Johann Hari: Elveszett kapcsolatok
Kinek ne lenne depressziós, szorongó ismerőse, családtagja? Ki ne került volna maga is hullámvölgybe? Mit lehet ezzel a problémával kezdeni? Mennyiben nyújthatnak megoldást az „önsegítő” könyvek? Johann Hari Elveszett kapcsolatok című könyve A szorongás és a depresszió valódi okai és meghökkentő gyógymódjai nyomába eredt.
A kötet hátoldali ajánlószövege alapján akár hatásvadász sikerkönyvre is számíthatnánk, a címoldali „nemzetközi bestseller” felirat sem túl biztató, legalábbis ennek már nem dől be mindenki. A baráti ajánlás viszont számomra kötelező, így „fejest ugrottam” a témába. A szerző maga is megjárta a depresszió kilátástalanul kusza és sötét bugyrait, 13 évig hitt az antidepresszánsok kínálta megoldásban, de rá kellett jönnie, hogy ezzel nemcsak nagyon sok időt pazarolt el az életéből, de a probléma sem oldódott meg, hiszen éppen a depresszió működését, eredetét, természetét nem értette meg, amely – és ez már világos – a kezeléséhez elengedhetetlen. Na, éppen ettől hiteles ez a könyv, hogy az író „kívülről és belülről” is jól ismeri a problémát! Ráadásul a díjnyertes újságíró szinte krimiszerű oknyomozásba kezdett, beutazta a világot, eltérő kultúrákban, különféle társadalmakban kutatta, milyen okok rejlenek a globális szinten is egyre nagyobb méreteket öltő depresszió és szorongás jelensége mögött.
A feltárt összefüggések rávilágítanak: mindaz, amit eddig erről a problémáról tudtunk, nem fedi a valóságot. Az Elveszett kapcsolatok szerzője pedig válaszokat, megoldásokat, gyógymódokat akar!
A gyógyszeripar megpróbálja elhitetni velünk, hogy létezik megoldás, de csak odáig jut, hogy a baj a fejünkben, a gondolatainkban van. Jobb, ha tudjuk, a depresszió és a szorongás életmódunkból, életvitelünkből táplálkozik, tünet csupán, amely rámutat arra, hogy valami nincs rendben az életünkben, és változtatnunk kell. Ez a könyv alaptétele is: mi van, ha ezek a mentális betegségek nem rendellenességek, hanem valójában a világra adott természetes reakciók? Ezért ne gondoljunk magunkra valamilyen elromlott biorobotként! A szerző segít felismerni a depresszió és a szorongás sokkoló természetét, de a lehetséges megoldásokat is számba veszi. Bámulatos mennyiségű szakirodalmat olvasott át, elképesztő alapossággal vizsgálódott, kérdéseket tett fel, válaszokat keresett, rengeteg szakemberrel konzultált a világ minden tájáról. Egy rendkívül nyitott önismereti utat járhatunk végig az íróval, az utazásba és a kutatásba pedig minket, olvasókat is bevon, ezért egyetlen sora sem unalmas.
Bőséges jegyzetapparátussal is megtámogatja a feltárt eredményeket, és szimpatikus módon kéri, hogy „próbáld ugyanazzal a szkepszissel szemlélni, ahogyan én tálalom őket. Rugdald meg a bizonyítékot. Figyeld meg, hogy elég szilárd-e. Mindnyájunk számára túl magas a tét ahhoz, hogy ezt itt most félreértsük.” Mindez azért is fontos, mert a nagyközönségnek soha nem magyarázták el a kutatások eredményeit, lényegét, a pszichiáterek pedig megelégedtek annyival, hogy az általuk felírt antidepresszánsok ideig-óráig valóban hozhatnak enyhülést. De vajon ki járt utána a valódi okoknak? Vajon ki kínál valódi megoldásokat?
Johann Hari érintettként úgy döntött, megpróbálja megtalálni a probléma gyökerét és orvosolni azt. A kötet ennek a hihetetlen mértékű kutatómunkának az eredménye, mindez olyan nyelven, amelyet bárki megérthet. Hozzá kell tenni, hogy statisztikák szerint a fejlett világban a depresszió lett a munkahelyi hiányzások egyik vezető oka, az antidepresszánsok fogyasztása pedig meredeken emelkedik. Johann Hari nem tér ki pszichológiai módszerekre, ezt nem is ígéri, és nem arra biztat, hogy mindig mindent önerőből oldjunk meg, csupán ahhoz segít, hogy szembenézzünk egy nagyon is valós problémával, amelyben segítséget kell kérni. A világsiker jogos!
A kötet a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér polcain is megtalálható.
SzaSzi