Az előadásnak szomorú aktualitást ad, hogy ősztől átmenetileg szünetel a lelkipásztorképzés a Brenner János Hittudományi Főiskola Papnevelő Intézetében. A hírt 2025. április 9-én dr. Reisner Ferenc rektor jelentette be, a döntést a jelentkező kispapok alacsony száma indokolja. Így a papnevelés történetének 1000, intézményes történetének 400 éve zárul le − remélhetőleg csak − átmenetileg, az előadás tehát egyben egyfajta „nekrológ” is. A döntés csak a papnevelést érinti, a hittudományi főiskola a világi hallgatók számára változatlanul kínálja képzéseit, mint például a hittanár-nevelőtanár, a katekéta-lelkipásztori munkatárs és a kántor szakokat.

A Papnevelő Intézetet 1627-ben Dallos Miklós győri püspök alapította, ám mivel Győr püspöki székhely volt, a püspökség létrejöttétől bizonyosan volt papnevelés is. Az 1001-es alapítás nem bizonyítható, de 1009-ben már biztosan létezett, mert a pécsi püspökség alapítólevelét itt állították ki. A püspökség feladata volt az igehirdetés mellett az oktatás megszervezése. A városban működött székeskáptalan is, ez a világi papokból álló testület segítette a püspök munkáját. A kanonokokból felépülő testület pontos alapítási éve nem ismert, de bizonyosan I. (Szent) István alapította. A káptalani jelvényen az 1033-as évszám szerepel (a festmény alján, római számmal: MXXXIII).

Az általuk működtetett káptalani, vagy más néven székesegyházi iskola feladatai közé tartozott a későbbi papok oktatása és nevelése is. Az iskolában a latin nyelv és liturgia elsajátítása mellett figyeltek a jelöltek alkalmasságára is, hiszen mind lelki, mind szellemi téren meg kellett felelniük. A döntést a püspök hozta meg a jelöltek felszenteléséről. (Fontos volt a megfelelő papok kiválasztása, hiszen egy szerényebb szellemi képességű jelölt még lehetett kiváló lelki vezető, míg egy kiválóan tanuló, de egy lelki alkalmassággal nem rendelkező pap komoly károkat okozhatott a közösségekben.) A káptalani iskola a székesegyház déli oldalán, a korábbi Hotel Konferencia helyén lehetett, közel 500 évig.

Az intézményes papi képzés szükségességéről a reformáció után, az 1545 és 1563 között (a leghosszabb ideig) zajló trienti (trentói) zsinat döntött. Előírták, hogy minden egyházmegyében legyen kifejezetten papnevelő intézet. Ebben az időben jött létre az első egyetem is hazánkban. Bár a középkorban több kísérlet is történt, végül egy egyetem sem maradt fenn huzamosabb ideig, a magyar diákok kénytelenek voltak külföldi intézményekben tanulni. Pázmány Péter 1635-ben hozta létre Nagyszombatban az egyetemet. A helyszín kiválasztásában a török fenyegetettség komoly szerepet játszott, a későbbiekben tervezték, hogy Budára költözik majd. Jogutódja az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem csak a nevét vette fel.

Győrött Dallos Miklós győri püspök (1623‒1639) érdeme volt a papnevelő megalapítása. 1626-ban az ő hívására érkeztek jezsuiták a városba, s bár már ez évben szándékában állt beindítani a képzést, az végül csak 1627-ben történt meg. Az intézmény legnagyobb ellenzője egyébként a káptalan volt, hiszen a jezsuita iskola sokkal korszerűbbnek számított az övéknél. A szerzetesek sok esetben amúgy is képzettebbek voltak a világi papoknál. A cölibátus valójában szintén ide vezethető vissza, és nem az egyházi vagyonra és hasonlókra, ahogyan sokan gondolják. A bencésektől induló cluny reform nem csak a renden belül hatott, hiszen a püspököket és bíborosokat sok esetben a megreformált szerzetesek közül választották. Közvetítésükkel terjedt a kultúra, a gregorián zene és a könyvek meghonosodtak a rend falain kívül is. A világi papságot (akik akkor még házasodhattak) összehasonlították a szerzetesi közösségben élő papokkal, és a mérleg az ő javukra dőlt el. A trienti (trentói) zsinat hatására az egyház is megújult. A régi szerzetesrendeket megreformálták, és új rendek jöttek létre különböző feladatok ellátására. A jezsuiták élen jártak a műveltség terén, így szívesen bízták rájuk a papok képzését. A szemináriumi lét egyébként sokban hasonlít a kolostori élethez: közösen étkeznek, közös programokon vesznek részt, régen közösen is aludtak. Kérdés, hogy akkor és a modern időkben is hasznos-e, hiszen a képzés végeztével önállóan kell helytállniuk egy közösség élén. Dallos Miklós 12 fő elhelyezésére alkalmas szeminárium létesítésére vásárolt épületet, és végrendeletében 25 ezer rajnai forintos alapítványt tett az iskola céljaira, de a felajánlott pénzt II. Ferdinánd inkább a zsoldok kifizetésére fordította. A szeminárium épülete egy idő után kicsinek bizonyult, így Dávid Pál elhunyt veszprémi püspök győri házát, mely a káptalanra szállt, használták az oktatás céljaira.

Altabak János kanonok a Bécsi kapuval szemben lévő sarokházát ajánlotta fel a papneveléshez, de a püspök az épületet aztán más célokra használta fel. Végül Széchényi György püspök 1684-ben tett, 25 ezer rajnai forintos alapítványa oldotta meg az Egyházmegyei Szeminárium építését. Ebből készült el a mai „öreg szeminárium” épülete, melyet Sinzendorff Fülöp püspök 1732-ben bővíttetett még egy szinttel. A ráépítés statikailag nem volt a legjobb megoldás, az 1763-as komáromi földrengés megrongálta az épületet. Zichy Ferenc püspök építette újra az intézményt, melyet egyúttal ki is bővítettek: 60 növendék és 3 nevelő befogadására lett alkalmas, 3 nagy hálóterem, konyha és étkező is helyet kapott benne.

1773-ban a pápa feloszlatta a jezsuita rendet, és bár Mária Terézia nem értett egyet ezzel az intézkedéssel, kénytelen volt a birodalmában is feloszlatni a rendet. 1777-ben pedig létrejött a szombathelyi egyházmegye, melynek „köszönhetően” a győri egyházmegye területének jó része mellett a vagyonának egy részét is elvesztette, beleértve a szeminárium vagyonának harmadát.

II. József császár bezáratta az egyházmegyei szemináriumokat, és három országos szemináriumot hozott létre Pozsonyban, Egerben és Zágrábban. Utóbbi kettőt később összevonták egy pesti központú szemináriumban. A Győrött tanuló papnövendékek Pozsonyban folytatták tanulmányaikat. Csökkentették a teológiai és dogmatikai órák számát, valamint a képzés idejét 3 évre és egy év gyakorlatra. A közhiedelemmel ellentétben az uralkodó nem gyűlölte az egyházat, sőt egyenesen csodálta, hogy képes eljutni a legkisebb településekig is. Az egyházban egy hasznos eszközt látott, amely képes fegyelmező, csillapító erőként fellépni, és az állam szócsöve lehet. Racionalizálni akarta, részletes szabályzatokat készített, és próbálta elérni, hogy az utolsó faluban is legyen pap, ezért a feloszlatott szerzetesrendek tagjait ide igyekezett elhelyezni. Tízéves uralkodását követően halálos ágyán rendeletei jó részét visszavonta. A szerzetesrendek bizonyos feltételek mellett újra működhettek, és 1790 után a győri papnevelés is folytatódott, bár a szeminárium épülete jelentős felújításra szorult, illetve újfent szűknek bizonyult. 1809-ben, a napóleoni haború idején a szeminárium sok kárt szenvedett, a katonaság elfoglalta, és kaszárnyának használta az intézményt. A kápolnát mészárszéknek, a betegszobákat a mészárosok lakhelyeként használták. 1848-ban Lukács Sándor kormánybiztos lefoglalta a szemináriumot, és másfél évig katonai szolgálatban is maradt.

A győri Kisszeminárium 1940 körül

Simor János püspök 1857-ben a Széchenyi téren álló, úgynevezett „Apáturház”-ban kisszemináriumot létesített. Ide jártak azok a növendékek, akik fiatalon, már a középiskolai tanulmányaik során a papi hivatás mellett döntöttek. Őket kvázi kispapként kezelték, de a felvételük előtt még le kellett tenniük a szükséges vizsgákat. Zalka János püspök 1870-ben megvásárolta a szemináriummal szomszédos Stadler-házat, és új épületszárnnyal bővítette, illetve egyúttal számos fejlesztést is eszközöltek, de a helyhiányt ez is csak részben tudta enyhíteni.

Végül a helyzetet Széchenyi Miklós győri püspök (1901‒1911) oldotta meg azzal, hogy 1910-ben új szemináriumot épített. Nem ez volt az első ilyen munkája, ugyanis 1898-ban őt nevezték ki a bécsi Pázmáneum rektorává. Kormányzói működésének idején megépítette a Pázmány-intézet új épületét, később pedig, mikor nagyváradi püspökké nevezték ki, ott szemináriumot tervezett építeni, de az első világháború megakadályozta.

A győri szeminárium építését már ide kerülésétől tervezte, az adománygyűjtés mellett magánvagyonából is támogatta az építkezést. 1908-ban sikerült megvásárolnia a Püspökvár és a káptalandombi bástyafal mellett húzódó területet. A helyszín közel sem volt ideális, de a másik oldalon a kanonokok istállói álltak, így oda nem lehetett építkezni. Az árteres terület sok gondot okozott, ráadásul a lakószobák az északi frontra kerültek, és így meglehetősen kitettek voltak a hidegnek és a szélnek. Széchenyi Miklós püspök először Ziegler Győzőt, a bécsi Pázmáneum új épületének tervezőjét kérte fel a szeminárium tervezésére. Az elkészült tervezet túl grandiózus és drága lett volna, s mivel Ziegler Győző közben elhunyt, végül Aigner Sándor építész átdolgozta az eredeti elképzeléseket. E tervek alapján a Hlatky-Schlichter Lajos helyi kőműves vállalkozás végezte el a több mint száz növendék befogadására alkalmas, négyemeletes épület kivitelezését. Az építkezés gyors tempóban haladt, 1909. július 1-jén kezdték el, és 1910 augusztusára el is készült. Szeptemberben már itt indulhatott az új tanév.

A győri püspöki papnevelde az 1930-as években

Az épület nagyon modernnek számított: villanyvilágítás, vezetékes víz, központi fűtés, fűtött fürdőszobák és különszobák szolgálták a növendékek kényelmét. A cellarendszernek köszönhetően a kisszeminárium és szeminárium hallgatói elkülönültek egymástól, külön is imádkoztak, ezért található két kápolna is az intézményben. Csak az étkezések zajlottak közösen, a többi program külön történt.

A győri püspöki papnevelde 1941 előtt

Elvben az új szeminárium hallgatója lett volna a püspök közeli rokona, Apor Vilmos is, de egy napot sem töltött városunkban, mert Innsbruckba küldték tanulni. Később a nagyváradi egyházmegye papja lett, hogy aztán sorsát beteljesítve győri püspökként vértanúhalált halljon.

A történelem viharai nem kímélték az egyházmegyét sem, a trianoni döntés értelmében területének jelentős részét, 99 plébániát a burgenlandi részeken elcsatolták. A két világháború után viszonylag békés időszak következett. A II. világháborút követően azonban az államhatalom igyekezett teljesen ellenőrzése alá vonni az egyházat. Lehallgatásokkal és besúgókkal próbálták kiszűrni a „zavaró” elemeket, és magukhoz lojális előjárókat juttatni a megfelelő székekbe. Bár ez sem mindig sikerült, 1955-ben például egy kalocsai egyházmegyéből származó rektor került a szemináriumba, az állam megbízható embere, aki iszákos volt és alkalmatlan az intézmény vezetésére. 1956-ban megszökött, és Rómában bűnbánatot gyakorolt, vezekelt. Az 1956-os eseményekről ő számolt be az Örök Városban. A hazai hatóságok meg akarták büntetni pálfordulásáért, elrabolni, hogy bebörtönözzék vagy kivégezzék, de megneszelte a veszélyt, és egészen Ausztráliáig menekült.

A kommunizmus alatt csökkent a papnak készülők száma, részben ennek is köszönhető, hogy 1952-től Győrben folytatták tanulmányaikat a szombathelyi, a pécsi, majd 1965-től a veszprémi egyházmegyei papnövendékek is. A papok és az egyház társadalmi megbecsültsége csökkent, az egyházról csak negatív hangnemben nyilatkoztak, megfigyelések és fizikai erőszak sem volt ritka a hívőkkel szemben. Sokan megalkudtak a rendszerrel, ami szintén nem tett jót az egyház hitelességének. Ennek ellenére az 1950-es években sok volt a pap, nem is mindenkinek tudtak önálló plébániát adni, közülük, aki kicsit értett a zenéhez, az káplánként szolgált vagy hitoktatónak állt. Ez azért lehetett így, mert a nevelés hatása egy generációval később jelentkezik, másrészt megfigyelhető volt a kiállás az egyházért, a hitért a rendszerrel szemben, ami a 80-as évekig kitartott. A mai paphiány és nehézségek a kommunizmus idejének hatása, ami most üt vissza.

A második vatikáni zsinat más szemléletet hozott, ez eljutott Magyarországra is. 1984-től némi enyhülés volt tapasztalható, amit az egyház igyekezett a javára fordítani. Elindított egy teológiai konzultációnak mondott, kicsit bújtatott képzést, amely tulajdonképpen civil képzés volt. Mindezt persze állami engedély nélkül szervezte Udvardy József, Pataky Kornél győri megyéspüspök támogatta az ügyet. Folyamatosan feszegették a határokat, előbb egyéves, majd kétéves, végül hároméves képzést indítottak.

A rendszerváltást követő években az egyházmegyék – szabadságukat kihasználva – egymás után alapították, illetve indították újra saját intézményeiket. 1989-ben Sopronban, 1997-ben már Szombathelyen is megindultak a képzések. A rendszerváltást követően a papi hivatások száma enyhén megugrott, majd csökkenő tendenciát mutatott. A teológus képzés államilag elismert lett, állami finanszírozással, amiért cserébe számos állami feltételnek is meg kellett felelnie; ilyenek voltak például a diákönkormányzat felállítása, a technikai felkészülés az oktatásra.

A fent látható káptalani jelvény hátsó oldala

A főiskola a katolikus teológus szakon 1998-tól hatéves, egyetemi szintű képzést folytatott. 1999-től a római Lateráni Egyetemmel kötött affiliációs megállapodásnak köszönhetően a BA-s végzettséget szerzett hallgatók külföldön is folytathatták tanulmányaikat. Ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert kevés hallgató ment külföldre tanulni, viszont rengeteg plusz feladattal járt, hiszen így egyaránt meg kellett felelni az állam, a püspök és Róma elvárásainak, amelyek sokszor egymásnak teljesen ellentmondtak. 2022 áprilisától ezért inkább a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karával kötött affiliációs szerződést az intézmény. A képzés sikeres lezárása esetén a teológus szakos hallgatók, vagyis a papnövendékek egyetemi diplomájuk mellett egyházi tudományos fokozatot kapnak (Baccalaureatus in Teologia). 2006-tól, a bolognai folyamat keretében, a papnevelés mellett a hittanárok képzésében is jelentős részt vállalt az intézmény. A 2009/2010-es évtől mesterképzések is indultak, illetve katekéta-lelkipásztori munkatárs szakos alapképzés és kántorképzés is folyik az intézményben. 2019. február 1-jétől az intézmény egykori hallgatója, Brenner János vértanú nevét viseli.

A következő félévtől azonban bizonytalan ideig szünetelni fog a papi képzés. Ez azért is nagyon szomorú, mert bár egy kis intézményről van szó (amit 2020-ban gyönyörűen felújítottak), de nagy hatású embereket képez. Egy jó plébános ugyanis épít, de egy rossz évtizedes pusztítást és bomlasztást okozhat. Az egyház eközben folyamatosan kiszorult a kultúrából, tudományokból és a művészetekből, holott korábban kéz a kézben jártak, és fontos módjai voltak az emberek megszólításának. Nem igazán vannak pozitív jelek a jövőre nézve, különösen, hogy a szülők sem támogatják, hogy gyermekeik a papi hivatást válasszák. Győrben például idén egy viszonylag nagy létszámú végzős papnövendék, 5 fő tesz majd fogadalmat. Közülük 3 győri, 2 szombathelyi egyházmegyés. Az utolsó évfolyamba 4-5 fő jár, közülük csak egy győri egyházmegyés, ő is Sopronból származik. Szerencsére a jelentkezők mind tehetségesek és lelkesek. Jellemzően idősebb korban jelentkeznek, valamilyen egyetemi képzés elvégzése után. A neofiták sajnos nem mindig tartanak ki. Számos alkalommal felmerül a kérdés, hogy a cölibátus újragondolása megoldást jelentene-e, de más egyházakban körülnézve, ahol nincs cölibátus, azt látjuk, hogy amennyi problémát megold, annyi új keletkezik.

A hivatások számával kapcsolatos probléma nem új keletű, és Nyugat-Európában sokkal előbb jelentkezett. A hit legnagyobb ellensége a jólét, ami egyben a Sátán legnagyobb találmánya. Szerencsére a világ egészére nem jellemző, Ázsiában magas a hívők és a hivatások száma, Amerikában szintén. Nem véletlen, hogy már a második amerikai származású pápa került Szent Péter trónjára.

Érdekfeszítő előadással zárult a Győr, az iskolaváros ismeretterjesztő sorozat idei féléve, de a nyári szünet után újabb iskolák kerülnek majd terítékre. A szervezők szeptembertől továbbra is várják az érdeklődőket.

A képeslapok a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből származnak, a Kisszeminárium, a Püspöki papnevelde (1930-as évek), valamint a Püspöki papnevelde (1941 előtt) képeslapja megtekinthető és letölthető a győri könyvtár Digitális Könyvtárából.

Bartha Annamária