Molnár Krisztina Rita íráskurzusai tapasztalatai alapján hitelesen mutatja be azt az ösvényt, amely egy-egy művész vagy történet vagy kifejezési forma megismerésén keresztül továbblépési lehetőséget adhat a mélyebb és őszintébb önreflexió felé. Szavakat keresünk, magánmitológiát teremtünk vagy épp a koanok rejtélyes gondolati kacskaringóin keresztül lelünk új, meglepő nézőpontokra. Ha merünk tollat és papírt ragadva kísérletezni, követve a szerző finom irányítását, megtapasztalhatjuk, hogy az írás hogyan vezethet önmagunk felfedezéséhez, magasabb, szélesebb perspektívából szemléléséhez, és így egy jobb, kiegyensúlyozottabb lelkiállapot eléréséhez.

„Nem az a lényeg, hogy íróvá válj, hanem hogy észrevedd a világ apró csodáit, és megőrizd magadban azokat.”

Ízelítő az egyik gyakorlatból:

Mire figyelünk? ‒ a másra figyelés művészete

Tapasztaltuk már, hogy egy lényegtelennek tűnő részlet valamiért teljesen magához ragadta a figyelmünket?

Miután a szerző megoszt egy szülők számára felkavaró, de legalábbis érzelmileg kimozdító cirkuszi történetet, arra biztat, hogy mi is idézzünk fel egy hasonló helyzetet, és írjuk le, minél részletesebben és pontosabban (lehetőleg kézírással – mert, mint megtudhatjuk, az agykutatók szerint bizonyos kapcsolódások csak ily módon tudnak létrejönni az agy különböző területei között, ami az emlékezet működéséhez viszont szükséges).

A gyakorlat egyik kulcspontja fókuszváltásunk tudatosítása. A következő lépésben pedig meg is fejthetjük, hogy vajon milyen okból váltottunk a lényegesnek tűnő központi elemről egy elsőre periférikusnak számító motívumra. Mintha visszafejtenénk egy csak magunk számára készülő belső film elkészítésének folyamatát, az időben visszafelé lépkedve, és egyszerre állva a kamera mögött, majd pedig helyet foglalva a rendező és végül a forgatókönyvíró székében.

Ha jól sikerül a visszapörgetés, akár olyan mások számára is izgalmas és tanulságos írás születhet belőle, mint Molnár Krisztina Rita Cirkuszmese című alkotása.

Talán kicsit hasonló lehetett az a belső út is, amelyen a szerző eljutott az Ilyen kék virágok című könyv megírásához, megállva, lecsendesedve, lelkében munkálkodva, önmagából két kézzel adva, és esszenciális segítséget nyújtva minden saját útját és lépéseit kereső olvasónak.

Fülszöveg: „A könyv írásgyakorlatainak origója többnyire egy érdekes műalkotás, néha egy-egy természeti jelenség. Egy elgondolkodtató festmény vagy graffiti, egy szokatlan film, egy talán jól ismert vagy soha nem olvasott vers. A műalkotásokkal megismerkedni ‒ az első fontos lépés az önmegismerő alkotás útján. Aztán belőlük kiindulva, segítségükkel már megtéve egy gondolatkört, elmerülve egy hangulatban létrehozhatjuk a saját szövegeinket. A gyakorlatok megírása nem tesz íróvá ‒ de még az is megtörténhet, hogy hozzásegít az írásban való tehetség felismeréséhez. Szándékom ezekkel a játéknak, komolyabb elmerülésnek is tekinthető íráskísérletekkel mégis inkább az volt, hogy aki szeretne, felfedezhessen magában valamit, aminek addig nem volt tudatában. Mert nem találta meg a szavakat, csak a gyomrában a feszítő érzést, vagy a torkában a gombócot, amit valami bizonytalan és ismeretlen gondolat vagy szorongás okozott.”

Molnár Krisztina Rita Ilyen kék virágok ‒ személyiségfejlesztő írásgyakorlatok című kötete kölcsönözhető a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Szabados Éva