„Határon túli magyarnak lenni nem kis megpróbáltatás” ‒ jelentette ki a beszélgetést vezető dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész, aki mindenekelőtt elmesélte annak a Magyar Napló Kiadó által megjelentett könyvsorozatnak a történetét, amelybe Bence Lajos kötete huszadikként illeszkedik a sorba. A Rádiusz Könyvek azzal a céllal jött létre, hogy Trianon 100 évének irodalmi emlékezetét az elszakított országrészek szerzőin keresztül megőrizhessék.

A jövőre 70. életévét betöltő Bence Lajos szlovéniai magyar költő, tanulmányíró, publicista, pedagógus és szerkesztő, aki az ottani, immáron nagyjából 5000 főre zsugorodó magyarság kulturális szerveződését is évtizedek óta aktívan és tettlegesen a szívén viseli. „Maga az anyanyelv volt az, amely megtartotta ezt a közösséget” ‒ mesélte a ma Lendván élő Bence Lajos, megjegyezve, hogy a szlovének pozitív diszkriminációs politikájának is köszönhetően nem volt annyira mostoha a helyzetük.

Bence Lajos Göntérházán született 1956-ban, parasztcsaládban. Fémipari technikumot végzett, majd 1981-ben az ELTE-n szerzett magyartanári oklevelet, később bölcsészdoktori fokozatot nyert irodalomtudományból. Tanított középiskolában, tanársegédként a maribori egyetemen, nemzetiségi tévéműsort vezetett, rádióban tevékenykedett, a Népújság főszerkesztője volt, valamint a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet igazgatója – igazi „mindenese” az ottani magyar kultúrának, ahogyan Jánosi Zoltán méltatta a vendéget.

A József Attila-díjjal, valamint nemzetközi irodalmi elismerésként Balassi Bálint emlékkarddal is kitüntetett szerző életművének része a szlovéniai magyar költők örökségének „felkarolása” is, hiszen róluk szóló monográfiák (pl. Vlaj Lajos) és tanulmányok is fűződnek a nevéhez, ma pedig már Bence Lajos tekinthető az ottani magyar költészet zászlóshajójának. Hazájaként a Muravidék megszakítatlanul él verseiben, ahol az évtizedek során elszenvedett változások közepette is „stabil” tudott maradni hitében az a költészet, amely a szülőföld szeretetére, a nagy egyéniségek megbecsülésére és a „hazatalálásra” építette fel kontúros vonulatát.

„Te úgy tudsz írni róla, mint ahogyan Radnóti írt Magyarországról a Nem tudhatom soraiban” ‒ jelentette ki Jánosi Zoltán muravidéki elköteleződéséről, mire Bence Lajos elmondta, külön erőt ad neki, hogy a mai fiatalság prózai és lírai alkotásain is látja ugyanazt a ragaszkodást ehhez a földhöz, mint amely a sajátja is. „Mehetnének, ahova akarnak, de ebben a közegben és ebben a nyelvben érzik otthon magukat” ‒ nem kevéssé köszönhetően annak az otthonteremtő erőnek, amit Bence Lajosnak hívnak.

Az Itthon vagyok, hazatértem címmel kapcsolatban – amely első hazánkban megjelent kötete – ő maga szívesebben adja azt az értelmezést, hogy végre Magyarországra térhetett haza, 40 év verses termésével. Az előző 5-6 könyvéből szerkesztett, költészete színe-javát képviselő válogatás líráját a kisebbségi lét, a vajdasági avantgárd, a népies hagyományok, a formanyelv és a klasszikus újítók hatásai egyaránt jellemzik – mindezekről pedig néhány rövid felolvasás erejéig a kötetbemutató közönsége is meggyőződhetett.

Szilvási Krisztián
Fotók: F. Sipos Bea