A szerzőt, Torma Attilát, a nyugdíjas, ám máig aktív középiskolai tanárt, idegenvezetőt, helytörténészt nem kell bemutatni a Győr város története iránt érdeklődőknek. Született már könyve a város I. és II. világháborús eseményeiről, Győr vármegye 1849 és 1950 közötti főispánjairól, Nádorváros és Jancsifalu történetéről. 2018-ban a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér kiadásában jelent meg az 1850 és 1950 közötti turizmusról és vendéglátásról, illetve az ezeket kiszolgáló győri szállodákról, vendéglőkről, kávéházakról, de a kevésbé rangos üzletekről is (borkimérések, kifőzdék stb.) írt munkája. 2024-ben pedig ennek folytatása, ahol az 1945 és a rendszerváltás közötti időszakot vizsgálja, de egyes esetekben a 2000-es évekig folytatja a történetet. A jelen hiánypótló kiadványban Győr 1850 és 1867 közti időszakát tanulmányozta, amely fehér foltnak számít.

A kötetbemutató első kérdésére, hogy miért választotta ezt a korszakot, illetve milyen forrásadottságok jellemzik ezt az időszakot, Torma Attila elmondta: a város történetének 1850–1867 közti tizenhét évét elég hézagosan kutatta eddig a helytörténeti irodalom. Bár Tóth László, Bay Ferenc és Sári István munkájuk során érintették a témát, de nem született átfogó, leíró jellegű történeti munka. Emiatt látott neki a munkának, amelyben igyekezett nemcsak a történelmi eseményekről, politika és társadalomtörténetről írni, hanem az emberek mindennapjairól, az ekkor született épületekről is.

A kiadvány a Küzdelmes korszak és virágzó kereskedelem címet kapta, amely utal arra, hogy az elnyomó, bürokratikus rendszer ellenére a város gazdasága hatalmas növekedésnek indult. De vajon maga a település és az emberek hogyan tudtak alkalmazkodni ehhez? A korszakról a passzív ellenállás jut a többség eszébe, ami azonban nem azt jelenti, hogy az emberek csendben elvonulnak, hanem egy küzdelmes időszakot, amikor nagyon bölcsen alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. A börtönbüntetések, a folyamatos megfigyelés időszakában a reformokat akarók valóban csendben meghúzódtak, sokan emigrációba kényszerültek, de amint lehetőségük nyílt, vitáztak, bölcs kompromisszumokat értek el, ami végül elvezetett a kiegyezéshez. A magyar álláspont sem volt egységes a jövővel kapcsolatban, alapvetően két nagy párt létezett; az egyik Ausztriával együtt képzelte el a jövőt, a másik önálló Magyarországot szeretett volna, az áprilisi törvények szellemében.

A korszak fontos politikai szereplőiről szólva Torma Attila elmondta, hogy a szabadelvű, liberális értelmiséget üldözték, bebörtönözték, többeket emigrációba kényszerítettek, néhányan vissza sem tértek. Sokan közülük jelentős sikereket értek el az emigráció idején, mint például Szeremley Miklós, aki Nikola Liebként látta meg a napvilágot Győrben. A honvédségbe lépve ezredesként harcolt Komáromban. Ő vezette a vár bankjegynyomdáját. Világos után emigrált, és Londonban kidolgozott egy módszert a régi épületek köveinek konzerválására. Restaurálta a londoni Parlamentet és a Szent Pál székesegyházat. A nevét viselő cég ma is létezik. A kiegyezés után hazatért. Keller Gyula pedig Szardínia szigetén lett bányaigazgató. Sokan keresték a lehetőséget a hazatérésre, ami 1851-től megadatott, hisz egyre többen részesültek kegyelemben. A legtöbben 1854-ben, Ferenc József és Erzsébet esküvője kapcsán. A vagyonelkobzás szerencsére nem érintette a családjaikat (csak a magánvagyont), így a családtagok folytathatták korábbi életüket. A papság tagjai közül is többen – akár fegyveresen is – vettek részt a harcokban, amiért börtönbüntetést kaptak. Bebörtönzésük nem vetett jó fényt a hatalomra, így kegyelemmel ők is hamarabb szabadulhattak. Czuczor Gergely 4 év helyett 11 hónapot, Rómer Flóris 8 év helyett 4 évet töltött börtönben. Balogh Kornél konzervatív képviselő kipróbált politikus volt, már az 1843/44-es országgyűlésen is szerepelt küldöttként. Ennek ellenére számos politikai ellenlábasának segített a szabadságharc leverése után.

Torma Atilla a kötetében feldolgozott 17 évet hat korszakra különítette el. Az első a katonai kormányzás ideje 1849 júniusától 1850 decemberéig, amikor a résztvevők üldözése, bebörtönzése, vagyonelkobzása, kényszersorozása és kivégzése zajlik. (Szerencsére sokan felkerültek a komáromi listára, és így végül megmenekültek.) A második korszak a provizórium időszaka 1851 januárjától 1853 áprilisáig, amikor a magyar alkotmányt hatályon kívül helyezték, és az „olmützi alkotmány” szerint kormányozták az országot. Magyarország minden hatósági, valamint a szabad döntés jogát is elvesztette, Győr pedig a szabad királyi városi címmel járó jogokat. Bevezették a német nyelv kötelező használatát, amit nagyon kevesen tudtak.

1853 áprilisától tartott a harmadik, definitív, rendeletekkel irányított igazgatás időszaka, egészen 1860 októberéig. Viszonylagosan javult a helyzet, mert a gazdaságot működtetni kellett. 24 tanácsnok irányította a várost, akiket nem választottak, hanem a városban össze kellett írni 72 prominens személyt, akik közül a lojalitásuk alapján döntött a kormányzat 24 személy mellett. Győrnek egyébként volt egy saját Bach-korszaka, ugyanis egy ideig a nezsideri járásból származó Bach Fábián volt a város polgármestere, akit nehéz természete miatt nem szerettek a városban, de a gazdaság jelentősen fejlődött az irányítása alatt, a gabonakereskedelem világkorát élte. A bástyákat ledöntötték, számos magtár épült a városban, kikötőket alakítottak ki, a kereskedelem szempontjából fontos utcákat lekövezték. Ennek ellenére Győr lakossága nem tudta megkedvelni, próbálták ellehetetleníteni a munkáját: naponta zargatták különféle apró-cseprő, jelentéktelen ügyekkel, végül pedig leváltották. A birodalmon belül egyre gyengült a hatalom, ami miatt a korrupció és az anarchia növekedett, a közbiztonság pedig csökkent. Ezzel párhuzamosan a liberális értelmiség megerősödött, tárgyalásokat kezdeményeztek, hogy visszatérjünk az 1848-as állapotokhoz.

1860 és 1861 között tartott a negyedik korszak, a visszatérés az alkotmányossághoz. 1860-ban megcsillant a remény, hogy egy felújított magyar alkotmány lépjen életbe, amelynek a megalkotása ugyan nem alakult fényesen, viszont építő vita bontakozott ki. Megyei választásokat tartottak, azonban az 1848/49-es szerepvállalásuk miatt elítélt személyeket is megszavaztak, így bejutottak volna a parlamentbe. Az adókat is több helyen szándékosan visszatartották. A kormányzat ezt nem engedhette, visszavonta a korábbi enyhítéseket, és életbe lépett a februári pátens, amely deklarálta, hogy nem megengedett az adóvisszatartás, és elítélt személy nem politizálhat. Az országgyűlés nem szavazta meg az újoncozást, Győr városa viszont apró, de szellemes kompromisszummal élt: összeszedett 38 hontalant a városban, és őket küldték el bevonulni.

Az ötödik korszak a második provizórium, amely 1861 és 1867 között zajlott. Az ellenállás mindenhol érzékelhető volt. A tisztek ugyan bejártak dolgozni, de igyekeztek a lehető legkevesebb feladatot megcsinálni. Az ellátásra szorulókat ugyan ellátták, de ennél többet nem. Ez a rendszer sokáig nem volt tartható, a kormányt ért külső és belső csapások kiegyezésre sarkalltak, amelyet a győriek egy része sem támogatott, Xántus János például ellenezte, de a többség belátta a szükségszerűségét. A hatodik korszak pedig a kiegyezés.

Borbély Tamás a beszélgetést ezután a virágzó kereskedelemre terelte: „Sokan tudják, hogy Győrt „kalmárvárosként” emlegették a kortársak. Röviden vázolnád, milyen tényezők befolyásolták a gazdasági növekedést?” 1831-től már megindultak a gőzhajó járatok is a Bécs‒Győr közötti szakaszon, bár a Gönyű előtti elégtelen vízmélység ekkor is akadályozta a hajózást ‒ mondta el Torma Attila. „A gabonát lóvontatással, burcsellákon szállították a városig, a hajók ugyanis csak eddig tudták elhozni a gabonát, a kikötőkben lepakolták, és magtárakban helyezték el, megvárva a legjobb árat, csak akkor adták aztán el. Győr tehát ebben az értelemben nem közvetítői kereskedelmet folytatott, mert 147 magtárat építettek fel, ahol tárolták a gabonát, ezt pedig tekinthetjük hozzáadott értéknek, mint ahogy azt is, hogy a legnagyobb haszonnal adták el, a megfelelő pillanatban. A magtárak megépítése sem volt olcsó, ráadásul hetente kétszer át kellett lapátolni az árut, nehogy megpenészedjen. A mai Aradi vértanúk útját Magtár utcának nevezték ekkor.”

A gabonakereskedelem virágkora az 1850-es évekre volt tehető. 1850-től ‒ a vámuniónak köszönhetően ‒ ugyanis vámmentesen szállíthatták a terményt nyugatra, így Győrben összpontosult a nyugatra irányuló gabonaszállítás, és ez a hely volt egyben a kiviteli gabonakereskedelem fő piaca is. E tekintetben háttérbe szorította még a fővárost is, amely inkább a behozatali áruk kereskedelmében jeleskedett. Évi 6 millió vámmázsa áru érkezett a városba. Győr gabonakereskedelmének volumene ‒ a lehetőségek jó kihasználásával ‒ megelőzte Pest városát is, és az országban az első helyre került. Ehhez kellettek a helyi gabonakereskedők, a város hozzáállása, a kikötőnek az állandó jellegű fejlesztése, a piacok fejlesztése. A sikerhez szükség volt arra, hogy a város befogadó legyen, és a helyiek aktivitását erősítendő Győrbe jöjjenek a délvidéki és a pesti kereskedők is. Hihetetlenül intenzívvé vált ez az ágazat, abszolút a fejlődés jellemezte a győri országos vásárokat. Ehhez járult hozzá a közlekedésben végbement forradalom.

A gőzhajók elterjedése, a vasútvonal 1855-ös kiépülése eredményezte, hogy hajóval olcsóbban, vonattal gyorsabban szállították a gabonát. Ebben a fejlődésben nagy lehetőség rejlett, és a város, valamint a kereskedelem humán résztvevői jól használták ki a potenciált. Tulajdonképpen a geopolitikai adottságok miatt állt be a megtorpanás. A főváros jobban fejlődött, Pest-Buda viszonyai kedvezőbbek voltak ahhoz, hogy a gabonát az ottani Duna-parton felállított malmok segítségével megőröljék, vagyis nagyobb hozzáadott értéket tudtak elérni. „Malmok építésére is lett volna lehetőség, ha elegendő víz állt volna rendelkezésünkre. Furán hangzik a három folyó városában a vízhiányra hivatkozni, de itt, Győrött a folyópartjainkat teljes egészében kihasználtuk, a három folyó belvárosi szakaszát elfoglalta a hajókikötő. Egyszerűen nem lehetett már oda malmot építeni. A városon kívül felépítendő malmokhoz pedig hiányzott a közút és a vasút.” Tulajdonképpen ezzel tudta a főváros visszavenni a vezető szerepet. Ha a vasútvonalak kiépülése felől nézzük, Pest-Buda azért is került kedvezőbb helyzetbe, mert a kormányzat úgy fejlesztette a vasútvonalakat, hogy azokkal Bécs rovására Pest kerüljön jobb helyzetbe, és ne Bécs fölözze le a hasznot. Szükségszerű volt tehát a hazai gazdaság szempontjából. A gabonakereskedelem mellett pedig a sertéskereskedelem is fontos szegmensnek számított. A ma újabb reneszánszát élő mangalica sertés volt a fő árucikk, a makkon nevelt jószágot lábon hajtották fel a Bakonyból. Az osztrák forrásokban gyapjas állatnak nevezték ez a fajtát.

Végezetül Torma Attila – Borbély Tamás kérésére – a korszak emberi oldaláról, illetve az építészeti hagyatékról mondta el a megjelent érdeklődőknek, hogy a városban sok munkás kézre volt szükség, és egészen különleges foglalkozásokkal is találkozhatunk. Ilyen például a csapóasszony. A gabonát ugyanis sok esetben a padlástérben tartották, ahonnan egy csúszdán keresztül került a zsákokba egy csapóajtón keresztül. A zsákoknak a mázsálásnál pontosan 50 kg-nak kellett lennie: ha kevesebb volt, hozzá kellett tenni, ha több, ki kellett lapátolni, ami időveszteséggel járt. A sokéves gyakorlat során a hölgyek egy része szert tett arra a képességre, hogy pontosan 50 kg-nál csapta rá a reteszt a csúszdára, őket hívták csapóasszonyoknak. Nagy becsben tartották őket, a falusiakat szombatonként vonattal vitték haza. A korabeli foglalkozások tovább élnek az utcanevekben, de az építészetünkben is számos jelentős épület származott a korszakból, mint a ma levéltárként működő régi városháza, a megyeháza, a Fehér és Arany Bárány Szálloda vagy a Korona Szálló.

Torma Attila Küzdelmes korszak és virágzó kereskedelem – Győr társadalma 1850‒1867 között című kötete a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér kiadványaként jelenleg a Központi Könyvtárban (Herman O. u. 22., a Vásárcsarnok mellett) és a Kisfaludy Károly Könyvtárban (Baross G. u. 4., Belváros) kapható (a részletek itt találhatók).

Bartha Annamária
Fotók: Márné Tóth Krisztina