A bori munkaszolgálatra 1943-ban és 1944-ben elvitt, összesen mintegy 6000 zsidó munkaszolgálatos 1944 szeptemberében indult vissza Magyarországra. Az ún. első lépcső kb. 3000 főt számláló csoportja szeptember 17-én kelt útra a Bor melletti „Berlin” lágerből, és valamikor október 20. és 28. között érkezett meg Szentkirályszabadjára. Néhány napos itt-tartózkodás után valamikor október 30. és november 2. között indultak el gyalogmenetben Hegyeshalom felé. A kb. 1500 főt számláló bori csoport az éjszakákat vélhetően Gyulafirátóton, Zircen, Veszprémvarsányban, Pannonhalmán (Győrszentmártonban), Ménfőcsanakon, Öttevényen és Mosonmagyaróváron töltötte. A legyengült, megvert és mozgásképtelen munkaszolgálatosokat a gyalogmenet végén haladó lovas szekerekre rakták. A Tálas András hadapródőrmester vezette, összesen ötfős bori katonai keretkülönítmény a lovas kocsin lévőket a Győr melletti Abda község határában, a Rábca folyó bal partján kivégezte.

A kivégzett 22 (23) bori zsidó munkaszolgálatos exhumálására és agnoszkálására valamikor 1946. június 5. és június 23. között került sor. Az időpontját azért nem tudjuk pontosan meghatározni, mert az eredeti abdai exhumálási jegyzőkönyvnek nyoma veszett, mielőtt még nyilvánosságra kerülhetett volna. Az exhumált testeket a Győr-szigeti izraelita temetőben temették el ideiglenesen 1946. június 25-én.

Az Uj Élet 1946. augusztus 1-i számában, a 14. oldalon kérték, hogy „Jelentkezzenek az Abdán meggyilkolt munkaszolgálatosok hozzátartozói”. A 12. sorszámnál Radnóti Miklós neve olvasható. Radnóti Miklósné, Ortutay Gyula, Baróti Dezső és Tolnai Gábor 1946. augusztus 12-én szállították Radnóti földi maradványait Győrből Budapestre. Felesége, Gyarmati Fanni 1946. augusztus 19-én kelt naplóbejegyzésében részletesen beszámolt a győri útról és a nap eseményeiről:

„Rekkenő, pokoli hőség volt. (…) Amikor megérkeztünk első utunk (…) a zsidó hitközség volt. Persze azzal fogadtak, hogy el kell intézni először a fizetési formaságokat, és elénk tettek egy 610 forintos számlát. (…) Aztán (…) ki a tisztiorvoshoz [Ruppenthál Miklós] (…) bemondom a bizonyítvány kiállításához szükséges adatokat (…) Aztán kimegyünk végre a temetőbe. Mindjárt a kapu mellett hevenyészett friss sírok, egyik kiásva. Ott kapjuk készen, lezárva a gyalulatlan faládát (…) Ragaszkodom, hogy kinyissák. (…) pirosas ruhafoszlányok, valami sáros töltetű, töredezett mellkas, szétesett koponyacsontok. (…) Felismerhetetlenül sáros minden, egyetlen erős, sárgás lábszárcsont, és mellette turistabakancsok megduzzadva, nyilván a földbéli nedvességtől, rothadástól. Egy Biblia foszlánya, Máté evangéliumánál nyitva, és egy fekete bőrtárca. A fiúk ‒ érzem inkább, mintsem látom ‒ visszahőkölnek mellőlem, eltávolodnak. Erős rothadásos, sajtos szag csap ki az egészből. Csöppet sem izgat. Annál inkább az, hogy a piros pulóverfoszlányok nem ismerősek (…) De egyáltalán, ő ez biztosan? Így szerintem semmi nem árulja el. A drága fej, a szőkeség mind-mind egyetlen sárkupac csak (…) újra lezárul a láda fedele. Erősködnek, hogy kizárt dolog a tévedés. Az exhumálásnál a legnagyobb gonddal helyezték a testeket kettesével a ládákba, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, számozták őket, és ennek alapján emelték ki most is. (…) elmehetünk ama Lusztig rőfösüzletbe, ahol az exhumáltak holmiját őrzik. Elővesz egy nagy csomagot, amiben számozás szerint vannak különrakva a holtaknál találtak. Iszonyú erős bűze van a csomagnak is. (…) Elmegyünk Abdára is, ahol kihantolták. A gátőr [Hujber Kálmán] (...) Elmeséli, hogy 44. november elején történt, mert ő 12-én bevonult, és ez még annakelőtte volt, hogy egy szekér kanyarodott a kis ösvényre, ami tele volt emberekkel, úgy látta, hogy nagy részük agyon volt verve, a szekér oldalán vér csöpögött ki. Aztán őt elparancsolták a közelből. Egy SS katona elállta az utat, tilos volt arra menni. Aztán hallotta, hogy felszólítottak négy embert, álljanak ki (…) Azokkal bevitették a többit a legsűrűbb akácos bozótba, és azokkal megásatták a gödröt. Aztán már nem látott a távolból semmit, csak hatvan lövést hallott. (…) Nyilván több golyót szántak rájuk. Alig voltak elföldelve, mint mondja, csak úgy septiben hányták rájuk a földet, és a fű tele volt vérrel és agyvelődarabokkal. ‒ Aztán ő jelentette az esetet, mint elbeszéli, mikor visszakerült, meg az egész környék is tudott róla, hogy egy SS katona meg talán négy magyar katona csinálta ezt. (…) De hát senki sem firtatta, rendőrségi akta nem lett (…) Fehér hajó étterembe odajött egy Orbán [Miklós] százados nevű rendőrtiszt is, aki az ügyben most a nyomozást végzi. Elhozta a pontos exhumálási jegyzőkönyveket, rekonstruált rajzokat, hol érte őket a lövés. Pontos leírással a megtalálás állapotában. Azt nem értettem, hogy Miklóson szürke steppelt kabátot és kötött nadrágot emlegetnek. Ez nem az ő ruházata, de hát kicserélődhetett (…) Viszont a fogazatleírás az övé. (…) A tarkólövés állítólag azonnal halálos, és ezeket két mellkasi lövés kivételével ez érte. Amellett széttépi a koponyát, azért nem marad egyben. (…) Hazafelé indultunk végre (…) összetörve érkeztem haza. (…) Azonnal hozzáfogtam kinyitni a kis csomagocskát (…) képek, az én utolsó levelezőlapjaim, amiket még Vácra írtam, voltak benne, aztán egy szerb feliratú notesz, benne az ő ragyogóan tiszta, biztos, gyönyörű írásával ajánlás az elején, annak, aki megtalálja, hogy juttassa el Ortutay Gyulához. Magyarul, németül, szerbül, angolul, franciául. Aztán a versek, hol elmosódva, hol olvashatóan, azok, amiket a Szalay Sanyi hozott, és néhol variációkkal, és még öt másik. Köztük a Gyökér című (…) és négy kisebb volt Razglednica címmel. (…) A szoba tele lett ezzel a síri szaggal. A papírok között az én fényképem is, a magyar állampolgársági írás, születési bizonyítvány, levlapjaim. A noteszben két fénykép: anyja képe, az én kilencéves kori képem a Levél a hitveshez vers mellett (…) Ezt vitte magával talizmánnak drága egyetlen Szentségem, és semmi nem használt, semmi se segített.”

Radnóti Miklós harmadik temetésére pár nap múlva, 1946. augusztus 14-én került sor a budapesti Kerepesi temetőben (ma Fiumei úti Nemzeti Sírkert). Győrben nagy tisztelet övezi a költő művészetét, akiről 1959-ben iskolát neveztek el, 1968-ban Alexovics László szobrot készített. 1970-ben megalakították a Radnóti Emlékbizottságot, a kortárs költészet szolgálatát vállalva magukra. Szigetben az új lakótelepet 1956-ban kezdték építeni, 1958. november l-jétől folyamatosan adták át a nyolcszáz új lakást. Az utcát 1960-ban nevezték el a költőről. A 22-es számú házon emléktábla emlékezik meg a költőről, felirata: „Radnóti Miklós / 1909‒1944 / a magyar antifasiszta költészet / legkiválóbb képviselője / Abda mellett gyilkolták meg.”

A folyóirat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből származik, a Dunántúli Szabad Nép 1946. augusztus 13-i lapszáma megtekinthető és letölthető a Digitális Könyvtárból.

Bartha Annamária
Fotó: Bartha Annamária

Felhasznált irodalom:
Csapody Tamás: Abdai exhumálási jegyzőkönyvek FORRÁS: IRODALOM‒MŰVÉSZET‒TUDOMÁNY 43:(1) (2011) 61‒71. o.
Orbánné Horváth Márta, Galambos Krisztina, Szabó Béla: Győri képeskönyv. Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, 2021. 350. o.
Radnóti Miklós: Bori notesz (A notesz hasonmás kiadása, a kísérőtanulmány Ortutay Gyula munkája) Magyar Helikon Kiadó, Budapest, 1974. o.
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935‒1946. II. kötet 1941‒1946. Jaffa Kiadó, Budapest, 2014. 499‒503. o.
Dunántúli Szabad Nép, 1946. augusztus 13. 3. o.