Márai Sándor kulcsfontosságúnak tartotta az írók szerepét a nemzet szempontjából. Úgy gondolta, hogy felelőssége van az értékek, a nyelv megőrzésében. De ha a társadalommal szembeni feladatában ellehetetlenítik, az írónak fel kell tennie a kérdést, hogy mindezt eltűri-e, maradhat-e abban az országban, ahol nem írhat szabadon?

Az egyre fullasztóbb „légkör” miatt (kiállva a polgári értékek mellett, a jobboldalt és a baloldal szélsőséges megnyilvánulásait egyaránt nyíltan elítélte) 1948-ban emigrált Magyarországról. Előbb Svájcban, Olaszországban, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Naplójegyzeteiből kiderül, hogy valójában sehol sem talált otthonra. Az emigrációból próbált tenni a nemzet ébresztéséért, miközben Magyarországon műveit következetesen kiiktatták az irodalmi életből.

Munkáinak hazai kiadása az 1980-as években már lehetővé válhatott volna, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, addig nem járul hozzá a publikáláshoz. Életműsorozatának újrakiadása végül halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal ismerték el.

Miért választotta hivatásként az írást?

Mert „felfedeztem, hogy az írás mágia. Mi a mágia? Hát igézet, varázslat. Keverék szóból, álomból, érzésből, bűvös jegyek egyvelege, melynek visszaható ereje van az életre, éppen úgy, ahogy az életnek szóalkotó ereje is van.” (Mágia ‒ részlet)

Mit gondol a szerelemről?

„Az élet, kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet. Ez nagyon ritka az emberek között. Te menekülsz ez emberek elől, mert azt hiszed, más dolgod van a világban. Én keresem ezt a teljességet, mert tudom, hogy semmiféle más dolgom nincs a világban.” (Vendégjáték Bolzanóban ‒ részlet)

Hogyan élte meg az emigráció éveit az Egyesült Államokban?

„Ülök a padon, nézem az eget.
A Central Park nem a Margitsziget.
Milyen szép az élet, – kapok, amit kérek.
Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.
Micsoda házak és micsoda utak!
Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?
Micsoda nép! – az iramot bírják.
Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?
Izzik a levegő, a Nap ragyog.
Szent Isten! – hol vagyok?”

(Hol vagyok?)

Mit gondol a hazaszeretetről?

„A haza végzet, személyesen is. Nem fontos, ’szereted’-e, vagy sem. Egyek vagytok.”

Hogyan dolgozta fel 56-ot?

„MENNYBŐL AZ ANGYAL ‒ MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

...

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
‒ a gyermek, a szamár, a pásztor ‒
Az álomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik ‒
mennyből az angyal.”

(Mennyből az angyal – részlet, a teljes vers itt olvasható)

Mi a legfontosabb tapasztalata, amit megosztana a következő generációkkal?

„Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell,
az egészre. Ki vagyok? Mit akarok?
Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?
Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel?
Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?...
És felelni az egészre: hol tartok?
Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből,
vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket?
Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell.
Várják a választ, a csend nagy, drámai.
De ilyenkor megtudod és észreveszed,
hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni.”

(Ég és föld ‒ részlet)

Hogyan látja ily messziről visszatekintve az életet?

„És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
...
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.”

(Ajándék ‒ részlet)

Mit gondol Isten és ember kapcsolatáról?

„Minden Istenben van. És mindenkiben Isten van. Spinozának igaza volt.” (1988. július 24.)

„A nap égette, könny felmarta orcám,
Szél cserzett, és én tudtam: ez az út.
Hozzá vezet az ösvény, s végre hozzám,
S ki nagyon fáradt, végül hazajut.
Minden lépés ezt mondta: majd a végén
Túlhaladsz az értelem bús sövényén,
S az út értelmét végül is megérted:
Így tudta meg, hogy elérted.”

(Tizennyolc)

Szabados Éva

Forrás: pim.hu, oswaldg.web.elte.hu, verspatika.wordpress.com, felvidek.ma, lira.hu, cultura.hu, Wikipédia, libri.hu, gyoriszalon.hu 1, gyoriszalon.hu 2

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: „Amikor énekelnek a szavak…” ‒ a versterápiáról
2. rész: Egységben a természettel és önmagunkkal
3. rész: „Merj a mellkasodba belenézni”
4. rész: Poézis kamaszoknak – a belső képek ereje
5. rész: „A jelen alakja és illata”
6. rész: Tudatos jelenlét és költészet
7. rész: Képzeletbeli születésnapi interjú a 120 éves József Attilával
8. rész: „Én elfogyhatok már. De ő nem.” ‒ Anyák napja Várnai Zsenivel, Szabó T. Annával és József Attilával