Nyílt napot tartott a győri MCC


mcc-gyor-nyilt-nap

2025. május 24-én tartotta idei nyílt napját a győri MCC. A délelőtt kezdődő bemutatkozó programokon és szakmai előadásokon szinte minden korosztály képviseltette magát, így a sok beszélgetés és eszmecsere igazi közösségi nappá alakította e tavaszi szombatot.

A nap első felében a képzési programok regionális koordinátorai bemutatták képzési rendszerük felépítését, a diákok számára nyújtott hozzáadott értékeket és kompetenciákat, közben pedig a szülők és a városból érkező érdeklődők szakmai előadásokon vehettek részt: olyan témaköröket mutattak be, melyek aktualitásuk vagy közismertségük miatt sok ember érdeklődését kiváltották, így az előadások telt ház előtt zajlottak. Nagy örömünkre szolgált az a nagy érdeklődés, mely az MCC képzési rendszere, valamint szakmai programjaink iránt mutatkozott a győri és térségi emberek körében.

mcc-gyor-nyilt-nap

A tíz órakor kezdődő, első szakmai előadás keretében dr. Hahner Péter, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhelyének vezetője tartott előadást Ki ölte meg Kennedyt? címmel. A történész a Kennedy gyilkosság kulisszatitkaiba vezette be az érdeklődő közönséget, annak minden szegmensével együtt. John F. Kennedy 1963-as gyilkossága talán a legszélesebb körben ismert történelmi esemény, mégis rengeteg homály és rejtély övezi, ezen „fehér foltokról” rántotta le a leplet Hahner Péter. Az előadás során szóba kerültek a gyilkosság napjának eseményei, a dallasi utcai környezet, a lehetséges támadási pontok, a meggyanúsítottak és a potencionális elkövetők életrajzai is. Az előadás mindenki számára nyújtott új, addig ismeretlen momentumokat és tényeket a merénylettel kapcsolatban.

mcc-gyor-nyilt-nap

A nyílt nap második szakmai előadásán Bendarzsevszkij Anton kül- és biztonságpolitikai szakértővel láthattak beszélgetést az érdeklődők az orosz‒ukrán háború lehetséges lezárásáról, a trumpi külpolitika érdekérvényesítő képességéről, illetve Ukrajna uniós csatlakozásának legfőbb problémáiról. A beszélgetés során a szakértő kifejtette, hogy Donald Trump külpolitikája egyértelműen érdekorientált, mely az Amerikai Egyesült Államok világhatalmi pozíciójának megőrzését teszi a prioritások közé, mindezt jól tükrözik a közelmúltban megkötött ukrajnai nemesfém egyezmények is. Ukrajna európai uniós csatlakozását illetően Bendarzsevszkij Anton elmondta, hogy e szándék mögött egyértelmű politikai törekvések húzódnak meg, hiszen sem gazdasági, sem jogi, sem humanitárius szempontból nem felel meg az ország azoknak a közösségi elvárásoknak, melyeket a koppenhágai kritériumok egyértelműen megfogalmaznak a csatlakozni kívánó országok számára. Maga a csatlakozás emiatt is irreális célkitűzésnek minősíthető, mely a többi csatlakozni kívánó ország számára is egy igazságtalan döntésnek bizonyulna.

mcc-gyor-nyilt-nap

Az MCC győri képzési központja januárban folytatja a szakmai rendezvényeket, melyekről bővebb információt az MCC Győr Facebook-oldalán találnak az érdeklődők.

2025.05.27