Elveszett vasútvonalak
Polonyi Viktor építészmérnök és térségfejlesztő szakember vezetésével izgalmas időutazásra indultak az érdeklődők 2025. június 14-én a 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok keretében Győrben, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának Muzeális gyűjteményében. A szerző maga mutatta be Elveszett vasútvonalak című könyvét, amelyben a Közép- és Nyugat-Dunántúl felhagyott vonalait látogatta sorra.
Polonyi Viktor építészmérnök, a közösségi közlekedéshez kötődő közlekedésépítészeti, urbanisztikai, arculati, stratégiai tervezési és kiadványtervezési munkákon dolgozott korábban. A vasúttörténettel a diplomamunkájához folytatott kutatásai során került közelebbi kapcsolatba. A kötet elkészítéséhez újabb inspirációt 2021-ben kapott, amikor a magyar vasút 175 éves jubileumára a MÁV Rail Tours Kft. grafikai pályázatot írt ki egy nemzetközi kocsi felmatricázásához. Az építészmérnök pályamunkáját ezúttal is nagy elismeréssel fogadták, az általa tervezett kocsi a mai napig járja az országot.
A Nyugat- és Közép-Dunántúl régióinak felhagyott vagy szünetelő utasforgalmú vasútvonalait bemutató hiánypótló kötete a helyiérdekű vasutak hőskoráig repíti vissza az olvasót. Gazdagon illusztrálva – 350 fénykép, köztük drónfotók, térképek, táblázatok segítségével – idézi fel az elfeledett vasútvonalakat és mutatja be a jelenlegi állapotot.
Célja nem titkolt: méltó emléket állítani az egykor korszerű és nagy megbecsülésnek örvendő vasúti közlekedésnek, megismertetni a helyiérdekű vasutak történetein keresztül az egykori hálózat jelentőségét, annak mai lenyomatát, ránk maradt hagyatékát és következményét. A fiatal mérnök ezen túl a mellékvonalak fejlesztési lehetőségeit is szívügyének tekinti. Kötete másfél év kutatómunka és helyszínbejárás eredményeképpen született. Felkeresve az ország többi régióját, összesen négy könyv megjelentetését tervezi.
A könyv I. fejezete a trianoni határmódosulásoknak áldozatul esett vasútvonalak történetét írja le. Ahogy az új határvonal meghúzásra került, a szóban forgó vonalak devalválódtak, egy idő után pedig meg is szűntek. A II. tematikai egység az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció következtében megszüntetett vonalakat taglalja, III. témaköre a bányavasutak sorsát boncolja a Dorogi szénmedencétől a Móri-árok térségén keresztül az Ajkai szénmedencéig bezárólag. A IV. fejezet a 2007-es vonalbezárások, míg az V. fejezet a 2009-es vonalbezárások korszakáról ad hű képet.
A gyakran elhanyagolt helyszíneket Viktor kerékpárral kereste fel.
Az egyes vasútvonalak születése kapcsán például megtudhatjuk, milyen politikai, gazdasági és egyéb előzmények játszottak szerepet az adott település kiválasztásánál. Az egykori felvételeken láthatjuk, hogyan néztek ki a vasúti létesítmények fénykorukban, ezzel szemben jelenleg fellelhető maradványaikat és állapotukat is. A vasúti létesítmények egykori és mostani funkcióját, műszaki jellemzőit táblázat foglalja össze. Számos közlekedési örökség műemlék, valódi egyedülálló építészeti csoda, a szerző erre is szeretné ráirányítani a figyelmet.
Polonyi Viktor alapos tényfeltáró munkája nyomán kirajzolódnak veszteségeink, a fiatal mérnök azonban ennél fontosabbnak tartja, hogy feltegye a kérdést: megmaradt értékek hogyan élhetnek tovább, van-e mód a jövőbeni hasznosulásukra? A szerző Elveszett vasútvonalak című kötetének saját közösségi oldalt is létrehozott, ahol többet is megtudhatnak az érdeklődők.
SzaSzi
Fotók: Vas Balázs