Hányadik tanévét kezdi el mint a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium énektanárnője?

Ha jól számolom, a tizenharmadikat, szerencsére nem vagyok babonás. Jól emlékszem a lendületes kezdésemre egy számomra addig ismeretlen területen. Az első években voltak főtárgyas éneket tanuló növendékeim, akiket vittem versenyre, értünk el helyezéseket is. Az utóbbi időben azonban megváltozott a pedagógiai tevékenységem prioritása. Most is éneket tanítok, de elsősorban olyan, a rendszerhez tartozó fiataloknak, akik részére a más tárgyaik mellett kötelező az énektanulás. Hozzáteszem, ebben a tanévben elérkezik a nyugdíjba vonulásom időpontja…

Huszonkilenc éve hagyta el a Győri Nemzeti Színházat. Hogy érzi, emlékeznek még a színház zenei kibontakozásában aktív Illés Gabriellára?

Azt hiszem, egyre kevésbé, de hát ez az élet rendje. Az nem rossz, hogy többször szerepelhetek együtt volt kitűnő kollégámmal, Krasznai Tamással, ő azért kevésbé került ki az előadói körökből. Vannak aztán korábbi életemből olyan ismerősök, művészek, akikkel megmaradt a kapcsolat, velük nem mulasztjuk el feleleveníteni a régi szép emlékeket. Ha előadásra megyek a színházba, akár zenés, akár prózai darabra, mindig akadnak régi ismerősök, kollégák, akikkel szót válthatunk. De ha arra kíváncsi, hogy az utcán ráköszönnek-e az egykori Bánk bán előadás Melindájára, vagy a Traviata Violettájára, akkor bizony nemet kell mondanom.

Tizenkét győri évét tizenkét salzburgi követte. Azóta megszakadt a tizenkettes számhoz köthető paradigmaváltás?

Lényegében nem, mivel a konziban éppen a tizenkettedik éven vagyok túl. Most már a tanítás a fő irány az életemben, ha igénylik, azt nyugdíjasan is szeretném folytatni. Főállásom mellett hetente kétszer a Dunaszerdahelyhez közeli Alistálba is ellátogatok, az ottani művészeti iskolában is foglalkozom a fiatalokkal.

Hogyan foglalná össze tanítása legfontosabb elveit, módszertanát?

A kezdet kezdetén rendkívüli ambíciókkal, vágyakkal láttam munkához. Tehetségek most is vannak, jó látni, hogyan és hová jut el a tanítvány egészen a sikerélményig, de elsősorban az jelent örömöt, amikor a gyermek önmagához képest ér el fejlődést. Ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy megszereti a zenét, az éneklést, élete szerves részévé válik.

Meg tudja még mutatni korábbi kivételes hangbeli képességeit?

A mai napig szeretek énekelni és persze fellépni is. Utóbbi azt az érzést kelti bennem, hogy még mindig tudok örömöt és boldogságot adni a hallgatóságnak. Jólesik, amikor előadás után odajönnek gratulálni és megdicsérni, végül is a taps mellett ez inspirál arra, hogy ne hagyjam abba az éneklést.

Hogyan tekint vissza Illés Gabriella a győri színházban eltöltött tizenkét esztendejére?

Az intézmény zenei arculatának kialakulásában egy csodálatos időszaknak lehettem a részese. Operett és operai darabok egyaránt megtaláltak, szinte mindegyikben jutott számomra szerep, a Carmenben például kettő is, Micaélát és Frasquitát is énekelhettem. Előadói művészeti pályám meghatározó időszaka volt, a fiatalságomról szólt, a tanultakat kamatoztathattam utána Salzburgban is, az ottani idő legnagyobb szépségét már az utazások, a számos külföldi szereplés jelentette. Később a Teátrum nevű magánszínház előadásaiban tudtam visszatérni a hazai színpadokra. Ma a falunapok és a nyugdíjas klubok meghívásai adnak lehetőséget fellépésekre az ének tanítása mellett. És ez így kerek.

Mohay Gábor

Fotógaléria: Illés Gabriella

3 kép