?

A krimi forma lehetőséget adott, hogy különböző szereplők nézőpontjából világítsak rá a történésekre. Valójában nem is a krimit, hanem a krimi adta dramaturgiát tartottam alkalmasnak a téma kibontásához, mert így a szereplőim életének sarkalatos pontjai, fordulói, elakadásai mind a bűnügyi történet építőköveivé válhattak, és kiderül, hogy egy adott probléma az extremitásig túlfeszítve hová vezethet.
A címnek több jelentésrétege is van. Az egyik, a legegyszerűbb, hogy a történet egyik nagyon fontos helyszíne a Möbius-klinika nevű hely, amelyhez valamiképpen minden szereplő kapcsolódik. A másik magyarázat elvontabb: olyan férfi−női ügyekről szól a történet, amelyek az örök körforgás részét képezik. Efféle problémák mindig lesznek, amíg férfiak és nők élnek a bolygón. Harmadrészt olyan regényt szerettem volna írni, ahol a végén mindenről kiderül, hogy nem az, aminek látszott, vagyis nyomozásra hívja az olvasót, és – ha sikerült elérnem a célom – arra készteti, hogy a könyv befejezése után újraolvassa, ha nem is egészet, de a fontosabb részeket.

Tavaly Boldizsár Ildikó kapta az Alkotói Díjat, így a mesék már második éve főszereplői a Győri Könyvszalonnak. Szerinted mit adhatnak számunkra ezek a különleges történetek?

Ildikó rengeteget tud a mesék gyógyító erejéről. Én most egy kicsit másik oldalról nézve azt szeretném kihangsúlyozni, hogy miért jelentenek elképesztően sokat az otthon, családban, fejből mondott vagy olvasott történetek. Képesek meghittséget varázsolni az életünkbe, az egymásra figyelés, az odafordulás pillanatait, ami ma egy kiveszőben lévő érték. Egy jó könyv kezdete lehet egy mély beszélgetésnek, amire szintén hatalmas szükség van. A közös mesélés érzelmileg rengeteget ad, és fejleszti a gyerekek fantáziáját. Gyarapítja a szókincset, a gondolkodást, hogy tudjanak feltenni kérdéseket, hogy ki tudják fejezni a bennük kavargó érzéseket, szorongásokat. És ezek még csak a legalapvetőbb dolgok, amiket adhat a közös mesélés.

Kislányommal a Micsoda idő című könyvedet olvastuk nemrégiben. Olyan igazi belebújós mese... Elárulnál egy-két kulisszatitkot a munkamódszeredről? Hogyan teremted meg a könyveidben kibontakozó világokat?

A világok létrejöttének oka nem annyira a munkamódszeremben, inkább abban rejlik, ahogy a világot látom, érzem és gondolom. Ilyen értelemben tulajdonképpen a lelkemet írom meg. Emlékszem a gyermekkori énemre, hogy én milyen típusú történetekben éreztem jól magam. Másrészt meghatározó az anyuka-mivoltom is, hiszen nem titok, hogy nagyon sokszor a gyermekeimnek kitalált meséimből születtek a könyveim. Igaz, ma már nem nekik mesélek, mert pár hét múlva a negyedik is nagykorú lesz, de mind a mai napig elolvasnak kéziratokat, és segítenek az ötleteikkel, meglátásaikkal.
Az anyai mentalitásom egyébként abban is megnyilvánul, hogy minden egyes írásomnál elképzelem, hogy milyen érzés lesz ezt a történetet szülőként egy gyermeknek elmesélni, mi az, amit ez a mese adni tud neki.
Nemrégiben egy pályakezdő kért tőlem tanácsot egy szöveg kapcsán – nagyon jó könyvet írt –, de volt benne egy-két olyan fejezet, ami inkább csak átvezetett a következő izgalmas részhez, és nem történt benne semmi fontos. Azt mondtam neki, hogy gondoljon arra, hogy egy kisgyereknek lehet, hogy aznap ez lesz A MESE. Ezért minden fejezetbe szükséges valamit belefűzni, ami megszólítja őt.
Ez nem kulisszatitok, de jellemez, hogy az írásaimat mindig áthatja a világképem, amely szeretetalapú. Nagyon hiszek az igazságosságban, abban, hogy a dolgoknak megvan a megfelelő rendje. Iszonyúan fontos értéknek tartom a becsületességet, a felelősségvállalást, azt, hogy a barátok kiálljanak egymás mellett. És ami még nélkülözhetetlen a számomra: az a szabadság. Ezek az életem sarkalatos pontjai, és igyekszem olyan világokat építeni, amelyekben ezek szépen, harmonikusan benne vannak.

A Ruminiből, amellett, hogy sok iskolában ajánlott vagy kötelező olvasmány, színházi adaptáció is született, méghozzá nagy sikerrel. Milyen élmény színpadon látni a mesédet?

Egyrészt iszonyatosan izgalmas. Mindig van bennem egy hatalmas rácsodálkozás, hogy ez a nagyszerű előadás, amin ennyien dolgoztak, tényleg az én mesémből született… Amikor én kitalálok egy sztorit, általában egyedül vagyok a folyamatban, otthon a szobámban. Maximum a szerkesztő kapcsolódik bele az alkotói folyamatba. A színházi produkcióba viszont belekerülnek a rendező gondolatai, hozzátesznek a színészek, a zeneszerző. Továbbfejlődik, és már rég nem az, amit én papírra vetettem, hanem annak egy változata. Ilyenkor egyszerre érzek kíváncsiságot, csodálatot és eufóriát. De hozzáteszem, hogy a sok pozitív érzés mellett megjelenik a stressz is, hogy az adott előadás meg tudja-e őrizni a színvonalát, illetve estéről estére jó lesz-e, amit a színpadon látnak a nézők. Már sok tapasztalatom van ezen a téren, mert 2011-ben mutatták be az első darabomat, és azóta folyamatosan műsoron vannak a meséim.

Mit jelent számodra a Szalon-díj?

Hatalmas nagy örömet. Nagyon szeretem a díjakat, mert elismerést és visszajelzést jelentenek számomra, hogy amit csinálok, az sok embernek fontos és értékes. Nagyon boldog vagyok, és meg is vagyok hatódva.

Mi a kapcsolatod Győrhöz?

Különböző életszakaszokban kötődtem a városhoz. Voltam már tiszteletbeli győri, még középiskolásként, mert nyaranta sok időt töltöttem a gimis barátnőm családjánál. A Rába-parton volt a nagymama háza, és mi rengeteget csatangoltunk azon a környéken a barátnőmmel és az unokatesóival. Ezért Győr az egyik szívemhez legközelebb álló magyar város.
Az első férjem is győri, akivel ugyan csak nagyon rövid ideig tartott a házasságunk, de mégiscsak van egy csodálatos közös gyermekünk. Az első terhességem alatt nagyon sokszor voltam rosszul, az is előfordult, hogy elájultam. Egy alkalommal épp Győrben voltam, és egy bolt mellett annyira elgyengültem, hogy nem tudtam tartani magamat, le kellett ülnöm a földre. Sosem felejtem el, hogy az emberek azonnal kijöttek a boltból, hogy segíthetnek-e valamit. Ez az emberséges bánásmód hihetetlenül jólesett abban a kiszolgáltatott helyzetben.

Milyen műfaj jutna eszedbe, ha Győr lenne a helyszín?

Ha csakis a saját élményeimre hagyatkozom, akkor a Rába-parton játszó gyerekekről írnék mesét, akikre rátámadnak a hattyúk.

Milyen terveket érlelsz mostanában? Lesz-e következő felnőttkönyv?

A közeljövőben nem tervezek felnőtteknek szóló könyvet, novellákat viszont rendszeresen írok a számukra. De benne van a pakliban, hogy valamikor egyszer, ha majd újra lesz olyan égető mondanivalóm, mint A Möbius-akta esetében volt, elkészül valami új. Most sokkal inkább ifjúsági regényekben gondolkodom. Hasonló típusú könyvekben, mint az idén megjelent Liana. Ebben a könyvben egy igaz történetet dolgoztam fel, és nagyon büszke vagyok rá, hiszen ismét egy új területre léptem.

Mesélnél erről a könyvedről? Mert úgy érzékelem, hogy különösen fontos számodra…

A barátnőm, aki egyben a könyv kiadója is, hívta fel a figyelmem a hírre, amely a kolumbiai őserdőben 2023 tavaszán lezuhant kisrepülőgépről szólt. A gép fedélzetén három felnőtt, köztük egy indián asszony és az ő négy gyereke tartózkodott. A balesetben minden felnőtt meghalt, csak a négy gyerek maradt életben. Majd 40 napig éltek túl a dzsungelben, mire megtalálták őket. De hogyan lehettek képesek erre, amikor a legnagyobb 13 éves, a legkisebb pedig 11 hónapos volt? Ez az elképesztő történet valóban nagyon megragadott, a keresés miatt is, ami egy egyedülálló összefogást hozott a kolumbiai hadsereg és az őslakos indiánok között.
Számomra azért is borzasztóan fontos és személyes ügy ez az egész, mert jártam Kolumbiában, és az őserdőbe is eljutottam indián vezetőkkel. Tehát van tapasztalatom arról, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek az emberre, főleg a kevésbé kitaposott részeken. És itt nem csak a kígyókra, mérges pókokra, ragadozókra, betegségekre és éhezésre kell gondolni. Emellett az is tény, hogy a katonaság sokáig azért nem hatolt be mélyebben az őserdőbe, mert fennállt a kockázata, hogy belefutnak egy fegyveres gerillák által védett, illegális kokainüzembe vagy aranybányába.
A saját élmények mellett komoly kutatómunkát is végeztem. Igyekeztem valósághű maradni, miközben arra is figyeltem, hogy ez egy gyerekeknek szóló történet legyen, ami nem traumatizálja őket, hanem inkább elgondolkodtatja. Az igazságot időnként muszáj volt kiegészítenem az általam kitalált dolgokkal, amikről el tudtam képzelni, hogy akár meg is történhettek volna. Ehhez segítségül hívtam az indián népmeséket és az egyéb, indiánoktól hallott történeteket. A visszajelzésekből az derül ki, hogy bár a könyv alapvetően gyerekeknek íródott, de sok felnőtt is olvassa. Örülök, hogy egy olyan írás született, amely sokakat meg tud szólítani.

Berg Judittal a 24. Győri Könyvszalonon találkozhatunk legközelebb, 2025. november 14-én, pénteken. A teljes program hamarosan itt lesz olvasható. Berg Judit könyvei kölcsönözhetők a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Szabados Éva
Fotó: Kenéz Kíra

A fotó a jogtulajdonosa, Berg Judit engedélyével került közlésre.