Szabó Lőrinc – Szalay Lajos: Tizenkét vers – tizenkét rajz ­címmel jelent meg 1943-ban Budapesten a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R. T. jóvoltából a 64 számozott oldalas, félvászon kötésű bibliofil kötet, amelynek különlegessége, hogy „készült ezer számozott példányban, a költő és a rajzolóművész aláírásával”. A dedikáció nem tartalmaz ajánlást, sem konkrét időpontot, amely felidézne egy eseményt vagy találkozót. Szabó Lőrinc előszóként írt sorait olvasva mégis a személyes kapcsolódás élményével ajándékoz meg bennünket. Egyben több felvetődő kérdésünkre is választ kaphatunk: Ki a rajzolóművész? Hogyan kapcsolódik Szabó Lőrinchez? Milyen verseket adott közre a költő? Mi volt egyáltalán a különleges kötet célja? Kiderül például, hogy a monogramok egyezése puszta véletlen, azt viszont homály fedi, hogy a könyvtár példányában miért nem szerepel számozás.

„Célunk az volt, hogy közös munkánk új, szép könyvet adjon a szép magyar könyvek barátainak kezébe” ‒ írja az előszóban a költő, ami 1943-ban bizonyára nem volt kis dolog. A versekről szólva annyit tudhat meg az olvasó, hogy „munkásságom több korszakát képviselik, s az ismert darabok közt olyan is akad, amely könyvben eddig nem jelent meg”, ugyanakkor figyelembe veszi a rajzolóművész szempontjait is, akinek rajzai „önálló munkák”, „független változatok egy-egy közös témáról, egy-egy közös élményről; néha mindössze a hangulati alapot kívánják körvonalazni, sőt csak egy-egy motívumot ragadnak ki és nagyítanak fel. Mindenesetre az összhang, az igazság és a megértés vágya sóvárog mozdulataikból, s vers és rajz alatt seholsem pusztán a monogramjaink azonosak.”

A két művész között alig egy évtizednyi korkülönbség van a költő javára, aki a legnagyobb tisztelettel szól az alkotótársáról. Szalay Lajost ma már a XX. századi rajzművészet, grafika megújítójaként tiszteljük. Munkásságát már saját korában világszerte elismerték, Pablo Picasso például úgy nyilatkozott róla: „Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.”

Szalay Lajos 1946-ban Párizsba utazott, majd rövidesen Argentínába emigrált, a tucumáni egyetemen, később a Buenos Aires-i képzőművészeti főiskolán tanított. Grafikusként hamar nagy hírnévre tett szert, több rajzalbuma is megjelent, és azt írták róla, hogy az argentin rajzművészetnek két korszaka van: a Szalay előtti és a Szalay utáni. A külföldön élő művésznek csak később, 1972-ben volt az első önálló kiállítása idehaza. Ezt követően sűrűsödtek látogatásai, míg 1988-ban végleg hazaköltözött Miskolcra, amelynek 1993-ban díszpolgára lett. A lexikonok hosszan sorolják hazai és külföldi elismeréseit, melyektől most tekintsünk el, hiszen 1943-ban még csak egy szárnypróbálgató fiatal tehetségként tartották számon.

A Tizenkét vers – tizenkét rajz ­méretes, 25x34 cm-es kötet, amelyben önálló oldalon szerepelnek a rajzok. Szabó Lőrinc a Gépek és A szörnyeteg városa grafikus parafrázisát érezte magához legközelebb állónak, jómagam pedig örömmel fedeztem fel a szívemnek oly kedves Lóci óriás lesz című jól ismert versét és hozzá egy nagyon kifejező vonalrajzot. Szívet melengető párosítás! Mindezek után a tintával bejegyzett aláírásokra tekinteni és arra gondolni, hogy a két művész ‒ hacsak egy percre is ‒ kezébe vette a könyvet, egy megnyíló időkapu fantasztikus érzését kínálta.

SzaSzi

Forrás: wikipedia

A cikksorozat korábbi része:
1. rész: Szeretettel: Radnóti Miklós