Nagy László a 20. század magyar, sőt európai költészetének is egyik meghatározó költője. Társadalomelemző, a diktatúra ellen lázadó, a népi kultúra elemeit Bartók zenéjéhez hasonlóan integráló költészetével, művészeti esszéivel, valamint a teljes világirodalomra kiterjedő műfordításaival a magyar irodalomban olyan értéktömböt teremtett, amely ma is ott lélegzik utódaiban és a világirodalom rokon törekvéseiben.

Prof. dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a konferencia szervezője bevezetőjében arra a kultúrtörténetben már sokszorosan igazolt tapasztalatra hívta fel a figyelmet, hogy egy-egy kiemelkedő alkotó – mint az egyetemes művészetben Leonardo da Vinci, Federico García Lorca vagy Rabindranáth Tagore, a magyarban pedig Kassák Lajos, Bartók Béla vagy Makovecz Imre példája is mutatja – nem csupán a maga elsődlegesen választott, az alapnak tekintett művészeti ágában hozott létre nagyszerű műveket, hanem más művészeti ágakat is eredményesen művelt. Kreatív és hosszan tartó hatást gyakorolt továbbá a művészet más területeire, sőt átfogóbb kulturális vagy társadalmi folyamatokra is.

A konferencián elhangzott, a legkülönfélébb ágazatokban született műalkotásokkal illusztrált előadások Nagy Lászlónak a zene-, a képző-, a fotó-, a film-, az építő-, a népművészettel – benne a bolgár inspirációkkal – való kapcsolatáról, a más művészetekre és alkotóira gyakorolt s ma is tartó ösztönző erejéről, továbbá a határokon túli magyarság identitástudatára és művészi megszólalásaira tett hatásáról lényegfelmutató módon szemléltették azt a máig eleven szellemi kisugárzást, amelyet Nagy László művei és cselekedetei adtak a magyar kultúrának.

Ez az alkotói teljesítmény túlmutat önmaga csupán irodalmi értékén. Olyan poétikai magatartást és morális színvonalat tükröz, amely több más művészeti kifejezésformához kapcsolódva jelentősen befolyásolta a költői létet körbefogó történelmi kor és az utána következő idő magyar értelmiségének társadalmi, politikai és művészeti orientációit is. Életműve segítette a megmaradást, az önbecsülést, sőt, a túlélést is.

Jánosi Zoltán bevezető előadása után a felkért előadók először Nagy László verseinek zenei vonatkozásait taglalták. A 20. század második felének magyar zeneszerzői – különösen a 60-as évektől – egyre keresték az a cappella kórusművek zenei kifejezőeszközeinek megújítási lehetőségét. Az útkeresésnek ebben az időszakában kórusszerzőink gyakran fordultak a kortárs magyar költők verseihez új inspirációért. Nagy László versei az 1970-es évekig ritkán kerültek zeneszerzőink látókörébe; a fordulat akkor következett be, amikor Kocsár Miklós nőikari műve, az Ó, havas erdő némasága sikere berobbant a magyar kóruséletbe. Pályája során vissza-visszatért kedves költőjéhez, összesen 24 versét formálta kórusművé.

Nagy László verseinek a 20. századi magyar kórusművészet megújulásában betöltött szerepéről Ordasi Péter karnagy, nyugalmazott főiskolai tanár tarott előadást. Majd Windhager Ákos eszmetörténész következett: Jönnek a harangok értem címmel beszélt Nagy László-verseinek feldolgozásáról Soproni József III. szimfóniájában.

Szepessy Béla István grafikusművész, egyetemi tanár Vonalak közt bujdosó címmel Nagy László képzőművészeti örökségét tárta a hallgatóság elé. A költő képzőművészeti hagyatéka korai halála ellenére is jelentős, különösen a grafika területén. Ő mint az Élet és Irodalom képszerkesztője állandó és szoros kapcsolatban állt a műfaj szinte minden alkotójával, a már befutott mesterek (Kass János, Würtz ádám, Reich Károly, Kondor Béla) mellett a szárnyaikat bontogató fiatalokkal is, mint például Gyulai Líviusz, Lenkei zoltán, Rékassy Csaba. Hatása a mai kor művészetében is megmutatkozik, jelen van.

Sulyok Miklós művészettörténész Rossz pörök című előadásában Nagy Lászlónak az úgynevezett Tulipán-vitában betöltött szerepét értelmezte, kitérve a költő építészetben vallott nézeteire, a népművészet és a modern művészetek összefüggéseire, az organikus építészet törekvéseire is. Móser Zoltán tanár, fotóművész az 1977-ben készült saját képei segítségével idézte fel a költő és testvére, Ágh István iszkázi gyerekkorát; az elhagyott szülői házat, a Somló vidékét, a letűnt falusi világot, életformát. Hol vannak a galambház lakói? – adta költői kérdését címéül előadásának.

Tóth Klára filmesztéta archív felvételek által idézte meg a költő alakját, mely felvételek közül egyik legjelentősebb a Magyar Televízió által, az ötvenedik születésnapra készített riportfilm: Nagy lászló költővel Kormos István beszélget. Deák-Sárosi László filmesztéta, költő előadásában a Hószakadás című filmet elemezte. Nagy László a Hószakadással kapcsolatos pozitív és részben attól eltérő észrevételeit először naplóbejegyzésként írta meg, prózakölteményhez közeli stílusban. Ezt később átdolgozta verssé, Hószakadás a szívre címmel, és ez lett a hattyúdala: 1978. január 21-én, kilenc nappal a halála előtt jelent meg az Élet és Irodalomban.

Arató György Nagy László bulgáriai kapcsolatainak (1944‒1976) jelentőségéről beszélt. A költő műfordítói teljesítményének jelentős részét – csaknem nyolcszáz oldalnyi népköltészet-fordításának mintegy felét – a bolgár népköltészet adta, számos bolgár alkotó (Botev, Javorov, Szminrnenszki, Debeljanov, Dalcsev) műveit ültette anyanyelvére. Az előadások sorát Vári Fábián László költő zárta. A cédrusember fénye – a határokon túl címmel beszélt Nagy László alakjáról, verseinek tükrében, kiemelve a számára kedves versét, a Gyümölcsoltó című költeményt.

Az előadásokat, értekezéseket Lukács Sándor színművész, valamint Sebő Ferenc előadóművész és Soós Réka népdalénekes műsora színesítette.

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, melynek munkatársai részt vettek a konferencián, szintén készül a költő 100. születési évfordulójának megünneplésére: 2025. szeptember 11-én tartjuk jubileumi Nagy László-estünket a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében, melynek díszvendége a költő unokája, Nagy Borbála Réka lesz.

SB
Fotók: Faggyas László

Fotógaléria: ''Szólítlak hattyú'' ‒ 100 éve született Nagy László ‒ Konferencia a Pesti Vigadóban

Faggyas László fotói

14 kép