A Győr történeti monográfia – szintén a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér kiadásában megjelenő – második kötete az 1447 és 1743 közötti időszakot öleli fel. Mit jelölnek ezek az évszámok? Milyen jelentőséggel bírnak a város történetében?

A kötetek időhatárainak „meghúzásakor” nem minden esetben igazodtunk a köztörténetben fontos és közismert dátumokhoz – például 1526 –, hiszen vannak a település szempontjából meghatározó évszámok is. Jelen kötetnél a korszak kezdetét az 1447-es radkersburgi egyezmény jelöli. Ez a megállapodás több nyugat-magyarországi város jövőjét meghatározta, például Kőszegét is. Győr esetében ekkor veszítik érvényüket az V. István által 1271-ben adományozott kiváltságok, Győr mezőváros lesz, földesúri fennhatóság alá kerül. Először a győri püspök és a káptalan közösen bírja a várost, majd a káptalan megváltja a püspök részét is, és így a győri káptalan bírja egészen 1743-ig. Mária Terézia ekkor adományozza a szabad királyi városi kiváltságokat Győrnek. Így a jelen kötetben összefoglalt időszak közel három évszázad.

A vizsgálódás szempontjából mennyire tekinthető hosszúnak ez a háromszáz év? Milyen fontosabb események jelölik ki a fejlődés útját?

Az időszak hosszúsága mindig relatív. Az első kötetben – a kezdetektől 1447-ig – több ezer évet kellett összefoglalni a szerzőknek… A további kötetekben még inkább rövidül az áttekintett időszak. Ez összefüggésben áll a forrásadottságokkal, és a tematika kiszélesedése is befolyásolja a terjedelmet.

Korszakunkban megjelennek olyan témák, amelyekről az első kötetben még nem esett szó, nem voltak róluk adataink. A történelemnek vannak nagyobb érdeklődést kiváltó szegmensei, így a nagy csaták, a békekötések, a tűzvészek, az árvizek, és még sorolhatnám, ezeket általában a krónikák is jegyzik. Eközben azonban az „átlagemberek” élik hétköznapjaikat, dolgoznak, vannak ünnepeik, de ezekről többnyire nem tudunk semmit, mert nincsenek dokumentálva. A 19. század végén már hangoztatták egyes történészek, hogy nem csak az a történelem, amiről oklevél van. Tagányi Károly, a neves történész‒levéltáros például azt mondta, nem érti azokat a kollégákat, akik csak akkor hiszik el, hogy a középkori ember evett, ivott, aludt, ha találnak róla okleveles adatot. Ebben a kötetben más a hozzáállás, lényegesen kibővül a tematika.

Győr vára 1566-ban, a bástyákat süveges őrbódék díszítik (Nicolaus Aginelli és Georgius Hufnagel rézmetszete)

A város történetének ezt az időszakát „kettétöri” a török megszállás 1594 és 1598 között. Az 1530-as évektől a török érkezéséig a központi kérdés az volt, hogyan lehet Győrt megerősíteni, erődvárossá építeni, ugyanis a mohácsi vereség (1526), illetve Buda (1541), majd Székesfehérvár (1543) eleste után Bécs védelme szempontjából Győr vált a legfontosabbá. Ez azonban nemcsak arról szólt, hogy bástyák, vastag falak, meg vizes árkok épültek, hanem arról is, hogy jelentős számú katonaságot telepítettek ide. Ez sok ellentétet szült a polgári lakosság és a katonák között, akik ráadásul nem is a városbírónak voltak alárendelve, még csak nem is a földesúrnak, hanem a főkapitánynak, tehát jogilag különállók; nemzetiségükre nézve sem magyar, hanem német, felekezeti szempontból pedig protestáns, főleg evangélikus lakosok. Ezáltal egy olyan társadalom alakult ki Győrött, amelyben sok a törésvonal.

1594-ben elesett a vár, így a központi kérdés az lett, hogyan lehet azt visszafoglalni. Az 1597-es ostrom még sikertelen volt, de az 1598-as már sikerrel járt, így az 1600-as évek elejétől újraindulhatott a polgári élet a városban, melynek végvár-jellege a 17. század végéig megmaradt. A békésebb időszak viszont lehetőséget nyújtott az ipar fejlődésére, a kereskedelem újbóli fellendítésére, miként a nagyobb építkezésekre is. A ma is látható régebbi épületek zömét e korszaknak köszönhetjük, kezdve a Széchenyi téren álló Szent Ignác-templommal, mely a mai Magyarország legrégebbi barokk stílusú egyházi épülete; folytatva az 1697-ben letelepedő karmeliták templomával és kolostorával, hogy azután 1726-ban megérkezzenek az orsolyita nővérek, megindítva a leányok nevelését is. Közben itt vannak még a ferencesek is; és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Győr püspöki székhely – még ha püspökei a 16. században többnyire Szombathelyen székelnek is –, mivel a Püspökvárat a főkapitányok vették használatba…

Milyen új témák kerülnek képbe ebben az időszakban, amelyekről a korábbiakban nem beszélhettünk?

Ilyen például az iskolarendszer. Az Árpád-korban is létezett egy káptalani iskola, elszórt nyomok vannak egy városi iskoláról is, de az utóbbinak nem volt nagyobb jelentősége. A jezsuiták 1627-ben megnyitott kollégiuma nemcsak a helybéliek, de a távolabb lakók számára is vonzerőt jelentett, hiszen a környéken nem nagyon volt ilyen típusú intézmény… Iskolájuk nemcsak oktató munkájával emelte a város szellemi színvonalát, de magas szinten művelték például az egyházzenét, diákjaik színdarabokat mutattak be, melyek a város felnőtt lakosságának érdeklődését is felkeltették. A jezsuita atyák nemcsak magas színvonalú prédikációikkal és tudományos munkáikkal tűntek ki, de – miként a ferencesek, majd a karmeliták is – vallásos társulatokat, kongregációkat alapítottak, amelyekbe a polgárokat is megpróbálták bevonni. Ehhez még hozzávehetjük, hogy tudós püspökök sora működött ekkortájt Győrött, akik könyveket írtak, hitbuzgalmi vagy éppen tudományos munkákat; vagy azt, hogy a kanonokok között ott volt például az a Nyéki Vörös Mátyás, akit a legnagyobb barokk költőnek tartanak… Azt lehet tehát mondani, hogy a város szellemi élete fellendült. E korszakban vált intenzívebbé a könyvtárak alapítása, és 1727-től megkezdte működését az első győri nyomda is, ami egy újabb minőségi ugrás a város művelődési életében.

Láthatjuk tehát, hogy ez a háromszáz év a város hadtörténete, gazdasági és társadalmi élete, építészete, illetve szellemi élete szempontjából egyaránt fontos, hiszen ekkor teremtődött meg az a gazdasági háttér, az a jó módú és művelt polgárság, mely később finanszírozni tudta azt a küzdelmet, amelynek eredménye a szabad királyi városi rang megszerzése lett. Jelen kötet 15 szerzőjének 17 tanulmánya ezt a folyamatot igyekszik bemutatni.

A hét győri bástya (rézmetszet)

Szerkesztőként, kérlek, mutasd be egy kicsit a szerzőgárdát is!

A szerzőgárda összetétele véleményem szerint nagyon szerencsésen alakult. Sikerült megnyernünk a vállalkozáshoz olyan szerzőket is – így például Gecsényi Lajost és Lővei Pált –, akik immár fél évszázada kutatják a város történetének e korszakát, így jelen kötet számára készített tanulmányuk eddigi kutatási eredményeik összegzésének tekinthető. A másik végletet azok a fiatalok képviselik, akik az utóbbi egy-másfél évtizedben kezdték pályájukat, így mögöttük is van már némi kutatói tapasztalat. Míg a szerzők többsége a „középgenerációhoz” sorolható, kettő-négy évtizedes itteni kutatással, számos ilyen tárgyú publikációval.

Szerencsésnek mondható az is, hogy szerzőtársaink közül jó néhányan jutottak el munkájuk során külföldi levéltárakba. Fiatal társaink főként bécsi és római levéltárban kutattak, de megfordultak prágai, pozsonyi, kassai stb. archívumokban is. Érdemes kiemelnünk, hogy a kötet szerzői közül hárman – Gecsényi Lajos, Fazekas István és Oross András – szolgáltak hosszabb-rövidebb ideig bécsi magyar levéltári delegátusként. Mivel erről talán az „átlag olvasó” keveset tud, röviden elmondanám, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnésekor a közös minisztériumi levéltári anyagokat az utódállamok között nem osztották szét, hanem a badeni egyezményben (1924) megállapodtak abban, hogy ezek egyben maradnak Bécsben, viszont mindegyik utódállamnak joga van delegálni egy-egy levéltárost, akinek az a feladata, hogy az országából érkező kutatókat segítse. Természetesen emellett végezhet kutatásokat is, rátalálhat olyan anyagokra, amelyeket korábban nem láttunk. A nyolcvanas években jobbára még abból dolgoztunk, amit itthon elértünk, illetve azon elődeink munkáiból, akik még – főként a két világháború közötti időszakban – megfordultak külföldön. Mára ez már nagyon megváltozott, a kutató például a jezsuitákkal kapcsolatos kutatásokhoz kijuthat Rómába (a jezsuiták központi levéltárába) vagy Bécsbe (közös osztrák‒magyar jezsuita rendtartomány volt), hogy adatokat gyűjtsön, megvizsgálja az eredeti forrásokat.

Ebből következtethetünk arra, hogy a korábbi Győr történeti munkákhoz képest rengeteg újdonsággal szolgál majd a monográfiának ez a kötete?

Mindenképpen, de mindegyik korszaknál máshogy fejeződik ez ki. Amíg az első kötetnél inkább az újabb régészeti feltárások eredményei domináltak, a második kötetet ezek már kevésbé érintik; itt a levéltári forrásokból jött elő nagyon sok eddig ismeretlen adat, illetve a kvantitatív vizsgálatok hoztak újat. Például a jezsuiták győri gimnáziumáról – akik 1626-ban jöttek Győrbe, és a rend 1773-ban történt feloszlatásáig, azaz 147 évig működtek itt – írtak korábban is, de Acsay Ferenc 1901-ben megjelent intézménytörténete még sokkal inkább az érdekességekre koncentrál, milyen főúri gyerekek tanultak itt, kik voltak a leghíresebb tanárok, diákok. Most viszont a Fazekas István vezette kutatócsoport elvégezte a jezsuita iskolai anyakönyvek kvantitatív elemzését, vagyis 1630-tól 1773-ig az összes anyakönyvi adatot felvitték egy számítógépes adatbázisba és elemezték. Hogy csak két adatot említsek: közel 60 ezer beiratkozást számoltak össze, és több mint 19 ezer egykori diákot azonosítottak. De vizsgálták például a tanulók származási helyét, anyanyelvét, felekezeti hovatartozását, valamint szüleik jogállását is. Hogy milyen eredményekre jutottak? Kökényesi Zsolt például azt a korábbi vélekedést cáfolja meg, hogy ebbe az iskolába főként a főurak gyerekei jártak; elemzése során kiderült, hogy ők mindössze a 0,5%-át tették ki a diákságnak.

Győri elővárosok a 16. században: Borgo (Újváros), Sziget, Révfalu és Pataháza

Mennyiben írják felül az új kutatások eredményei a régieket?

Jó néhány ilyen eset van. Azt kell megérteni, hogy a korábbi Győr történetét tárgyaló munkák – ezeket az első kötet bevezetőjében számba is vettük, kezdve a Fehér Ipoly későbbi pannonhalmi főapát szerkesztésében 1874-ben megjelent kötettel – meglehetősen régiek. Még az utolsóhoz képest is eltelt 110 év, és ez alatt rengeteg új ismerettel gyarapodtunk. 1943-ban – a Mária Terézia-féle kiváltságlevél 200 éves évfordulóján – terveztek egy hasonlót a mostanihoz, de a II. világháború felborította a terveket. 1971-ben pedig, amikor V. István kiváltságlevelének 700. évfordulója volt, egy tanulmánykötet készült 14 tanulmánnyal. Ez ugyan kevés alapkutatást tartalmaz, de jó, hogy eleink legalább összefoglalták azt, amit addig tudtak. Az azóta eltelt fél évszázadban nagyon sok új eredmény született, és a látószög is lényegesen megváltozott.

A kötet szerzői elismert történészek, akik figyelemmel kísérik a külföldi szakirodalmat, ismerik a témájukra vonatkozó legújabb nemzetközi eredményeket, más szemüvegen keresztül nézik a történeti folyamatokat. A kutatási módszerekben is sok az újdonság, a számítógép használata sokoldalú elemzéseket tesz lehetővé. A kötetben szerepelnek diagramok, táblázatok, adatsorok, mert már nemcsak benyomásaink vannak egy adott kérdésről, hanem ezt matematikai módszerekkel igazolni vagy éppen cáfolni is lehet. Összességében ez egy nagyon izgalmas háromszáz év, az eseménytörténet szempontjából és azért is, mert itt alapozódik meg a szabad királyi várossá válás lehetősége, amelynek nyomán aztán gazdaságilag föllendül és megteremtődik a modern város. Ezek a folyamatok itt gyökereznek.

Dr. Horváth Józseffel arról is beszélgettünk, hogyan lehet társszerzőként írni egy tanulmányt, milyen feladatok hárulnak egy ilyen munka kapcsán a szerkesztőre, milyen kérdések, problémák merülnek fel a szerkesztéssel vagy éppen a mutatók készítésével kapcsolatosan. Ezekről is bizonyára szívesen beszél majd azoknak, akik a 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapokon, 2025. június 14-én, délután, 17 órára ellátogatnak a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának második emeleti rendezvényteremébe, ahol bemutatásra kerül a győri könyvtár kiadásában megjelenő, tudományos igényű, olvasmányos, jól felépített, illusztrációkban gazdag, mutatókkal és hatalmas jegyzetapparátussal ellátott, sokak által várva várt kötet.

SzaSzi
Fotó: Vas Balázs

A képek forrása: Győr, 1539–1939. szöveg Winkler Gábor, könyvterv. Kurcsics László – Győr: Műhely, 1998. 21., 27., 53. oldal