1700 éves római bor

1867-ben, egy i. sz. 4. századi római sír ásatása során két szarkofágot fedeztek fel. Az egyikben egy férfi, a másikban egy nő holttestének maradványai voltak. Mindkét szarkofágban palackokat találtak, egy forrás szerint egy római legionárius és a felesége sírjára bukkanhattak. Az egyik üvegben csodálatos módon még folyékony állapotban őrződött meg a bor, amely valószínűleg a többi palackban is lehetett. A tudósok szerint ez a legrégebbi, legeredetibb formájában megőrzött szőlőbor (körülbelül 1700 éves), amely ma a Pfalz Történeti Múzeum borászati múzeumában látható. A római hagyományok szerint a nemes italt az elhunytak égi útjához szánták útravalóul.

A borkészítés legkorábbinak tartott bizonyítékai

Korábban az Irán északnyugati részén talált 7000 éves kerámiák jelentették a borászat első tudományosan elfogadott argumentumait. Mára azonban a Tbiliszi (Grúzia fővárosa) déli részén talált, körülbelül 8000 éves kerámiatöredékeket tartják a szőlőbor-készítés legkorábbi bizonyítékának. A bormaradványokat tartalmazó agyagedényeken szőlőfürtök és egy táncoló férfi ábrázolása is látható. A legújabb leleteket a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban tették közzé.

A hagyományok, amelyek a sírban talált borhoz és az agyagedényekhez kapcsolódnak, más kultúrákban is fellelhetők, és még mélyebb gyökerekig nyúlnak vissza.

Egyiptom – a bor és az újjászületés titka

Az ókori Egyiptomban a bort alapvető fontosságúnak tartották a méltó túlvilági élethez. Vallási jelentősége volt a liturgiákban, és a Piramisszövegek szerint a temetési áldozatok között is szerepelt. A fáraó isteneknek bemutatott boráldozatát gyakran ábrázolták az egyiptomi templomok falán. A bor jótékony hatásait az istenekre és istennőkre vezették vissza; azt mondták, hogy e különleges ital nem más, mint az „isteni kiáradása” (Poo, 162–63. o.). A görög író, Diodorus Siculus szerint az egyiptomiak úgy tartották, hogy Ozirisz tanította meg nekik a borkészítést (Bib. Hist. I.15.8). A Piramisszövegekben úgy utaltak az istenre, mint aki „A bor ura az áradáskor” – a szőlőszüret egybeesett a Nílus áradásával.

A bor elkészítése a hagyományos európai módszerhez hasonlít, tehát valószínűleg tőlük örököltük ezt a tudást. A leszedett szőlőt egy nagy kádba öntötték, amit egy csapat éneklő férfi taposott. A kádat leárnyékolták. A lé egy csövön keresztül tudott kifolyni, amit egy agyagkorsóban, ún. amforában gyűjtöttek össze. (Ez a tárolási módszer kezdi újra reneszánszát élni, főleg az organikus, biodinamikus és natúrborok készítői között.) Az amfora vége kúpos volt, ezért állványra kellett állítani. A teli edényeket nyitva hagyták, vagy csak lazán fedték be, hogy megindulhasson az erjedés. A meleg klíma valószínűleg elegendő is volt ehhez, de feltehetőleg a napra helyezték a korsókat, hogy elősegítsék a folyamatot. A korsók belsejét gyantaszerű anyaggal kenték ki, hogy megakadályozzák a bor elpárolgását. Az amforát szőlőlevéllel fedték le, majd ennek a tetejére agyag és szalma keverékét tapasztották. Némelyik dugóba szándékosan egy pici lyukat fúrtak, valószínűleg azért, hogy az erjedés során keletkező széndioxid eltávozhasson. Általában címkékkel is ellátták az amforákat, melyeken feltüntették a bor típusát és évjáratát.

Tutankhamon híres sírkamrájában Howard Carter brit régész három – különböző típusú borokat tartalmazó – amforát talált, amelyeket a külső szentély és a fal között a keleti, a nyugati és a déli oldalon helyeztek el. Ezenfelül a raktárhelyiségben további korsók is voltak. A spanyol egyiptológus Guasch Jané úgy véli, hogy a sírkamrában elhelyezett bor a Napisten mindennapi újjászületéséhez kapcsolódik, ezáltal az egyiptomi hagyomány szerint a fáraó túlvilági újjászületését is segíthette.

A bor és az ember különleges kapcsolatát legközelebb az ókori görög kultúra segítségével fejtegethetjük majd tovább. Addig a Reményik Sándor sorai (Egy lélek állt) által ébresztett kérdéseket ajánlom útravalóul:

„Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,
 
A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!”

A témában jó szívvel ajánljuk a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből Szigethy Gábor Egy korty magyar bor című kötetét, amelyről itt írtunk részletesebben.

Szabados Éva

Forrás: Hamvas Béla: A bor filozófiája, Wikipédia, nat.museum-digital.de, sciencedirect.com, mythologymatters.wordpress.com, bor.hu, arcanum.com

A kép a Canva alkalmazásból származik.