Június 21. – A jóga világnapja

Nagy Mária írása

joga-szabadteren

A jóga – amelynek nemzetközi napját június 21-én ünnepeljük – és az egészséges életmód szorosan összefügg, mivel nemcsak a testünket, hanem a lelki egészségünket is támogatja. A jóga gyakorlása javítja a testtartást, növeli a rugalmasságot, csökkenti a stresszt, hatással van az alvásra és segíti az emésztést. Emellett erősíti az immunrendszert, javítja a szív- és érrendszer működését és csökkenti a gyulladásokat.

A jóga eredete az ókori Indiába nyúlik vissza. Az első írásos feljegyzéseket a Kr. e. 1000. és 600. közötti időből származnak. Filozófia és életforma is egyben. Sokak szerint egy önismereti út, hogy még jobban megismerjük önmagunkat. A jógának Indiában kilenc különböző filozófiai iskolája van, amelyek sok szempontból különböznek, de mindegyik rendszer alapját a rendszeres gyakorlás adja.

A jóga a test és a lélek, a gondolat és a cselekvés, az önkorlátozás és a kiteljesedés egységét, az ember és a természet közti harmóniát fejezi ki” – mondta Narendra Modi, India miniszterelnöke, amikor előterjesztette a jóga világnapjának elképzelését az ENSZ felé. Szerette volna felhívni a figyelmet a jóga népszerűségére, így 2014 szeptemberében New Yorkban, az ENSZ közgyűlése előtt tartott, klímaváltozásról szóló beszédében szólt arról, hogy a megoldás az ember életmódjában, értékrendjében, felfogásában bekövetkező változáson múlik, és a jóga valójában pont erről szól. A jóga nem sport vagy tornagyakorlat, hanem az ember élethez való hozzáállásának a megváltoztatásáról szól.

nemzetkozi-joga-nap

A javaslatot 2014. december első felében fogadták el a globális egészség, a harmónia és a béke érdekében, az ENSZ 193 tagjának támogatásával. A jóga napját június 21-re az ENSZ Közgyűlésének elnöke, Sam Kutes tűzte ki. A nemzetközi nap célja, hogy felhívja a világ figyelmét a jóga gyakorlásának számos előnyére.

Az első világnapon két Guinness-világrekordot is felállítottak: a legnagyobb csoportos jóga lett, amelyen 35.985 ember, illetve 84 nemzetiség vett részt rajta. 2015-ben, a nemzetközi jóga nap alkalmából az Indiai Takarékbank 10 rúpia értékű emlékérmét bocsátott forgalomba. A nemzetközi jóga napnak minden évben saját témája van.

Külön érdekessége a napnak, hogy egybeesik a nyári napfordulóval is: ez az év leghosszabb nappala, amely spirituális és energetikai szempontból is kiemelt jelentőségű a jógafilozófiában. A világnap alkalmából világszerte szabadtéri jógaórákat, ingyenes bemutatókat és meditációs eseményeket tartanak.

Nagy Mária

Forrás: flexity.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2025.06.21